Zene

A Budapesti Negyed Kávéházi kisbibliográfiája több mint húsz művet sorol föl, A modern kori kávéháztörténet alapmunkáit, köztük a Kávéház-siratót. Az Irodalmi kávéházak Pesten és Budán pedig már a Budapesti Negyed kávés számát is említi a bibliográfiában. Három év, három könyv a kávéházakról, a nosztalgia s a talán nem utópia jegyében, hogy lesz még egyszer kávéház Budán, Pesten. Nemcsak kávéház nincs, e kiadványok sem kaphatók, eme írás reklám- és marketingértéke nulla. Célja nem is, csupán mint az egyik könyvé, "a téma iránti figyelem felkeltése, hangulattermtés". Teremtsen, keltsen hangulatot.

hónapban vadonatúj kiadványok nem kerültek forgalomba, ám érdemes tenni egy kört az év végéről átcsúszottak körül.

Amikor én még kissrác voltam, nem volt otthon lemezjátszónk, csak egy veterán Philips rádió, olyan túlélő típus. Részrehajlás nélkül szolgálta a családunkat: az apukámnak áriákat, a tesómnak meg nekem Komjáthyt.

Rég láttam ilyen erős szerzőgárdát hip-hop-lemezen, de erről inkább később, először a borítót dicsérném, átszellemült fekete férfi és fehér nő, félreérthetetlen és gyönyörű erotikus fotó, az ilyentől szoktak agyvérzést kapni a fajvédők mindkét oldalon. Szeretem az ilyet, finom, de határozott ütés a gyönge pontra.

Szombaton Zágrábban kezdte, hétfőn nálunk folytatta idei európai turnéját Jimmy Page és Robert Plant. Mielőtt azonban két fiatal muzsikus, Charlie Jones (basszus) és Michael Lee (dob) társaságában megismertették volna április 20-ra várható új albumuk, a Walking Into Clarksdale anyagát a Budapest Sportcsarnok közönségével, a Marriott hotelben fél órán át tanulmányozták a közép-kelet-európai sajtó kérdezéstechnikáját.

Az a telt ház, szóval az a tizenkét-tizenhárom ezer, aki a belépőjét kipengette, igazán rászolgált arra a kegyes csúsztatásra, hogy - majd idővel - egy Zeppelin-koncertre emlékezzen vissza. Jimmy Page és Robert Plant pediglen éppen annyi elismerésre szolgált rá, mintha húsz évvel ezelőtt jártak volna erre.

Az úgynevezett spanyol új hullámból természetesen Almodóvart ismerjük, esetleg a szép nevű Bigas Lunát, de a hivatásos besorolók szerint Julio Medem is közéjük tartozik. Pedig sok közös nincs bennük, bár tény, hogy mind spanyolok, viszonylag fiatalok, és szeretnek bonyolult történeteket elmesélni.

Ma már szinte minden nagyobb településen, így Székesfehérváron is, van egy afféle ékszerdoboz, amit óvárosnak, belvárosnak vagy csak szimplán bevásárlóutcának neveznek, ahol nincsen panel, nincsenek önkéntes lakásfoglalók. Egy kirakat, amivel büszkélkedni lehet, forgalom alig, és az is idegen.

Amikor az intendánsok, intendánshelyettesek és alintendánsok kinevezésével a MTV Rt. lassan olyanná lesz, mint a Pál utcai fiúk; amikor az rt egy volt operatőrénél megjelennek a végrehajtók, mert több évtizednyi munka után képtelen 600 ezer forintos jogos járandóságát kicsikarni a cégtől - akkor egyre nagyobb szimpátiával tekintek a műsorkészítő nemecsekekre. Különösen azokra, akiknek a hivatalosan - vagyis pénzügyileg és papíron - még csak nem is létező MTV 2-n még van kedvük nap mint nap szórakozni. S teszik ezt "ingyé" vagy divatos kifejezéssel élve, ló badzsetből.

A könyv első kiadásai még a Contre Sainte-Beuve címet viselték meglehetősen érdemtelenül, mivel csak néhány írás foglalkozik az irodalomtudós módszerével. A rövid művekben inkább Az eltűnt idő nyomában című regény első futamai csendülnek fel Lóránt Zsuzsa szobrászművész érzékeny fordításában (ő egyébként több Proust-figurát is megformált már). A mesteri kiállítású kötet prózái 1908-1909 között születtek, ám jóval később jelentek meg. Ennek talán csak örülhetünk, mert elképzelhető, hogy a kiadás kudarca inspirálta a nagyregényt.

Február 23-án a Budapest Sportcsarnokban lép fel Jimmy Page és Robert Plant. A Led Zeppelin gitárja és hangja -emlékeztetnek a plakátok; más kérdés, hogy a szélsőséges betűméretekből csak a Zeppelin tűnik ki.

A cím régi, a történet is. Hozzá nem értésükre büszke bizottságok, testületek tűnnek fel időnként, tagjaikban még annyi szemérem sincs, hogy klasszikus Ikszekhez méltón szégyelljék a nevüket, zavaros politikai konspirációk, osztogató-fosztogató játékaik terepéül pedig színházakat választanak. Pontosabban, színházakat is. Az Új Színházban, Kecskeméten meg a még nem létező Nemzetiben, ahol végre nem a döntéssel volt a baj, hanem azzal, ami utána jött (hiszen két szakmailag alkalmas jelölt közül a kissé unalmasabbat, kiszámíthatóbbat választani, az már elfogadható, alátámasztható döntés).

Franz von Cauwenbergh, a Belga Képregény Intézet munkatársa

Nagyjából húsz éve nem voltam színházban. Erre nem vagyok különösebben büszke, de hogy kínosnak tartanám, azt sem mondhatom. Magánügy. Szerepet játszottak benne az épp futó előadások is, de leginkább az a színésznő, aki valamikor a színházat választotta helyettem. Ám ha éppenséggel fanatikus színházbaráttá farag is a sors, azt akkor sem tudtam volna elképzelni, hogy a vígoperákig alázkodom. Vagyis vígoperát, ne kelljen mondanom, most láttam az életemben először. Hólyagcirkusz a címe, és Szőke Szabolcs műve. Szabolcs jelenleg a Tin Tinben zenél - etno-dzsesszben képtelenség elképzelni még egy ilyen intenzív keserűséget sugalló valamit. Innen kezdve tiszta sor. Ha ő vígoperát ír, akkor nekem ott van a helyem.