Marie Davidson, a jeles kanadai zenész, dj, performer bő egy éve önként abbahagyta a turnézást. E tekintetben csupán fél évvel előzte meg pályatársait, akik hamarosan – bár kényszerből – ugyancsak így tettek. Viszont szofisztikált, szintipopszerű dalainak rögzítéséhez létrehozott egy trió formációt: a Marie Davidson & L’Œil Nu-ben ő énekel és szintetizátorozik, mellette férje és alkotótársa, Pierre Guerineau (kettejük projektje az Essaie Pas szintipopduó) és a szintén régi alkotótárs, Asaël Robitaille tekergette a gombokat.
A Renegade Breakdown afféle terápia Davidson számára, ám az élvezetesebb fajtából. Mindent felölel, ami számára bűnös élvezet lehetett: Fleetwood Mac-áttűnéseket, némi klasszikus new wave diszkót, nyolcvanas évek inspirálta, kissé műanyag szintifunkot, de akad némi erőteljes sanzonbeütés is. Szigorúan véve alig van vérbeli táncolnivaló szerzemény, bár a felütésként szolgáló címadó szám robotdiszkóba ágyazott ars poeticája kétségtelenül ilyen, ráadásul még ott a Worst Comes to Worst gitármintás-savas pumpálása, a kettő között pedig a Back to Rock kései Pink Floyd-allúziója. De ezzel elég is a klubhangulatból, jöhetnek az újdonsült chanteuse szándékosan vintage hangszerelésű dalai, amelyek időutazós stílusgyakorlat-hangulatuk dacára határozottan, mindenféle katarzist és komolyságot mellőzve szórakoztatóak.
Ninja Tune/Neon Music, 2020
alá
