| ||
Magyar Narancs: A 2. este és a Miért nem tudod számomra a két legkispálosabb dal az új Kiscsillag-lemezen. Az utóbbi főleg a Velőrózsák albumot idézi meg, ami, ha jól tudom, nem éppen a kedvenc Kispál-lemezed.
LA: Nem, de így utólag meghallgatva már nem vagyok rá annyira mérges, mint akkor, amikor elkészült. Az annak az esete volt, amikor sokat akarsz, és valami egészen más lesz belőle. Kár volt annyit hallgatni a Radioheadet! Ebből is látszik, hogy nem szabad nagyon a hatása alá kerülni semminek, mert úgysem tudsz olyat csinálni. Annak idején azt nyilatkoztam róla, hogy a Radiohead szellemét akartuk vele megidézni, de végül Omegát csináltunk belőle. A Velőrózsák zenei szempontból mindenképp a legösszetettebb Kispál-lemez, de ez a túlzott szélesvásznúságra törekvés egyszerűen nem állt jól nekünk.
MN: A Tánc című számnak érdekes a szintetizátorhangzása, és korábban mondtad, hogy ez annak is az eredménye, hogy szereted az olyan újabb zenekarokat, mint az Alt-J és a Vampire Weekend. Mennyire tartod a lépést az új zenékkel?
LA: Én nem vagyok egy nagy kereső, a Rezső viszont az. Ő figyeli a Pitchforkot, meg mindenféle kinti szakmai újságokat, szóval ő az egészséges sznob közülünk. Én sokszor az általa mutatott zenékből táplálkozom, másrészt meg van egy csomó minden, amit hallok valahol, és akkor rákeresek. Ebből a szempontból jóval egyszerűbb a dolgunk, mint régebben. Nagyon tetszett még a Django Django is, amikor bejött, most meg sokat hallgatom a Thao & The Get Down Stay Downt vagy a Jagwar Mát, ami ilyen hálószobapop, és én azt általában utálom, de ez valamiért bejön.
MN: Az elmúlt években, amikor csak a Kiscsillag volt, éreztél vagy éreztetek bármilyen kísértést, hogy eljátsszatok Kispál számokat is?
LA: Dehogy is. A Kiscsillaggal nem véletlenül csak egy Kispál-dalt játszunk, de az is egy rendhagyó cucc, mert a Lecsó írta a zenéjét annak idején. Más sosem merült fel. Anno megbeszéltük a Kispivel, hogy Kispál-programot egyikünk utódzenekara sem fog játszani. Én viszont mondtam neki, miután a Velőrózsák zenekar megtorpanni látszott, és aztán fel is oszlott, hogy én biztosan nem fogok haragudni, ha csinál egy Kispál-dalokat játszó együttest. Nekem ezzel nincs problémám, de én ilyesmiben nem lettem volna benne.
MN: Normalizálódott a viszony mára a Kispál és a borz tagjai között? Bräutigamnak még a 2010-es búcsúkoncerten is beszóltál.
LA: A Kispi és a Ricsi (Bräutigam Gábor, a Kispál első dobosa) az Ül lemez idején már nem beszéltek egymással, akkor már nem is mentek a zrikálások. Addig volt jó, amíg mentek. Most újra mennek, megállás nélkül. Anno a Ricsi felesége mindig mondta nekünk, hogy ne beszéljünk így a Ricsivel, mert ő egyenrangú velünk. De a mi kis hármasunknak megvolt a maga dinamikája, kinek-kinek megvolt a maga szerepe, a Ricsi volt például vallásalapító, nyelvész, minden jelenség mögött oksági összefüggéseket találó látnok, és végül sofőr, aki a napközbeni élcelődésekért úgy állt bosszút, hogy csak akkor indultunk el haza a koncert után, ha ő is úgy akarta, mert se én, se a Kispi nem tudtunk vezetni. Talán akkor is borult meg először komolyabban a kialakult csoportdinamika, mikor először a Kispi, aztán én is jogsit szereztünk. Onnantól a Ricsi elvesztette egy fontos aduját. A mi működésünknek az alapja tényleg a köztünk anno kialakult szereposztás volt, és ez hiánytalanul helyreállt. A nosztalgiát mi nem a dalok eljátszása közben érezzük, hanem miközben basztatjuk egymást.
