Lemez: Túl ismerősök (Bill Frisell with Dave Holland and Elvin Jones)

  • Dr. Szoszidzs
  • 2002. február 28.

Zene

Mint a mesében. A kis Billy nagy tisztelője volt Elvin Jonesnak, aki már a hatvanas évek elején kitörölhetetlen nyomot hagyott a dzsesszben John Coltrane dobosaként, és azóta is a topon van. Közben Billy is nőtt-növögetett, megtanult gitározni, sőt egyesek szerint ma már ő a legjobb, hallható vagy száz albumon, nyert számtalan díjat - év gitárosa, év legjobb lemeze és hasonlók.
Mint a mesében. A kis Billy nagy tisztelője volt Elvin Jonesnak, aki már a hatvanas évek elején kitörölhetetlen nyomot hagyott a dzsesszben John Coltrane dobosaként, és azóta is a topon van. Közben Billy is nőtt-növögetett, megtanult gitározni, sőt egyesek szerint ma már ő a legjobb, hallható vagy száz albumon, nyert számtalan díjat - év gitárosa, év legjobb lemeze és hasonlók.

Aztán egyszer épp beszélgetett a Michael Shrieve nevű producerével, aki gyerekkorától ismeri a legendás dobost - épp könyvet ír róla -, és aki fölvetette: Billy, miért nem játszol Elvinnel...? Az ötletet telefonok követték, aztán Dave Holland személyében találtak egy király bőgőst a projekthez, majd irány a stúdió.

Frisell áthangszerelte a kedvenc kompozícióit trióra, hozzátettek két sztenderdet (köztük Henry Mancini Moon Riverjét), a loopok jönnek-mennek, a hangzás csillagos ötös, és egy álom máris beteljesült.

A baj csak az, hogy én nagy Frisell-rajongó vagyok, megvan minden jobb albuma. A mester pedig nagyon termékeny, így lassan túlságosan belakom a világát. Ha önmagában értékeljük ezt az albumot, akkor nyilvánvalóan hibátlan, ha viszont az életmű egésze felől, akkor hiányoznak belőle az új elemek. Kialakult zenei világ, igényes kivitelezés, kommerciális siker - akkor most kéne leváltani. A csúcson. Mert megunjuk.

Dr. Szoszidzs

Nonesuch/Warner, 2001

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.