Interjú

„Hozzáedződtünk a trolltámadásokhoz” – Péterfy Bori az új albumukról és az SZFE-ről

  • Soós Tamás
  • 2020.10.05 20:12

Zene

A karantén alatt írta meg és nyáron hozta ki darkdiszkós, Szikra című új albumát a Péterfy Bori & Love Band. A zenekart érő trolltámadásról, a raktárkoncertekről, az SZFE-ügyről beszélgettünk Péterfy Borival, és arról is, hogy meg lehet-e szokni a trollokat.

Magyar Narancs: Hogyan hatott a karantén az új lemezetekre?

Péterfy Bori: Három éve jött ki az előző lemezünk, a Bori X, és már ötleteltünk a következőn, amikor egyik pillanatról a másikra kihúzták alólunk a talajt. Mire beütött a vírus, már elkészültünk a Száz fényév című számmal, amely teljesen más értelmet nyert ebben a helyzetben. A sokk, amit átéltünk, elkerülhetetlenül beleivódott a többi szövegbe is. Amióta az eszemet tudom, színpadon vagyok, két hétnél hosszabb szünetet soha nem tartottam. Eleinte nagyon bizarr volt, hogy eltűnt mindenféle előadói tevékenység az életemből, de aztán ráállítottam az agyamat arra, hogy írjak, és ez nagyon jó élmény lett, mert így az összes kreatív energiámat a lemezkészítésbe tudtam sűríteni. Hónapokig nem mentem sehova, csak Ambrussal (Tövisházi Ambrus, a Péterfy Bori & Love Band zenekarvezetője – S. T.) találkoztam. Olyan volt, mintha ketten maradtunk volna az egész univerzumban, és még a szokásosnál is jobban egymásra hangolódtunk a dalírás során.

MN: Ezért fordulhatott elő, hogy te írtad a szövegek többségét?

PB: Most dőltek belőlem a szövegek, de azért, mert levágták a kezem és a lábam, és újból fel kellett találnom magam. Tendencia, hogy lemezről lemezre jobban élvezem a szövegírást, de azért ez nem megy könnyen. Nagyon ihletett állapot vagy nagyon sok idő kell hozzá. Ha mindennap színházban játszom és hajtás van, akkor nehezebben születnek a szövegek. Most is ragaszkodtunk hozzá, hogy Hajós-Dévényi Kristóf is írjon párat, és mivel Ambrus épp’ együtt dolgozott Szabó Benedekkel, őt is felkérte.

MN: Cetlizel?

PB: Mikor hogy. Vannak kézzel írós számok, amikor hallgatom a zenét otthon, és megihlet a dallam. És vannak telefonba írósak, amikor csak beugrik egy-két sor, és gyorsan feljegyzem. Ezen a lemezen több olyan szöveg is van, amelyeket régóta meg akartam írni. Most szinte kifolytak belőlem, mint a Nem ma, amelyet az ihletett, hogy mániákusan számolom a dolgokat, figyelem, mi hányszor történik meg.

MN: Miért?

PB: A színészi létezéssel jár, hogy folyamatosan figyelem magamat és a környezetemet, hogy ha majd el kell játszanom, emlékezzek rá. Nyilván hozzájárul a midlife krízis is ahhoz, hogy számolgassam, hogy miből mennyi van még hátra. Meg az a szorongatottság is, ami a Covid nélkül is benne volt a levegőben. Hihetetlen, szürreális dolgok történnek. Ijesztő látni, hogy amikor azt hiszed, már nem lehet fokozni, kiderül, hogy dehogynem. Általában egy filmként szoktuk elképzelni a lemezeinket, most viszont mi csöppentünk bele „egy filmbe”, amihez írtunk egy filmzenét arról, hogy ennyi idősen, ebben az országban és ebben a járványban hogyan futok ki a világból.

false

 

Fotó: Merényi Dávid

MN: Azt mondtátok, hogy a Szikra a forradalom és a melankólia közti határmezsgyén mozog. Most melyik felé húzol?

PB: Nehéz erre most válaszolni, mert borzasztóan drukkolok és aggódok az SZFE-s diákokért. Annyira nem szeretném, hogy ilyen fiatalon csalódniuk kelljen a világban. Bárcsak csoda történne, és azt mondanák nekik, hogy ez csak egy rémálom volt, és szabadok vagytok, okosak és fantasztikusak.

MN: Látsz erre esélyt?

PB: Ha politikáról van szó, nem hiszek a csodákban. De ebben a pillanatban nagyon, nagyon szeretnék.

MN: Sok szikra volt már, de aztán mindegyik kialudt.

