Koncert

Inquisition

  • Szabó Sz. Csaba
  • 2014. március 27.

Zene

A kéttagú seattle-i Inquisition a fontolva haladás híve. A black metal zenekart az énekes-gitáros Dagon alapította Kolumbiában, lassan negyedszázada, majd 1996-ban áttette a székhelyét Észak-Amerikába, ahol egyrészt a dobos Incubusszal kiegészülve kialakult a máig stabil felállás

Másrészt pedig elkezdett különös figyelmet fordítani az album- és számcímek míves kidolgozására: az utóbbi pár év sikerlemezei például az Ominous Doctrines Of The Perpetual Mystical Macrocosm, illetve az Obscure Verses For The Multiverse neveket kapták az infernális keresztségben. A lankadatlan kitartás, a szinonimaszótár forgatásában szerzett jártasság, valamint az akár még sajátosnak is nevezhető, lassú, dallamos riffekkel fellazított szigorú hóviharmetál elegye pedig meghozta az eredményt, és húsz-egynéhány év földalatti működés után az Inquisition látványosan szintet lépett. Tavalyi lemeze már a műfajban nagykiadónak számító Season Of Mistnél jelent meg, és az is beszédes, hogy jelenleg épp a szubkultúrán kívül is jegyzett Cradle of Filth-szel turnézik a zenekar. Ám mivel az Inquisition korábban az ún. nemzetiszocialista black metal egyik kulcskiadójának számító No Coloursnél is jelentetett meg albumokat, nem léphetett fel a turné bécsi állomásán - így lett ebből egy last minute budapesti koncert.

A tekintélyes méretű és lelkes közönség előtt tartott fellépés pedig még meggyőzőbb, mint három éve: először is tök jól szól (bármit jelentsen is ez ebben a műfajban - leginkább azt, hogy fülbántóan sistereg a gitár és csörömpöl a dob), a zenészekre hanyagul felmázolt hullasmink remekül mutat, Dagon hangja - ami leginkább úgy szól, mintha az immortalos Abbathra ráeresztettek volna egy vokódert - szinte hipnotikus, és szerencsére az interakció a közönséggel csak minimális. Talán egyszer hangzik el valami hosszabb konferálás, de hát az is úgy szól, hogy "Infinite Interstellar Genocide!", nem úgy, hogy helló, Budapest. Így kell ezt!

Kék Yuk, február 21.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.