MaNcs, XIV. évf. 49. szám, (2002.12.05.) (2002-12-05)
Majdnem megzakkantam, amikor fölhívott az atyaúristen, hogy a múltkor ugyan nem volt ideje beszélgetni velem, amikor a kamion éppen csak elkerülte az autónkat, de most az egyszer rám szánna egy kis időt, figyelmet, és az italkészletének egy jelentős hányadát, sós pálcikát, ha venném a bátorságot, és meglátogatnám, mondjuk holnap délután, ötkor.
Anno megmosolyogtuk Horn Gyula ejrópázását, most meg itt állunk zavartan, mert lehet, hogy kiejtésben jobbak vagyunk, de a lényegről vajmi keveset tudunk. Pedig úgy néz ki, maholnap benne leszünk, s jó lenne végre tudni, pontosan miben is. Hányatott történelmünk során belénk ivódott gyanakvással egyre csak azon töprengünk: hol itt az átverés? Mert az nem lehet, hogy nekünk is jó legyen az, ami a másik félnek jó.
Az aszimmetria, amely a világpolitika európai és washingtoni biztonsági szempontjait egyre inkább jellemzi, a NATO-bővítésről döntő prágai csúcstalálkozón minden eddiginél jobban kiütközött. Franciaország és Németország a NATO-t másodlagos tényezőként kezelve az uniós struktúrákat igyekezett erősíteni, míg Bush elnök a szövetség előtérbe tolásával próbálta az európai külpolitikai célokat keresztezni.
Nem hiszem, hogy Orbán Viktor volt és Medgyessy Péter jelenlegi miniszterelnök, Martonyi János volt és Kovács László jelenlegi külügyminiszter, vagy Varga Mihály volt és László Csaba jelenlegi pénzügyminiszter láttak már tüdőrákost meghalni. Ha láttak volna, talán nagyobb empátiával közelítenék meg a dohányzás problematikáját, s nem fáradoztak volna, illetve fáradoznának a dohányipar érdekében az uniós tárgyalásokon. Csúnya vég, egyszer véletlenül tanúja voltam egy haláltusának. Azóta gyakran gondolok rá. Rohadt dolog lehet apró darabokban kiköhögni a tüdő egy részét, és lassan megfulladni. De nemcsak az iszonyú szenvedés megrázó, hanem az évekig tartó vegetálás is, amit a családnak végig kell asszisztálni. Az áttételes tüdőrákot Magyarországon csak kevés helyen tudják érdemi fájdalomcsillapítással elviselhetővé tenni. A többség rengeteget kínlódik, komoly fájdalmai ellenére lelkiismeretes orvosok kényszerítik az életben maradásra, még az utolsó utáni stádiumban is. A közhiedelemmel ellentétben a tüdőrákos csak betegsége végső fázisában részesül állandó kórházi ápolásban, addig otthon krákog, hörög, fulladozik. A légszomj és a halálfélelem önzővé teszi a beteget; aki végigcsinált már egy kemoterápiát vagy egy radikális tüdőműtétet egy tüdőrákos mellett, az tudja, miről beszélek. Évente négyezer ember hal meg így, kínok között; 90 százalékuk kifejezetten a dohányzás miatt.
Mit kezdjen magával az a magyar, aki - nyilván valami neveltetési hiányosság miatt - történetesen nem utálja szívből a románokat? Magyar-e az a magyar, aki nem gondolja úgy, hogy a román alacsony homlokú népség, ott szőrös, ahol másnak eszébe se jutna az lenni, és feszt azon mesterkedik, hogyan lopjon, csaljon, hazudjon?
Hosszú pedzegetés után előttünk a bizonyosság: lemond posztjáról az ORTT elnök asszonya, utódját az ország háza választja meg, s ő aligha Orbán Viktor személyes jó ismerőse lesz.
Könyvei Magyarországon szokatlanul magas példányszámban fogynak, ám az irodalmi közélet mintha még mindig nem tudná eldönteni, hogy hősünk író-e vagy "csak" médiasztár. Első sikeres tévéműsora óta is publikált hat kötetet, az olvasók mégsem szoktak le róla.
