Azoknak, akik egy hagyományosnak tekinthető comicsadaptációt várnak, el kell mondjam: sem a tetők között repkedő lasztexrucis szuperhíró, sem a világot fenyegető globális katasztrófa nem szerepel a moziban, akad benne viszont a lován a lemenő nap fényében baktató Vincent Cassel, egy jobb napokat és filmeket látott Juliette Lewis, számos sámándal és indián népszokás, valamint pszichedélikus látomás a bensőnket uraló sötét erőkről.
A koncepció távirati stílusban ennyi volna - a Dobermann című filmjével komoly rajongótábort szerző, Párizsban élő és tevékenykedő holland származású rendező, Jan Kounen munkásságára jelentős hatást gyakorolhatott a Peruban és Mexikóban eltöltött tanulmányidő; filmjéből egyértelműen kiderül, hogy mind a Nagy Szellemmel, mind pedig a Földanyával találkozhatott.
Nem is volna baj ezzel, ha a cím nem egy képregény-feldolgozást sejtetne, ám a Blueberry Kounen-féle értelmezése sokkal közelebb áll a beatirodalomhoz és a fantasyhoz, mint az eredeti műhöz. A konfliktus, mely szerint a hegyek között zakatoló rézbőrűek ősi kincseket vigyáznak, amiket a gaz sápadt arcú banditák el akarnak tőlük orozni, lényegében elhanyagolható ahhoz a benső utazáshoz képest, melynek során hősünk lelke démonjaival szembesül.
A helyi seriffként tevékenykedő Vincent Cassel mindig is a két világ, a fehér ember és a természeti népek határmezsgyéjén mozgott - a kincsvadászok utáni nyomozás kiváló apropót szolgáltat végre, hogy bevegye magát a hegyekbe, és a kisnagy emberek kotyvalékainak köszönhetően megtapasztalja, milyen is a tudattalanja.
Mint az a komputer animálta látványból kiderül: sötét, zavaros és hosszú csápjai vannak. Javaslom: felejtsük el gyorsan Jan Kounen moziját, és bízzunk abban, hogy a rendező, miután feltárta lelke sötét bugyrait, csakhamar visszatalál a szuperegójához és a Dobermannban ábrázolt kutyavilághoz.
A Best Hollywood bemutatója
