Lemez után, koncert előtt: Torzó (Mory Kante: Best of)

  • 2002. december 5.

Zene

Most olyat teszek, hogy magam is megbánom: egy olyan lemezről kell azt írnom, hogy lapos, amelyen egyébként kimondottan jó számok hallhatók. S amelynek az előadója - ráadásul - a kedvenceim közül való.
Most olyat teszek, hogy magam is megbánom: egy olyan lemezről kell azt írnom, hogy lapos, amelyen egyébként kimondottan jó számok hallhatók. S amelynek az előadója - ráadásul - a kedvenceim közül való.

De hát ez van.

Miután a harmincnégy éves Mory Kante 1984-ben letelepedett Párizsban, azokkal a technós-diszkós lemezeivel vívta ki nemzetközi elismertségét, amelyek egyszersmind az afropop letéteményeseinek is nevezhetők. A sort az 1986-os 10 Cola Nuts nyitotta meg, ezután tarolt félmillió példányban - az MTV-t is megrengető Yeke Yekével - az Akwaba Beach, de a 90-es Touma sem állt meg az aranylemezig, legfeljebb a három évvel későbbi Nongo Village visszhangja volt szerényebb. Ezeknek a lemezeknek a hangszerelése-karaktere meglehetősen közel állt egymáshoz, és valamennyit a francia Barclay/Universal adta ki, így most igazán könnyen lehetett egy tetszetős válogatást kipréselni az utóbbi háromból. Amivel nem is lenne különösebb baj, mindössze az hiányzik a borítóról, hogy ez a gyűjtemény csupán Kante úgynevezett "electrogriot" korszakára, illetőleg az 1987-től ´93-ig készített anyagaira vonatkozik. De az nagyon.

Hiszen nem pusztán egy olyan előadóról van szó, aki Guineát, Malit és Elefántcsontpartot beutazva mindent megtanult a balafon és a kora használatáról, hanem egy olyanról, akinek életműve egyben a manding tradíció "lelkét" is kiválóan szemlélteti - más kérdés, hogy ahhoz a kevésbé kommersz, akusztikus lemezeire kellett volna hagyatkozni. A ´84-es Mory Kante a Paris címűre például, hogy kiderüljön, miként festett a Yeke Yeke vagy a Soumba tradicionális(abb)an, vagy a későbbiek közül a ´96-os Tatebolára, nem beszélve arról a gyöngyszemről (Alamina Badoubaden), amely a tavalyi Tamalán hallható.

Mory Kanténak ezt az oldalát azonban teljesen elhallgatja ez a Best of, vagyis: torzó. Árnyaltabban, elmélyültebben, ha úgy tetszik: több tisztelettel kellett volna hozzákezdeni. Hogy Kante legjobbjaiból egy ilyen lemezen is éppoly átfogó kép kerekedjen ki, mint amilyen a koncertjein szokott - s mint amilyenben remélhetőleg december 8-án is részünk lesz a Millenáris Teátrumban.

Marton László Távolodó

Barclay/Universal, 2002

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.