Durvul a költségvetési vita. A jövő évi büdzsé tárgyalásakor az egyházak finanszírozásáról is szó lesz: Veres András segédpüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára az MTI szerint hétfőn úgy nyilatkozott, hogy ha az egyik, a költségvetési törvényhez benyújtott kormánypárti módosító indítványt megszavazza a kormánykoalíció, úgy "súlyosan sérülnek a vallásos emberek személyiségi jogai, és súlyos zavar áll be az egyházi intézmények működésében". A módosítás pénzről és befolyásról döntene - és leginkább arról, hogy mennyi mozgástere maradna a két nagy történelmi egyház "piaci vetélytársainak". Hogy maradna-e egyáltalán.
A héten kezdi tárgyalni az Országgyűlés az ügynöktörvény módosításáról szóló tervezetet. Ezt a koalíciós pártok jegyzik, amelyek nem minden részletkérdésben értenek egyet: a szocialisták a nemzetbiztonsági érdekeket hangsúlyozzák, a szabaddemokraták viszont a minél szélesebb nyilvánosság hívei.
Értesülésünk szerint három héten belül a Való Világ (VV) villájának bontásáról szóló határozatot adhat ki a III. Kerületi Polgármesteri Hivatal. Az RTL Klub ugyanis a VV produkciójának otthont adó Kunigunda utcai házat engedélyek nélkül építtette fel (lásd: Ez a való világ, nagy testvér!, Magyar Narancs, 2002. november 21.).
Húsz település citálja közösen bíróság elé a Mol Rt.-t, mert szerintük a társaság jó erkölcsöt sértő, uzsorás jellegű, színlelt szerződéssel szerzett döntő részesedésta lakossági vagyonból gyúrt Zsámbékgáz Rt.-ben - hét évvel ezelőtt. A felperesek most azért nyújtották be keresetüket, mert tulajdonostársuk piacra dobja saját részesedését. A legnagyobb hazai gázszolgáltató egyik ügyletben sem lát kivetnivalót, és értetlenül, de nyugodtan áll a per elé.
"Arctalan, eredendően alacsony áron pozicionált, és az is marad" - mondják róla egyre többen és gyakrabban -, pedig pendelyes korunk óta úgy tudjuk: a magyar bornak nincs párja. Noha a szakma az utóbbi években állandó vitát folytatott koncepcionális kérdésekről, a Nemzeti borstratégia csak most született meg. Sokak szerint alaposan elkésve.
Lemaradás Hazánk drámaian lemaradt a nyugat-európai átlaghoz képest, állapította meg az internethasználatot vizsgáló világméretű World Internet Project kutatás, melynek eredményeit szerdán ismertették az Információs társadalom - szakmai napok rendezvényen. Miközben a 14-17 éves korosztály 69 százaléka internetezik Magyarországon, ugyanez a mutató a 18-29 évesek körében már csak 31, 50-59 év között 9 százalék.n Arcátültetés Fél-háromnegyed év múlva a plasztikai sebészet odáig fejlődhet, hogy lehetőség nyílik az emberi arc teljes átültetésére.
ROMÁK ÉS SIMPSONOK A Viasat 3 kereskedelmi tévécsatornának írott levelében Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman kifogásolta, hogy
Kiszorította a levegőt az egybegyűlt újságírókból, előtte meg Medgyessy Péterből Mikulás Dzurinda szlovák kormányfő, amikor Budapesten bejelentette: a szlovák kormánynak semmilyen státustörvény nem felel meg. (Most felejtsük el, hogy a státustörvény szellemiségével szemben komoly aggályok merülhetnek fel, megszületésének körülményei pedig felettébb gyanúsak.) Pozsony erősen froclizós lépésekkel tereli a hadműveletet.
