Verdi azután még élt majd' 55 évet, ha tetszik, beigazolva a közkeletű tételt a halálhírkeltés és az élethossz kedvező összefüggéséről. Az Attila pedig megőrizte és őrzi mindmáig szolid, de egyértelmű népszerűségét, amely kitüntetett helyet biztosít számára a Verdi-operák második vonalában, hála előbb a mű patrióta felhangjainak, majd utóbb a basszus címszerep és a hős itáliai honleány, Odabella énekesi jutalomjátékának. Nálunk azonban, alighanem a hun nagykirály értékelésében megmutatkozó markáns különbség miatt, csak 1972-ben indult hódító útjára az Attila (egy olasz társulat 1852-es pesti bukása nyomában), ám akkor annál lendületesebben: Gardelli vezényletével, a pályakezdő Giancarlo del Monaco rendezésében, valamint a világkarrier előtt álló Marton Éva Odabellájával. Ezért az operáért most a Müpába tódul majd kisebb népvándorlás, hiszen a bicentenáriumi események sorában az Attila szcenírozott előadása ígérkezik: Giacomo Prestiával a címszerepben, Pier Giorgio Morandi vezényletével, a kolozsvári opera tevékeny részvételével, Káel Csaba rendezésében (Nemzeti Hangversenyterem, április 28., hét óra).
Raffaello mellékelt képén épp Leó pápa állítja meg Róma falai alatt az Isten ostorát, ám nagy formátumú idegen hódító nem csupán az ókor legeslegvégéről találtatik majd a hét vége programjában. Mert hiszen itt lesz nekünk az Egyiptomban partra szálló Julius Caesar is Händel 1723-24-es operájából. A Pompeius üldözése közben Egyiptomba megérkező s ott rögvest a Ptolemaidák dinasztikus viszályaiba belekeveredő dictator a Met HD-közvetítése révén válik majd jelenvalóvá: előbb élőben a Müpában (Fesztivál Színház, április 27., hat óra), utóbb pedig felvételről az Urániában (április 28., hat óra). A David McVicar által rendezett és Harry Bicket vezényelte produkció dísze alighanem a Kleopátrát éneklő csodás francia operaművész, Natalie Dessay lesz, akinek szólamát az 1724-es ősbemutatón az operatörténet egyik első nagy primadonnája, a se nem túl szép, se nem túl intelligens Francesca Cuzzoni énekelte. Az ismert és állítólag hiteles anekdota szerint a zeneszerző és az énekesnő első találkozása nem volt épp zökkenőmentes. Händel azzal fenyegette az engedetlen Cuzzonit, hogy kidobja az ablakon, majd így förmedt az allűrjeit kiélő primadonnára: "Tudom, hogy ön valóságos ördög, ám én meg Belzebub vagyok, az ördögök feje." Talán épp ennek hallatán Cuzzoni utóbb megjuhászodott, s több Händel-operát is sikerre vitt, köztük kiválólag a Julius Caesart is.
S persze, hogy ne csupán operát ajánlgassunk e hasábokon, említtessék a MÁV Szimfonikus Zenekar csütörtöki és szombati koncertje (Olasz Kultúrintézet, április 25., hét óra, ill. április 27., tizenegy óra). Schumann I. szimfóniája elé két Alfred Schnittke-művet, a Bohócok és gyermekek című opust, valamint az 1976-77-es első Concerto grossót sorolják majd Takács-Nagy Gábor lelkes és lelkesítő irányításával s a többek közt preparált zongorát igénylő concerto grossóban Kokas Katalin, Kelemen Barnabás és Dinyés Soma közreműködése mellett.
