Koncert

Road Six Sax (vendég: Dresch Mihály)

Zene

A több mint húszéves hazai szaxofonkvartett motorja és legismertebb muzsikusa Tóth Viktor altos. Az együttest a pécsi 6-os út (angolul talán inkább Route, mint az a bizonyos 66-os) hatósugarában élő muzsikusok alapították: Haaz Imre és Solymosi Milán tenor-, Weisz Gábor baritonszaxofonon játszik. Repertoárjuk óriásira duzzadt az évek alatt. A Road Six Sax különböző stílusokban mozog egyformán nagy kedvvel: megérintette a balkáni fúvósbandák ellenállhatatlan tülkölése, a kortárs zene hangszerek határait feszegető indulata, és a funky táncos kedve is, de alapvetően azért egy dzsesszegyüttesről van szó. Általában Tóth Viktor indítja a témákat, mint például saját, Március című dalát, amire Weisz Gábor elképesztő vitálkapacitású baritonja elfoglalja a bőgős pozícióját, az akkordokat pedig a két tenoros legtöbbször azonos ritmusban hozza, kitöltve a magakelletően üres középfekvést, bár ebben el tudnék képzelni további árnyalást. Ritka alkalom, de volt már rá példa, hogy a legnagyobb (hatású) szaxofonosunk, Dresch Mihály csatlakozott hozzájuk. Az első és a második részben is felcsattant a nyíltszíni taps, amikor egy-egy intro vége felé besétált a színpadra, s bekapcsolódott a zenei folyamatba. Mind tenoron, mind szopránon, mind fuhunon hallottuk – ez volt a legizgalmasabb, a négy szaxofon ugyanis Dresch saját fejlesztésű hangszerének eddig kevésbé ismert, furulyaszerű hangzását emelte ki, bár hangerőben kicsit rá is ült. A fanatikus zenész Tóth Viktor – aki hajlamos néha szerzetesi allűrökre is – ezúttal humorát, iróniáját is megcsillogtatta, amit a telt háznyi közönség különösen élvezett.

Budapest Jazz Club, április 12.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.