Lemez

Mahler: I. szimfónia

Zene

Habár Gustav Mahlerről igazán nem állítható, hogy fogadott magyarrá vált volna budapesti működésének pár kurta esztendeje alatt, I. szimfóniáját így is mindörökre hazánkhoz kapcsolta az egyetemes zenetörténet. Az ősváltozat pesti Vigadóban megtartott 1889-es ősbemutatója – eufemisztikusan fogalmazva – nem aratott osztatlan sikert a közönség és a kritika körében, s noha a többalakú mű alkalmasint ma sem tartozik a legnépszerűbb Mahler-alkotások sorába, azért az nyilvánvaló, hogy a magyar zenei életnek van dolga a Titán melléknevű kompozícióval. Ezt mutatja az is, hogy két évvel Fischer Iván és a Fesztiválzenekar lemeze után most kezünkbe vehetjük Kocsis Zoltán és a Nem­zeti Filharmonikus Zenekar felvételét is – 2004-ből. E két felvétel – a pikantériát sem teljesen nélkülöző – összevetése izgalmas különbségeket mutat, még azon is túl, hogy a BFZ lemezén a szimfónia négytételes, míg az NFZ lemezén az úgynevezett Blumine tétellel kiegészített, öttételes változat hangzik fel. Fischer bőkezűbb időgazdálkodású, az egyes részletek felett olykor szinte már kéjes gyönyörrel elidőző interpretációjával szemben Kocsis zenekara mindvégig feszes tempóban halad, miközben így is jut elegendő ideje a tételkarakterek érzékletes megformálására, s arra a fokozásra, amely mintegy végigvonul ezen az előadáson. (Kocsis felvétele még a Bluminével együtt is egy perccel rövidebb, mint a jószerint minden más Titán-felvételnél hosszabb BFZ-lemez.) Emlékezetesen szép a gyász­induló mesterien épített kánonja, s az – itt ötödik – Stürmisch bewegt tétel végének valósággal elsöprő erejű, diadalmas ­rezes és ütős hang­orgiája. Jó kis nagyzenekar volt a Nemzeti Filharmonikus Zenekar már tíz évvel ezelőtt is – ezt fényesen bizonyítja ez az erős atmoszférájú, élő koncertfelvétel. Az meg már az utókor extra szerencséje, hogy tudhatjuk: azóta csak még jobb lett.

BMC CD, 2014

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.