„Miután valamennyi művemet betiltották, sok polgártárs, aki íróként ismer, egy és ugyanazon tanácsot adja nekem. Alkossak „kommunista színdarabot” (a macskaköröm idézetet jelent), ezen kívül forduljak megbánó levéllel a Szovjetunió kormányához, amelyben megtagadom irodalmi műveimben kifejtett korábbi nézeteimet, és kinyilvánítom, hogy mától kezdve a kommunizmus eszméje iránt odaadó útitárs íróként fogok dolgozni. Cél: megmenekülni az üldöztetéstől, a nélkülözéstől és a fináléban elkerülhetetlen pusztulástól. Ezt a tanácsot nem fogadhatom meg. Aligha sikerülne nekem a Szovjetunió kormánya előtt kedvező színben feltűnnöm, ha írnék egy hamis levelet, amely önmagában is becstelen lenne, s ráadásul naiv politikai hajbókolás volna. Kommunista darab írására eddig kísérletet sem tettem, mivel jól tudom, hogy az nekem nem sikerülne. Megérlelődött bennem az óhaj, hogy véget vessek írói kínlódásaimnak, ezért fordulok igaz levéllel a Szovjetunió kormányához.”
1930-ban ezzel a merész levéllel vágta ki magát reménytelennek látszó helyzetéből Mihail Bulgakov, akit pár hét múltán maga a segítőkész Sztálin csöngetett fel telefonon. Az ezt követő nyugodtabb, de váltig kétes biztonságú alkotói periódus lenyomata – és zárlata – volt az Őfelsége komédiása. Ebben az 1936-ban bemutatott, majd rögvest kegyetlenül levágott színműben Molière és a Napkirály olyannyira egyenlőtlen kapcsolata került a középpontba, s általa a lelkét szó szerint a színpadon kilehelő író-színész végletesen kiszolgáltatott helyzete. Molière és Bulgakov nyomán most Vajda János szentelt operát ennek a témának, s ha minden igaz, pénteken a közönség elé is kerül A képzelt beteg, avagy őfelsége komédiása (Eiffel Műhelyház, október 30., nyolc óra). A szövegkönyvet Várady Szabolcs jegyezte, a karmester Kovács János, a rendező Szabó Máté, XIV. Lajos megformálója pedig – figyelmezzünk! – Ókovács Szilveszter lesz.
Az egyelőre még felettébb sűrű programból, számottevő kockázatot vállalva, három nagyszerű vendégművészt emlegetünk az alábbiakban. Hiszen, kezdjük ott, hogy nem is egy, hanem mindjárt két világraszóló francia zongorista is ígéri magát hozzánk a közeli napokra: Jean-Efflam Bavouzet és Pierre-Laurent Aimard. Az előbbi Baráti Kristóffal fog Bartókot kamarázni (Solti terem, október 29., hét óra), majd a MÁV Szimfonikus Zenekar koncertjére ugrik be egy kétzongorás Mozart-versenymű egyik szólamát eljátszandó (Zeneakadémia, október 30., hét óra). Aimard pedig a Concerto Budapest estjére érkezik, hogy a tavaszi kényszerű halasztást követően most már valóban előadja körünkben Brahms II. zongoraversenyének magánszólamát (Nemzeti Hangversenyterem, október 31., fél nyolc). És ugyanezen az estén még kedvenc vendéghegedűsünk, Isabelle Faust is fel fog lépni Budapesten, méghozzá az Il Giardino Armonico társaságában (Zeneakadémia, október 31., fél nyolc). Programjuk középpontjában és peremén egyaránt az olasz barokk ismert nevű, de korántsem eléggé ismert életművű mestere, Pietro Locatelli áll majd.
