Lemez: Túl ismerősök (Bill Frisell with Dave Holland and Elvin Jones)

  • Dr. Szoszidzs
  • 2002. február 28.

Zene

Mint a mesében. A kis Billy nagy tisztelője volt Elvin Jonesnak, aki már a hatvanas évek elején kitörölhetetlen nyomot hagyott a dzsesszben John Coltrane dobosaként, és azóta is a topon van. Közben Billy is nőtt-növögetett, megtanult gitározni, sőt egyesek szerint ma már ő a legjobb, hallható vagy száz albumon, nyert számtalan díjat - év gitárosa, év legjobb lemeze és hasonlók.
Mint a mesében. A kis Billy nagy tisztelője volt Elvin Jonesnak, aki már a hatvanas évek elején kitörölhetetlen nyomot hagyott a dzsesszben John Coltrane dobosaként, és azóta is a topon van. Közben Billy is nőtt-növögetett, megtanult gitározni, sőt egyesek szerint ma már ő a legjobb, hallható vagy száz albumon, nyert számtalan díjat - év gitárosa, év legjobb lemeze és hasonlók.

Aztán egyszer épp beszélgetett a Michael Shrieve nevű producerével, aki gyerekkorától ismeri a legendás dobost - épp könyvet ír róla -, és aki fölvetette: Billy, miért nem játszol Elvinnel...? Az ötletet telefonok követték, aztán Dave Holland személyében találtak egy király bőgőst a projekthez, majd irány a stúdió.

Frisell áthangszerelte a kedvenc kompozícióit trióra, hozzátettek két sztenderdet (köztük Henry Mancini Moon Riverjét), a loopok jönnek-mennek, a hangzás csillagos ötös, és egy álom máris beteljesült.

A baj csak az, hogy én nagy Frisell-rajongó vagyok, megvan minden jobb albuma. A mester pedig nagyon termékeny, így lassan túlságosan belakom a világát. Ha önmagában értékeljük ezt az albumot, akkor nyilvánvalóan hibátlan, ha viszont az életmű egésze felől, akkor hiányoznak belőle az új elemek. Kialakult zenei világ, igényes kivitelezés, kommerciális siker - akkor most kéne leváltani. A csúcson. Mert megunjuk.

Dr. Szoszidzs

Nonesuch/Warner, 2001

Neked ajánljuk