Koncert

Inquisition

  • Szabó Sz. Csaba
  • 2014. március 27.

Zene

A kéttagú seattle-i Inquisition a fontolva haladás híve. A black metal zenekart az énekes-gitáros Dagon alapította Kolumbiában, lassan negyedszázada, majd 1996-ban áttette a székhelyét Észak-Amerikába, ahol egyrészt a dobos Incubusszal kiegészülve kialakult a máig stabil felállás

Másrészt pedig elkezdett különös figyelmet fordítani az album- és számcímek míves kidolgozására: az utóbbi pár év sikerlemezei például az Ominous Doctrines Of The Perpetual Mystical Macrocosm, illetve az Obscure Verses For The Multiverse neveket kapták az infernális keresztségben. A lankadatlan kitartás, a szinonimaszótár forgatásában szerzett jártasság, valamint az akár még sajátosnak is nevezhető, lassú, dallamos riffekkel fellazított szigorú hóviharmetál elegye pedig meghozta az eredményt, és húsz-egynéhány év földalatti működés után az Inquisition látványosan szintet lépett. Tavalyi lemeze már a műfajban nagykiadónak számító Season Of Mistnél jelent meg, és az is beszédes, hogy jelenleg épp a szubkultúrán kívül is jegyzett Cradle of Filth-szel turnézik a zenekar. Ám mivel az Inquisition korábban az ún. nemzetiszocialista black metal egyik kulcskiadójának számító No Coloursnél is jelentetett meg albumokat, nem léphetett fel a turné bécsi állomásán - így lett ebből egy last minute budapesti koncert.

A tekintélyes méretű és lelkes közönség előtt tartott fellépés pedig még meggyőzőbb, mint három éve: először is tök jól szól (bármit jelentsen is ez ebben a műfajban - leginkább azt, hogy fülbántóan sistereg a gitár és csörömpöl a dob), a zenészekre hanyagul felmázolt hullasmink remekül mutat, Dagon hangja - ami leginkább úgy szól, mintha az immortalos Abbathra ráeresztettek volna egy vokódert - szinte hipnotikus, és szerencsére az interakció a közönséggel csak minimális. Talán egyszer hangzik el valami hosszabb konferálás, de hát az is úgy szól, hogy "Infinite Interstellar Genocide!", nem úgy, hogy helló, Budapest. Így kell ezt!

Kék Yuk, február 21.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.