Alig néhány éve dózerolták le a Magyar Optikai Művek szocreál stílű gyárépületeit, hogy utóbb majd helyükön húzzák fel bevásárlóközpontjával és lakóépületeivel az esztétikai értelemben mindenképp kétes értékű MOM Parkot, amelynek stílustalan otrombaságán csak az Alkotás Pont Irodaház üvegtömbjei enyhítettek valamit mostanában. Az ipari épületek sorsa a "posztindusztriális korban" persze másképp is alakulhat. Erre a hetvenes évek Nyugat-Európájában nemcsak a hagyományaikat tisztelő, a fenntarthatóság elvét követő építészek, de még a kultikus Pink Floyd zenekar is felhívta a figyelmet Animals című lemeze borítófotóival és az album promóciójával. A nyilvánvaló környezetvédelmi mondanivaló mellett a londoni Battersea-erőmű kéményei között lebegő jelképes léggömbdisznó a pusztulásra ítélt, igényes tervezésű ipari objektumok kívánatos megmentését is sugallta. Az Egyesült Királyságban az elmúlt évtizedekben sorra meg is születtek a remek példák a volt ipari épületek értő újrahasznosítására, melynek mára már klasszikusnak mondható három alapesete a loftlakás, a kulturális célú átépítés és az irodaház-funkció megteremtése. Az angol példák közül nemzetközi hírű a Tate Modern, mely az eredeti épület karakterét messzemenően tiszteletben tartva lett egyszerre modern művészeti tárlatokat befogadó múzeumépület és az angol ipari építészet emlékműve is. Kevésbé ismert példa az Európai Unió egyik leginkább multikulturális régiójában több négyzetkilométeres terepen elterülő Alte Völklinger Hütte. A Saarbrückentől délre fekvő hatalmas ipari monstrum, a német acélipar egykori fellegvára ma a világörökség részeként kultúrközponttá alakul át hangversenytermekkel, kávézókkal és kiállítótermekkel. A hatalmas ipari szoborcsoportként sorakozó öntödeépületek éjjel land-art műalkotásként izzanak narancsos, lila neonvilágításban. Biztató hazai példát is egyre többet lehet említeni. Ilyenek például a Hajógyári sziget irodaépületei, Újpesten a MEO, a Trafó a Ferencvárosban, a Harbor Park a Nagytétényi úton, Kelenföldön a Fonó vagy éppen - ugyanitt - a Dorottya Udvar.
Rákosi Mátyás, a magyar történelmi legendárium hírhedett zombija némely dolgokban kétségtelenül hasonlít ránk: őt is anya szülte, volt családja, ifjúkora, majd felnőtt lett belőle - igaz, ebben már nem volt sok köszönet. Ennél viszont valószínűleg lényegesebbek a releváns eltérések: mi általában még nem voltunk hadifoglyok, KMP-alapítótagok, népbiztosok, Vörös ´rség-parancsnokok, utazó Komintern-ügynökök, majd jutalmul tizenöt évig politikai foglyok (sőt ávós gyilkosok sem). Rákosi esete és személye persze nem igazán a korai évek miatt oly fontos az utókor számára: sokkal inkább a 45 utáni politikai szerep, a látszólagos (éppen csak a mindenható Gazda által korlátozott) teljhatalom, a terror, a párját ritkítóan paranoid diktatúra, mely - a keleti blokkban példátlanul - 1956-ban úgy omlott össze, mintha sosem lett volna. Rákosi ez utóbbit már emigrációban érte meg: 1956 nyarán kezdődő szovjet
Legjobb nem várni semmit, és akkor majdnem mindig kellemesen csalódik az ember; de a várakozást úgy hívják, színházi tapasztalat, és nem lehet fölfüggeszteni. Mark Ravenhill Shopping and fucking című darabja afféle rendezői krédó, szerte Európában.
Daniel Spoerri-műveket Budapesten - ha jól emlékszem - először és eddig utoljára több mint tíz éve, a Nemzeti Galériában rendezett kortárs francia képzőművészeti kiállításon lehetett látni. Akkor úgy tetszett, talán a válogatók szándéka nyomán is, hogy (a tűnt idők lassú szellemében) a "posztmodernizálódott" Spoerrit akarták bemutatni, pedig inkább az lephette meg a nézőt, hogy miként klasszicizálódott az avantgardizmus, milyen formát öltött a nyerseség - bonbon gyanánt csomagolva. Spoerri akkor vitrintárgy maradt Pesten saját legendájához képest: paszszénak látszott a francia új realizmusban és az egyetemes fluxusban játszott szerepe; opálos messzeségbe tűntek a rá szignálszerűen jellemző eat-art művek, az 1960-tól készített, nagy zabálások romjait rögzítő csapdaképek.
Etnodzsessz és repetitív zene, kelet-európai, közel- és távol-keleti folklór - ezeket a "hívószavakat" jó párszor leírhattuk már, ha éppen a Makám zenekarnál időztünk. Kicsit már kínos is az ismétlésük, de nincs mit tenni: a Makám - immár tizennyolcadik éve - egy ilyen "önazonos" zenekar.
Most olyat teszek, hogy magam is megbánom: egy olyan lemezről kell azt írnom, hogy lapos, amelyen egyébként kimondottan jó számok hallhatók. S amelynek az előadója - ráadásul - a kedvenceim közül való.
