Programajánló melléklet – Interjú

„És megszületett a zene”

Várjon Dénes zongoraművész

Zene

Sokáig a hazai komolyzenei szcéna külföldön őrzött titka volt. Feleségével, a zongoraművész Simon Izabellával legközelebb október 8-án halljuk a Zeneakadémián, novemberben pedig megtartják izgalmas fesztiváljuk, a kamara.hu következő kiadását.

Magyar Narancs: Nagy szerencséd volt a tanáraiddal, Kurtág Györgyhöz például sokáig jártál. Mit tanultál tőle?

Várjon Dénes: Hogy a darabhoz vezető út befejezhetetlen és végtelen. A hozzáállás a fontos: hogy a muzsikus milyen alázattal keres. A dolog etikája szinte fontosabb, mint az, hogy végül is meg tud-e valami születni, mert az nem mindig tőlünk függ, de hogy mit teszünk meg érte, az kizárólag rajtunk múlik.

MN: Konkrétan a zongorázásról mit tanított?

VD: Ezer dolgot! Senki nem beszél annyit a pedálhasználatról, mint ő: negyed-, nyolcad-, századpedál! Miért és mikor engedem föl, ez még benne van, az már nem, de sejthető! És így tovább a végtelenségig. Mindezt magas érzelmi hőfokon, sosem szárazon és mindig nagyon szeretetteljesen csinálta. Nem csak egy-egy darabról beszélt, sok más csatornát nyitott meg a társművészetekhez, élethez, személyekhez. Egyetlen hang kapcsán egy egész univerzumról tudott beszélni, mindent kontextusba helyezett. Fantasztikus asszociációs világa van.

MN: Korábbi tanárod Schiff András volt. Tőle mit kaptál?

VD: Gyermekkorom óta őt tartottam a legnagyobb művésznek, és ez ma sincs másképp. Óriási élmény volt a kurzusain játszani, figyelni őt tanítás és gyakorlás közben, ahogy a részleteken dolgozott, de a teljes műre való rálátással. Fantasztikus a viszonya a zongorához, egészen különleges hangzásvilágot talál minden szerzőhöz. Szerinte egyébként Chopinhez a Pleyel zongora az igazi, Schuberthez a Bösendorfer, Beethovent a legjobb Bechsteinen játszani. A zenén kívül irodalomról, festészetről, történelemről is nagyon sokat lehetett tőle tanulni. Elképesztően művelt és igényes.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„Elérve a tehéncsorda által hagyott sárnyomokat balra fordulunk” – ilyen egy hétvégi túra Székelyudvarhely környékén

Két napot teljesítettünk a Via Transilvanica székelyföldi szakaszából, Farkaslakáról Székelyudvarhelyre, onnan pedig Homoródszentmártonig gyalogoltunk. Felmásztunk Jézus fejébe, pásztorkutyákkal barátkoztunk, és még egy szüreti felvonulásba is belecsöppentünk. A közel 50 kilométeres út során más túrázókkal alig, medvékkel viszont szerencsére egyáltalán nem találkoztunk.

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).