Meghalt Hó Márton énekes-dalszerző

  • narancs.hu
  • 2025. január 14.

Zene

Negyvenhárom éves volt.

Január 12-én, negyvenhárom éves korában elhunyt Horváth Márton zenész, aki Hó Márton néven jelentette meg dalait – tudatta az énekes-dalszerző testvére kedd délután a Facebookon.

Mint a Telex felidézte, Hó Márton a magyar zenei élet meghatározó alkotója volt, a Hó Márton és a Jégkorszak 2011-ben megjelent Dalok a fürdőszobából című lemeze a magyar indie/lo-fi színtér egyik legfontosabb megjelenése volt. A zenekar 2017-ig volt aktív, később Hó Márton szólóban is jelentetett meg dalokat, és a Gustave Tiger zenekarnak is tagja volt.

Hó Márton újságíróként is dolgozott, elsősorban könnyűzenei témájú cikkei, kritikái és interjúi a Magyar Narancsban is jelentek meg. 2020-ban interjúztunk vele, a beszélgetés itt olvasható:

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.