Így hát a brit gitárzene szinte minden évtizede arcainak támogatásával készíthették el a bemutatkozó lemezüket, de a hirtelen jött hírnév ellenére sem akarták elsietni a dolgot, így egészen mostanáig kellett várnunk a Sun Structuresre.
Az egyik legjobb angol független kiadónál, a Heavenly Recordsnál megjelent lemez rögtön a zenekar első kislemezével és egyúttal eddigi legfogósabb dalával indul. A Shelter Song olyan a Sun Structures elején, mint egy csábító kapu a hatvanas évekbe. Háromperces popdal, elragadó refrénnel. Ezután rögtön bele is kerülünk az évtized pszichedéliájának a sűrűjébe: öt-hat perces, néha követhetetlen szerkezetekre felhúzott számok jönnek. Eleinte még van egy-egy kapaszkodó egy vonósbetét (The Golden Throne), egy középiskolai bankettek hangulatát hozó ballada (Move With The Season) vagy egy valceres téma (Keep In The Dark) formájában, de a műsor második felében már ugyanabban a hangszínben és középtempóban úsznak a számok, sűrű áá-ááákkal kísérve. Ebből a masszából azért rendre kiemelkednek a jobbnál jobb refrének, amelyek bizonyítják Bagshaw-ék dalszerzői vénáját, és persze az összkép nem is lenne feltétlenül problémás, hiszen simán megvan a létjogosultságuk a kevesebb figyelmet igénylő, aláfestő jellegű zenéknek is.
A legnagyobb gond a Templesszel azonban az, hogy - néhány keverésbeli, aránytalan zsúfolást leszámítva - semmi köze az új évezredhez. Talán a pszichedéliát a stúdiótechnika felől megújító Tame Impala Lonerismje után hallgatva jön ki leginkább a Sun Structures avíttsága. Ennyiből a Templest nem is sorolnám a neopszichedelikus zenekarok közé. Sokkal inkább arról van szó, hogy Bagshaw-ék elővettek egy zsánert, és azon belül csináltak valami jó, de anakronisztikus dolgot. Figyelembe véve, hogy a lemez dalainak a fele már korábbról ismert volt, szomorú korjelentés lesz a brit gitárzenéről az amúgy rossznak semmiképp sem nevezhető Sun Structureshöz kapcsolódó felhajtás.
Heavenly, 2014
