Lemez

Mahler: I. szimfónia

Zene

Habár Gustav Mahlerről igazán nem állítható, hogy fogadott magyarrá vált volna budapesti működésének pár kurta esztendeje alatt, I. szimfóniáját így is mindörökre hazánkhoz kapcsolta az egyetemes zenetörténet. Az ősváltozat pesti Vigadóban megtartott 1889-es ősbemutatója – eufemisztikusan fogalmazva – nem aratott osztatlan sikert a közönség és a kritika körében, s noha a többalakú mű alkalmasint ma sem tartozik a legnépszerűbb Mahler-alkotások sorába, azért az nyilvánvaló, hogy a magyar zenei életnek van dolga a Titán melléknevű kompozícióval. Ezt mutatja az is, hogy két évvel Fischer Iván és a Fesztiválzenekar lemeze után most kezünkbe vehetjük Kocsis Zoltán és a Nem­zeti Filharmonikus Zenekar felvételét is – 2004-ből. E két felvétel – a pikantériát sem teljesen nélkülöző – összevetése izgalmas különbségeket mutat, még azon is túl, hogy a BFZ lemezén a szimfónia négytételes, míg az NFZ lemezén az úgynevezett Blumine tétellel kiegészített, öttételes változat hangzik fel. Fischer bőkezűbb időgazdálkodású, az egyes részletek felett olykor szinte már kéjes gyönyörrel elidőző interpretációjával szemben Kocsis zenekara mindvégig feszes tempóban halad, miközben így is jut elegendő ideje a tételkarakterek érzékletes megformálására, s arra a fokozásra, amely mintegy végigvonul ezen az előadáson. (Kocsis felvétele még a Bluminével együtt is egy perccel rövidebb, mint a jószerint minden más Titán-felvételnél hosszabb BFZ-lemez.) Emlékezetesen szép a gyász­induló mesterien épített kánonja, s az – itt ötödik – Stürmisch bewegt tétel végének valósággal elsöprő erejű, diadalmas ­rezes és ütős hang­orgiája. Jó kis nagyzenekar volt a Nemzeti Filharmonikus Zenekar már tíz évvel ezelőtt is – ezt fényesen bizonyítja ez az erős atmoszférájú, élő koncertfelvétel. Az meg már az utókor extra szerencséje, hogy tudhatjuk: azóta csak még jobb lett.

BMC CD, 2014

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.