Lemez

Kapu a múltba

Temples: Sun Structures

  • Lang Ádám
  • 2014. március 20.

Zene

A Templest a majd' évtizedes zenei múlttal bíró James Edward Bagshaw gitáros-énekes és Thomas Edison Warmsley basszusgitáros alakította 2012-ben. 'k ketten korábban együtt játszottak a Moons nevű indie-rock zenekarban is, így gördülékenyen ment a közös munka, jöttek is sorban a biztató kislemezek: a Shelter Song, a Colours To Life, a Mesmerize. Közben az Oasis exgitárosa, Noel Gallagher és Johnny Marr a Smithsből is a legjobb új brit zenekarnak nevezte őket, aztán - egy szintissel és egy dobossal már négytagú koncertzenekarrá kiegészülve - játszhattak a Rolling Stones és a Suede előtt.

Így hát a brit gitárzene szinte minden évtizede arcainak támogatásával készíthették el a bemutatkozó lemezüket, de a hirtelen jött hírnév ellenére sem akarták elsietni a dolgot, így egészen mostanáig kellett várnunk a Sun Structuresre.

Az egyik legjobb angol független kiadónál, a Heavenly Recordsnál megjelent lemez rögtön a zenekar első kislemezével és egyúttal eddigi legfogósabb dalával indul. A Shelter Song olyan a Sun Structures elején, mint egy csábító kapu a hatvanas évekbe. Háromperces popdal, elragadó refrénnel. Ezután rögtön bele is kerülünk az évtized pszichedéliájának a sűrűjébe: öt-hat perces, néha követhetetlen szerkezetekre felhúzott számok jönnek. Eleinte még van egy-egy kapaszkodó egy vonósbetét (The Golden Throne), egy középiskolai bankettek hangulatát hozó ballada (Move With The Season) vagy egy valceres téma (Keep In The Dark) formájában, de a műsor második felében már ugyanabban a hangszínben és középtempóban úsznak a számok, sűrű áá-ááákkal kísérve. Ebből a masszából azért rendre kiemelkednek a jobbnál jobb refrének, amelyek bizonyítják Bagshaw-ék dalszerzői vénáját, és persze az összkép nem is lenne feltétlenül problémás, hiszen simán megvan a létjogosultságuk a kevesebb figyelmet igénylő, aláfestő jellegű zenéknek is.

A legnagyobb gond a Templesszel azonban az, hogy - néhány keverésbeli, aránytalan zsúfolást leszámítva - semmi köze az új évezredhez. Talán a pszichedéliát a stúdiótechnika felől megújító Tame Impala Lonerismje után hallgatva jön ki leginkább a Sun Structures avíttsága. Ennyiből a Templest nem is sorolnám a neopszichedelikus zenekarok közé. Sokkal inkább arról van szó, hogy Bagshaw-ék elővettek egy zsánert, és azon belül csináltak valami jó, de anakronisztikus dolgot. Figyelembe véve, hogy a lemez dalainak a fele már korábbról ismert volt, szomorú korjelentés lesz a brit gitárzenéről az amúgy rossznak semmiképp sem nevezhető Sun Structureshöz kapcsolódó felhajtás.

Heavenly, 2014

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.