Ma már szinte minden nagyobb településen, így Székesfehérváron is, van egy afféle ékszerdoboz, amit óvárosnak, belvárosnak vagy csak szimplán bevásárlóutcának neveznek, ahol nincsen panel, nincsenek önkéntes lakásfoglalók. Egy kirakat, amivel büszkélkedni lehet, forgalom alig, és az is idegen.

Nem szól ránk a házmester.

Friss festéktől csillognak a házak, sípolnak a macskakövek, az egész még ilyenkor, februárban is megható, pedig csak néhány kísértet járja be a terepet, bebábozódott figurák, pincérek, teremőrök, taxisok között ténferegve, és az sem számít, hogy majdnem tavasz van, plusz vasárnap. Mindenütt csak a zárva felirat olvasható. Se kocsma, se kávéház, a helyi kultúrközpont, az István Király Múzeum nyitvatartási ideje is korlátozva, hova is lehetne betérni, ha nem a Fekete Sas Patikamúzeumba, ami csodák csodájára nincsen berácsozva.

A két helyiségből álló apró boltocskában - amit azért erős túlzás múzeumnak nevezni - felbukkan egy igazi néni, kezünkbe nyom egy tájékoztatót, amiből megtudhatjuk, hogy az itt látható cuccok több mint kétszáz évesek, a bútor éppúgy, mint a tégelyek, üvegcsék, mozsarak. Talán még a nénit is a jezsuiták szervezték be, amikor 1746-ban megnyitották intézményüket.

A patika 1971-ig működött valóságosan, volt ott minden, mi szem-szájnak ingere, Tardyl, Amidazophen, Valeriana meg amit akartok, és csak kétszázhuszonöt évi üzem után jöttek rá arra, hogy még mindig nem cserélték ki a bútorokat. Ezt követően lelkes patikatörténészek estek neki az enteriőrnek, négy évig kapargatták a festékrétegeket a tölgyfa berendezésről, míg végre előbukkant az eredeti változat, ami tizenkét évig készült (1746-1758 között dolgozott rajta a messzi földön híres Baumgartner-műhely). Igaz, barokknak indult, de az utolsó darabok már a rokokó stílusjegyeit viselik magukon, bizonyítva, hogy a divat akkor valamivel gyorsabban terjedt, mint manapság.

A tájékoztató olvasmány után a nénit lehet kérdezni erről-arról, de ha nem vagyunk kíváncsiak, akkor is elmondja, hogy a szobrokat azért csinálták hársfából, mert az a legidőtállóbb; hogy az üvegekből azért van ilyen kevés, mert a többi már eltört, no és persze azt is, hogy a beázás a plafonon nem a restaurátori munka része.

Nyugtatót viszont receptre sem ad.

- legát -