Akortárs magyar szintetikus tánczene egyik legizgalmasabb vállalkozása, a Chi-Recordings még 2000-ben alakult azzal a nyilvánvaló céllal, hogy fórumot biztosítson mindazoknak, akik nem csupán hallgatni és játszani szerették volna az efféle zenéket, de szaporítani is számukat - s nem is akármilyen szinten. A kiadó első vállalkozása a két alapító, Naga és Amb közös lemeze (Styledrop), erre következett tavaly a (lapunk által is méltatott) Dub Local válogatás, közben számtalan, vinilen beszerezhető maxi a dj-k nagy örömére, s hozzá még idén a Crash & Carry válogatáslemez, rajta 13 szám, melyek egytől egyik a breakbeatre (F. Zsófia halhatatlan szavai szerint a botolós zenékre) koncentrálnak. Már első hallgatásra is nyilvánvaló, hogy az alkotók egytől egyik precíziós munkát végeztek: olyan gazdagon megmunkált számokat hallunk sorjában, melyek nem csak a dj-k keze alá valók: amellett, hogy remekül táncolhatók, azért az otthoni hallgatáshoz is marad elég muníció bennük. A sok előadó közül érdemes kiemelni Ambot, akinek számait a lehető legkülönfélébb variációkban lelhetjük fel: itt a zseniálisan összerakott Romeo az eredeti feldolgozásban, a Moxa című korábbi darab Raster-remixe, egy Loes Lee & Meneater-szám, amelyet közösen kevertek át a szintén alapembernek számító Kevinnel (alias Fine Cut Bodies) és végül ott a WhereRya Chris Cartertől eredő, zseniális feldolgozása (ez utóbbi, az Amb-féle eredetivel és az Around-verziókkal egyetemben bakeliten is hozzáférhető). Emellett a Neo Diskheadjét Anorganik (Deutsch Gábor) alakította át egy különösen meleg és érzéki breakbeatdarabbá, ott figyel az alapító DJ Naga Fraid című dub-beütésű opusa, a Fine Cut Bodies lendületes remixei, továbbá Modul és MC Busha közös műve, a Boomstickie, amelytől leszakadnak az ember lazább végtagjai. A korábban ismeretlen fantázianevű alkotók (Cord, Audiotool, Frizbi vagy a brit Ferocious Mullet) pályaművei nem kevésbé érdemdúsak, így azután legjobb lekiismerettel sem tudunk mást ajánlani, mint beszerezni ezt a lemezt, és telibeküldeni vele a Télapót, hogy végre leszakadjon fejéről a ráragadt hazug és hamis álarc.
ANightmares On Wax az elektronikus tánczene egyik nagy és örök legendája: immáron több mint tizenhárom éve készítik lemezeiket állandó magas színvonalon, már a kilencvenes évek közepére ők lettek a nagy előfutárok (mindenekelőtt az akkor bontakozó downtempo/triphop vonulat számára), miközben sorra adják ki immáron klasszikusnak számító albumaikat (időrendi sorrendben: A Word Of Science, Smokers Delight, Carboot Soul). A Nightmares On Wax gyakorlatilag egyetlen ember, bizonyos George Evelyn (alias E.A.S.E.) műve (az igazság kedvéért azért tegyük hozzá: mindig voltak bűntársai, ám a csapat összetétele lemezről lemezre változott), aki zenéit hűségesen rendre a londoni Warp kiadónál publikálta. Ha valaki, hát éppen George Evelyn volt az, aki kompozíciós technikájában s legfőként inspirációit tekintve jócskán elütött a Warpra jellemző, inkább kísérleti-elektronikus hangzástól: zenéiben mindig erősebb volt a soul, a funk, a hiphop, a jazz hatása, s e tekintetben az új lemez (Mind Elevation) is mintaértékű. Gondosan kidolgozott, mondhatni polírozott alapok, ravaszul finom hangminták és mindenekelőtt érzéki soul énekhang - egy bizonyos Chyna B jóvoltából. A zenékért persze most sem egyedül Evelyn volt felelős: alkotótársát ezúttal Robin Taylor-Firthnek hívják, kollaborációjuk eredménye pedig egy végtelenül finom, egyszerű (ám zsíros) hiphopalapokon ringatózó, mégis megunhatatlan zene - felhasználása korántsem csak esős délutánokon javallott. Az olyan bombákra, mint az Environment vagy a 70s 80s, úgyis elindul az ember feje, s mint a nehéz kő, ki tudja, hol áll meg.
Magyar Narancs: A cikk írásának idején minden illetékest megkerestünk, de magyar áldozatról senki nem tudott. Nem tettél feljelentést?
