Habár Gustav Mahlerről igazán nem állítható, hogy fogadott magyarrá vált volna budapesti működésének pár kurta esztendeje alatt, I. szimfóniáját így is mindörökre hazánkhoz kapcsolta az egyetemes zenetörténet. Az ősváltozat pesti Vigadóban megtartott 1889-es ősbemutatója – eufemisztikusan fogalmazva – nem aratott osztatlan sikert a közönség és a kritika körében, s noha a többalakú mű alkalmasint ma sem tartozik a legnépszerűbb Mahler-alkotások sorába, azért az nyilvánvaló, hogy a magyar zenei életnek van dolga a Titán melléknevű kompozícióval. Ezt mutatja az is, hogy két évvel Fischer Iván és a Fesztiválzenekar lemeze után most kezünkbe vehetjük Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar felvételét is – 2004-ből. E két felvétel – a pikantériát sem teljesen nélkülöző – összevetése izgalmas különbségeket mutat, még azon is túl, hogy a BFZ lemezén a szimfónia négytételes, míg az NFZ lemezén az úgynevezett Blumine tétellel kiegészített, öttételes változat hangzik fel. Fischer bőkezűbb időgazdálkodású, az egyes részletek felett olykor szinte már kéjes gyönyörrel elidőző interpretációjával szemben Kocsis zenekara mindvégig feszes tempóban halad, miközben így is jut elegendő ideje a tételkarakterek érzékletes megformálására, s arra a fokozásra, amely mintegy végigvonul ezen az előadáson. (Kocsis felvétele még a Bluminével együtt is egy perccel rövidebb, mint a jószerint minden más Titán-felvételnél hosszabb BFZ-lemez.) Emlékezetesen szép a gyászinduló mesterien épített kánonja, s az – itt ötödik – Stürmisch bewegt tétel végének valósággal elsöprő erejű, diadalmas rezes és ütős hangorgiája. Jó kis nagyzenekar volt a Nemzeti Filharmonikus Zenekar már tíz évvel ezelőtt is – ezt fényesen bizonyítja ez az erős atmoszférájú, élő koncertfelvétel. Az meg már az utókor extra szerencséje, hogy tudhatjuk: azóta csak még jobb lett.
BMC CD, 2014
