Nem a Zeppelin, hanem Page és Plant, vagyis a Zeppelin

szerző
Sárosi Péter
publikálva
1998/6. (02. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Február 23-án a Budapest Sportcsarnokban lép fel Jimmy Page és Robert Plant. A Led Zeppelin gitárja és hangja -emlékeztetnek a plakátok; más kérdés, hogy a szélsőséges betűméretekből csak a Zeppelin tűnik ki.

Február 23-án a Budapest Sportcsarnokban lép fel Jimmy Page és Robert Plant. A Led Zeppelin gitárja és hangja -emlékeztetnek a plakátok; más kérdés, hogy a szélsőséges betűméretekből csak a Zeppelin tűnik ki.

A helyzetet tovább ködösíti, hogy a Led Zeppelin valójában nem bomlott fel. 1980 szeptemberében épp amerikai turnéra készülődtek, amikor egy átpiált éjszaka után (a dobos) John Bonham megfulladt. Két hónap múlva a többiek bejelentették, nem folytatják nélküle. Tisztességes gesztus, akárhogy is, s ami a showbusinesst illeti, állták is a szavukat.

Ám két alkalommal engedményt tettek, nyilván jelképes ügynek tekintve a szóban forgó rendezvényeket. Ilyen volt a 85-ös Live Aid fesztivál Phil Collins közreműködésével, majd ´88-ban kiadójuk, az Atlantik Records megalapításának negyvenedik évfordulója - ekkor Joh fiával, Jason Bonhammal abszolváltak pár számot. Ilyen-olyan formációkban ezután is összeálltak - a régi számok is előkerültek, miért is ne -, de sohasem Zeppelin néven. Jóllehet millió ajánlatot kaphattak, legalábbis ezt jelzi, hogy menedzserük, Peter Grant 1989-ben bejelentette: a Led Zeppelin soha nem fog újraszerveződni sem turnéra, sem lemezfelvételre. Amúgy Plant is, Page is nyakig merült a szólókarrierben, Plant jó öt évvel ezelőtt a PeCsát is megjárta sajnos.

Minőségi lépést a Music Television Unplugged-felkérése hozott 1994-ben. Sikerült a savanykás nosztalgiázást elkerülve idézniük a Zeppelin örökzöldjeiből, az akusztikus természetű Led Zeppelin III. súlypontjával. De nem is kapkodták el. Előbb nekivágtak Marokkónak, Egyiptomnak, az arab kultúra iránti mániájuktól remélve inspirációt; aztán Wales, a másik közös mitológia, az angol folkzene következett. És ahogy összeállt a kép a múltból és a mából, a rockból és a folkból, Észak-Afrikából és Nagy-Britanniából, ahogy egymásra találtak az angol vonósok az arab ütősökkel és pengetősökkel, összeállt a koncert, majd - ennek nyomán -néhány ráadással elkészült a No Quarter lemez. Négy új számmal, de mégis, leginkább a Zeppelin felemelkedésével. Azzal együtt, hogy mint a távol maradó (basszusgitáros) John Paul Jones nyilatkozta a MaNcsnak, számára nem érdekesek ezek a régi dolgok.

Tavaly megint csak beszélni kellett, a Plant-Page párosról éppúgy, mint a Led Zeppelinről. Előbb Planték vetették magukat észre egy kitűnő feldolgozással, az Inner Flame című - a cseh származású Rainer Ptácek gitáros műtét utáni kezelését támogatandó - albumon, majd BBC Sessions címmel archív koncertfelvételek jöttek ki egy dupla lemezen. S amikor erről novemberben hírt adtunk, egyben jeleztük: Plant és Page Steve Albinit kérte fel, hogy legyen a tavasszal esedékes új anyaguk producere.

E hírben sokak számára nem is annyira az új lemez, mint Albini lehetett szenzáció. Steve Albini tudniillik az amerikai posztpunk mozgalom egyik kulcsfigurája. Nálunk viszonylag szűk körben ismertek noise-rock társulatai: a Big Black, a Rapeman, a Shellac, végképp nem ismertek a fanzinok, melyeknek írogatott; nevével leginkább producerként találkozhattunk, mondjuk a Nirvana In Utero vagy PJ Harvey Rid of Me című korongján. Tudjuk továbbá, hogy inkább dolgozott tök ismeretlenekkel, mint a rock moguljaival, és hogy a producer szót is utálja (úgy fest kábé, mint nálunk a manager), még a legkönnyebben a hangmérnökséggel egyezik ki. Õt választották szóval, cseppet sem rossz előjelül. (Egyébként is, úgy tűnik, izgatja Plantéket, ami a világban történik; egy interjúban Natacha Atlast és Jeff Buckleyt emlegették kedvenceikként.)

Vadonatúj, nagylemeznyi számmal - az utolsó Zeppelin-album, az 1979-es In Through The Out Door óta - most rukkoltak ki először. Ez jó. Az sem rossz, hogy ha mérlegre tesszük e két lemezt, nem billen egyik sem. Page és Plant márciusban megjelenő - a jelek szerint cím nélküli - lemeze ott folytatja, ahol a történet megszakadt valamikor. E tizenkét szám némelyike - Upon A Golden Horse, Most High, Heart In Your Hand - minden további nélkül élvezhető, de nem tesz semmit Page-hez és Planthez, nem tesz semmit hozzánk. Az a naprakészség, amellyel a No Quarter kitűnik, most elmaradt. Igaz: azon is a Zeppelinek húztak.

A zenekar egyébként úgy fest, mint négy évvel ezelőtt: Charlie Jones basszusozik és Michael Lee dobol. Ami pedig a turnét - s annak első állomását, Budapestet - illeti, az előzetes információkból az derült ki: játsszák a Zep-számokat is. Page és Plant, a Led Zeppelin gitárja és hangja, Magyarországon most lép fel együtt először. Az emlékezés kényszere és a továbblépés vágya között félúton.

F. D. J.

Mercury/PolyGram, 1998

szerző
Sárosi Péter
publikálva
1998/6. (02. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...