Programajánló melléklet – Interjú

„És megszületett a zene”

Várjon Dénes zongoraművész

Zene

Sokáig a hazai komolyzenei szcéna külföldön őrzött titka volt. Feleségével, a zongoraművész Simon Izabellával legközelebb október 8-án halljuk a Zeneakadémián, novemberben pedig megtartják izgalmas fesztiváljuk, a kamara.hu következő kiadását.

Magyar Narancs: Nagy szerencséd volt a tanáraiddal, Kurtág Györgyhöz például sokáig jártál. Mit tanultál tőle?

Várjon Dénes: Hogy a darabhoz vezető út befejezhetetlen és végtelen. A hozzáállás a fontos: hogy a muzsikus milyen alázattal keres. A dolog etikája szinte fontosabb, mint az, hogy végül is meg tud-e valami születni, mert az nem mindig tőlünk függ, de hogy mit teszünk meg érte, az kizárólag rajtunk múlik.

MN: Konkrétan a zongorázásról mit tanított?

VD: Ezer dolgot! Senki nem beszél annyit a pedálhasználatról, mint ő: negyed-, nyolcad-, századpedál! Miért és mikor engedem föl, ez még benne van, az már nem, de sejthető! És így tovább a végtelenségig. Mindezt magas érzelmi hőfokon, sosem szárazon és mindig nagyon szeretetteljesen csinálta. Nem csak egy-egy darabról beszélt, sok más csatornát nyitott meg a társművészetekhez, élethez, személyekhez. Egyetlen hang kapcsán egy egész univerzumról tudott beszélni, mindent kontextusba helyezett. Fantasztikus asszociációs világa van.

MN: Korábbi tanárod Schiff András volt. Tőle mit kaptál?

VD: Gyermekkorom óta őt tartottam a legnagyobb művésznek, és ez ma sincs másképp. Óriási élmény volt a kurzusain játszani, figyelni őt tanítás és gyakorlás közben, ahogy a részleteken dolgozott, de a teljes műre való rálátással. Fantasztikus a viszonya a zongorához, egészen különleges hangzásvilágot talál minden szerzőhöz. Szerinte egyébként Chopinhez a Pleyel zongora az igazi, Schuberthez a Bösendorfer, Beethovent a legjobb Bechsteinen játszani. A zenén kívül irodalomról, festészetről, történelemről is nagyon sokat lehetett tőle tanulni. Elképesztően művelt és igényes.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.