Lemez

Menahem Pressler: Clair de Lune

  • - csk -
  • 2018. május 26.

Zene

A magas életkor önmagában nem érték, és nem is érdem. Az teszi értékké és érdemmé, ha valaki tudja, mit kezdjen idős éveivel. Ha képes tartalommal, derűvel, kreativitással megtölteni az élet alkonyát, azt az időszakot, amelyben sokan már csak letargikusan vegetálnak. Menahem Pressler, a magdeburgi születésű, német-zsidó zongoraművész, aki 1939-ben előbb Palesztinába menekült a nácik elől, majd az ötvenes években amerikaivá lett, ma a 95. életévében jár, és elmondhatjuk róla, hogy csodálatos öregkora van. Több mint fél évszázadon át – 1955-ös alapításától egészen 2008-as megszűnéséig – tagja volt minden idők egyik legnagyszerűbb klasszikus zenei kamaraegyüttesének, a Beaux Arts Triónak. Ő volt az egyetlen állandó tag, a trió lelke, a többiek cserélődtek, de amikor az együttes megszűnt, Pressler 85 évesen új életet kezdett: felépítette szólistakarrierjét.

Szólóesteken lép fel, versenyműveket játszik – és lemezeket készít. Legújabb CD-jén a legnehezebb, legérzékenyebb repertoárból, Debussy, Fauré és Ravel kifinomult technikát, árnyalt billentést, rugalmas ujjakat megkövetelő, többnyire igen kedvelt zongoradarabjaiból játszik poétikus válogatást, Clair de Lune (Holdfény) címmel. Előadásmódjában azt érhetjük tetten, ami őt magát is egy életen át jellemezte: erőszakmentességet, rácsodálkozást, költészetet, könnyed találékonyságot. Kifinomult színek, rugalmasság, lélegző frazeálás – csupa felfedezés, csupa bizakodó derű ez a muzsikálás: matuzsálem kori remeklés.

Deutsche Grammophon, 2018

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.