Interjú

„Mindenki behódolt”

Víg Mihály

Zene

Szeptember 1-jén mutatják be az Ott torony volt című portréfilmet a Balaton együttes alapítójáról, a Tarr Béla-filmek zeneszerzőjéről. A művésszel a film kapcsán beszélgettünk Tarr módszereinek átvételéről, a Hit Gyülekezetéről, és elsült egy sztálinos vicc is.

Magyar Narancs: Hogyan talált rád a filmet rendező Kécza András?

Víg Mihály: A Sátántangó forgatása idején ismertem meg jobban. Ő azután került a film stábjához, hogy Tarr Béla lecserélte három asszisztensét; először úgy találkoztam vele, hogy egy göröngyös szántóföldön bicegett felém begipszelt lábbal. Többek között az volt a feladata, hogy engem kihallgasson a szövegtudást illetően. Aztán eltelt egy csomó idő, és pár évvel ezelőtt azzal keresett meg, hogy csinálna velem egy filmet. Rólam. Igaz, hogy van Baksa-Soós Jánosnak az a híres mondása, hogy filmessel és újságíróval sose állj szóba, de aztán magam sem tudom, miért, mégis belementem…

MN: Mennyi ideig készült a film?

VM: Éveken át. A rendező ebből a szempontból jó tanítványa volt Tarr Bélának. Lehet, hogy a második forgatás után azt kellett volna mondanom, hogy inkább hagyjuk, de akkor már úgy voltam vele, hogy ha elkezdtük, fejezzük is be.

MN: Kizárólag szereplőként működtél közre?

VM: Igen. Ha kérdeztek, válaszoltam, de nem vettem részt sem a szerkesztésben, sem egyéb munkálatokban. Talán jobb lett volna, ha bizonyos részeket kivágnak belőle, illetve jó lett volna, ha bizonyos dolgokat nem hagynak ki. Elég sok családi vonatkozású dolog van a filmben, de például az valahogy kimaradt, pontosabban arra csak egy mondat jutott, hogy az első házasságomból is van egy csodálatos lányom, pedig emlékszem, hogy erről beszéltem is a forgatáson. Sajnos megsértődött amiatt, hogy kihagyták a filmből. Egyébként – és ezt nagyon őszintén mondom –, nem tartom magam annyira érdekesnek, hogy belőlem mozifilm legyen. Egy régi vicc jut róla az eszembe: „Jaj, de jó hogy találkozunk kolléga úr, ne terjesszük föl Sztálin-díjra? Isten őrizz! Nem szeretném, ha Sztálin elvtársnak a nevem az eszébe jutna.” Az viszont egyáltalán nem lepett meg, hogy összevissza röhigcsélő, ellenszenves alaknak tűnök a filmben, mert egyébként is ilyen vagyok.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.