A több mint húszéves hazai szaxofonkvartett motorja és legismertebb muzsikusa Tóth Viktor altos. Az együttest a pécsi 6-os út (angolul talán inkább Route, mint az a bizonyos 66-os) hatósugarában élő muzsikusok alapították: Haaz Imre és Solymosi Milán tenor-, Weisz Gábor baritonszaxofonon játszik. Repertoárjuk óriásira duzzadt az évek alatt. A Road Six Sax különböző stílusokban mozog egyformán nagy kedvvel: megérintette a balkáni fúvósbandák ellenállhatatlan tülkölése, a kortárs zene hangszerek határait feszegető indulata, és a funky táncos kedve is, de alapvetően azért egy dzsesszegyüttesről van szó. Általában Tóth Viktor indítja a témákat, mint például saját, Március című dalát, amire Weisz Gábor elképesztő vitálkapacitású baritonja elfoglalja a bőgős pozícióját, az akkordokat pedig a két tenoros legtöbbször azonos ritmusban hozza, kitöltve a magakelletően üres középfekvést, bár ebben el tudnék képzelni további árnyalást. Ritka alkalom, de volt már rá példa, hogy a legnagyobb (hatású) szaxofonosunk, Dresch Mihály csatlakozott hozzájuk. Az első és a második részben is felcsattant a nyíltszíni taps, amikor egy-egy intro vége felé besétált a színpadra, s bekapcsolódott a zenei folyamatba. Mind tenoron, mind szopránon, mind fuhunon hallottuk – ez volt a legizgalmasabb, a négy szaxofon ugyanis Dresch saját fejlesztésű hangszerének eddig kevésbé ismert, furulyaszerű hangzását emelte ki, bár hangerőben kicsit rá is ült. A fanatikus zenész Tóth Viktor – aki hajlamos néha szerzetesi allűrökre is – ezúttal humorát, iróniáját is megcsillogtatta, amit a telt háznyi közönség különösen élvezett.
Budapest Jazz Club, április 12.
