Elmúltak azok az idők, amikor a hardcore politikai üzeneteinek közvetítéséhez csak egyfajta agresszív, funkcionális médiumként társult a zene - ma már olyan műfajok és kifejezésmódok találkoznak e hozzáállás keretében, amelyek korábban elképzelhetetlenek lettek volna egy helyen és egy időben. Ez a nem minden fájdalom nélkül lezajló, de mégis forradalmi változás az elmúlt tíz-tizenöt év során alapvetően átrajzolta nemcsak a hardcore, de általában az extrém gitárzenék térképét: egyre nehezebb a tájékozódás az elmosódó határok, átfedések és a folyamatosan szaporodó új területek között.
Az eligazodás általános nehézségéért azért valamennyire kárpótolhat az a körülmény, hogy néhány jellemző trendet kis szerencsével mégis föl lehet fedezni: ilyennek tűnik például, hogy a kifejezetten aktuálpolitikai tartalommal is bíró állásfoglalások sok esetben egyre univerzálisabb, ha úgy tetszik, artisztikusabb zenei köntösben jelennek meg. Ebben az összetett közegben egy külön vonalat alkot(hat)nak az olyan zenekarok, amelyek sötétebb tónusokkal próbálják kifejezni törekvéseiket.
Így például a svéd Cult of Luna víziója sem szívderítő: a The Beyond világa leginkább a szimplán csak monumentálisnak nevezhető Neurosis-Isis-féle hagyománnyal rokon, előbbitől a hosszan elnyúló, halmozottan súlyos riffeket, utóbbitól a finom részletek ötletes elhelyezését tanulva el. A sok kísérletezés és próbálkozás eredménye egy olyan hangzás lett, amely nem annyira eredetiségével, mint inkább megkapó teltségével, töménységével ugrik ki a mezőnyből, nem beszélve arról az agresszivitásról, ami a neves elődöknél már egyesek szerint eltűnőben (vagy átalakulóban) van.
Az amerikai Majority Rule "intézményesen" közelebb áll ugyan a klasszikus hardcore-színtérhez, de az Emergency Numbersszel zeneileg ugyancsak eltávolodott tőle. A korábban például Boy Sets Fire- és Cave In-anyagokat is megjelentető kiadójuk honlapján a következő velős jellemzés olvasható: etika + felelősség + újítás = napjaink egyik legnagyszerűbb zenekara. Ha az értékítélet kissé túlzó is, azért szemléletes képet ad a csapat szellemiségéről. A sokszor atmoszferikus (black, dark meg egyéb hatásokat felvonultató) és mindvégig meglehetősen kilátástalan hangulatot árasztó album erős próbára teszi a hallgató napfényes hangulatát, de megéri próbálkozni. Mert ha az a lélektani mítosz nem is igaz mindig, hogy amibe nem halunk bele, az megerősít, az remélhetőleg igen, hogy ami megerősít, az semmiképpen sem halálos.
Tófalvy Tamás
Earache, 2003; Magic Bullet, 2003