PB: A lemezen forradalom és melankólia is van, mégis azért lett Szikra a címe, és nem valami más, mert a forradalomra voksoltunk. A robbanás előtti pillanatban vagyunk, de ez sokáig elhúzódhat. Tíz éve ülünk melankolikusan a gyújtózsinóron, de valamiért nincs változás. Sok alkalom volt, amikor egységesen kiállhatott volna magáért egy-egy szakma, de nem történt semmi. Talán most. Az Index szerkesztőségének felállása példaértékű volt, és példaértékű az SZFE-s diákok kiállása is az autonómiáért.

MN: „Ha kiürül a város, hol a hatalom?” Mintha az eredetileg a karanténra reflektáló Szikra is azt sugallaná, hogy az Indexnél vagy most, a tanárok részéről az SZFE-n látott kivonulás az ellenállás hatékony stratégiája lehet. Tényleg az?

PB: Erre a számra az hatott, hogy évek óta hallgatom az ismerőseimtől, hogy menjünk el innen. De mindenki nem mehet el, mert akkor mi lesz? Itt maradnak a fiúk pálinkázni és disznót vágni? A becsületes, jóérzésű embereknek most össze kell kapaszkodniuk, és megtenni mindent, amit lehet. Azt az apátiát, amibe belesüppedtünk, nem engedhetjük meg magunknak, különben zombik leszünk, akik csak a saját kis elszeparált világukban élik az életüket. Nem szeretném elhinni, hogy ez vár ránk. Próbálok tenni valamit.

MN: Amikor a zenekar Facebook-oldalán szolidaritást vállaltatok az SZFE-sekkel, nagyon szélsőséges reakciókat kaptatok.

PB: Jött a trolltámadás jobbról. Kemény volt, de hozzáedződtünk az évek alatt. És megtanultuk a neveinket. Most épp’ libernyák kurva a nevünk.

MN: Megvisel?

PB: Bírjuk, de ezt megszokni nem lehet.

MN: A zenészek többsége attól tart, hogy a közéleti vagy akár kultúrpolitikai véleménynyilvánítással rajongókat veszthet. Ti nem?

PB: Ezzel rég nem foglalkozom. Most is többen kommentelték egy hányó emoji kíséretében, hogy többet nem jönnek a koncertünkre. Eddig tetszett nekik a zenénk, de most, hogy kiálltam a kollégáim, barátaim és mestereim mellett, és megvédtem a szakmai családomat, lehánynak? Ez nevetséges. Eddig mit gondoltak, miről szólnak a számaink? Tizenhárom év alatt rengeteg interjút adtam, amelyekből pontosan kiderült, hogy miről mit gondolok, ezért is vagyok biztos benne, hogy ezek nem valódi reakciók, hanem célzott trolltámadások. Forró a helyzet, ezért most valószínűleg még több embert toboroztak arra a nemes feladatra, hogy védjék a mundért. Két perc alatt ott teremtek a Klapka György Lövészdandár tagjai a posztunk alatt, akik nem hiszem, hogy a zenekari oldalunkat nézegetik két lőgyakorlat között. Aztán ki tudja? Lehet, hogy ők is a Love Bandre buliznak.

MN: Megkaptátok azt is, hogy kritizáljátok a kormányt, bezzeg az állami támogatást – a raktárkoncertekhez – elfogadjátok.

PB: Ez a legaljasabb vád. Én is ennek az országnak az állampolgára vagyok, itt alkotok, itt fizetek adót, és fél évig egyáltalán nem tudtam dolgozni. Tessék megnézni, milyen támogatásban részesültek az emberek más európai országokban, ahol az elmúlt évek munkaviszonya alapján, százalékarányosan folyósították a segélyt, és akkor látszani fog, hogy ez nem támogatás, hanem csak alamizsna. Ez a vád ráadásul önleleplező, mert azt sugallja, hogy ez a kormány pénze, és nem az adófizetőké. Az a baj, hogy ez az egyszerű hívószavakra építő hazugságkommunikáció nagyon is eredményes, mert aki csak ennyit lát, azt hiszi, valami rosszat csináltunk. A hosszabb magyarázatot, amelyből kiderülne, hogy honnan is van a pénz, vagy hogy egy szakmai zsűri választotta ki a zenekarokat a raktárkoncertekre az elmaradt nyári fesztiválkoncertjeik alapján, már nem olvassa el. Félelmetes volt a járvány alatt megtapasztalni, hová vezet ez a jól felépített gyűlöletkeltés, és milyen tudatosan építették le az elmúlt években a tudomány és a művészet presztízsét. Azt hallgatni, hogy a zenészek csak rinyálnak, és menjenek el kapálni… Aki ezt gondolja, remélem, ezentúl nem hallgat zenét, nem néz filmeket, és soha a büdös életben nem vesz a kezébe egy könyvet sem.

MN: Ha csökkentett nézőszámmal is, de egyelőre lehet koncertezni. Hogyan írja át a Covid egy koncert hangulatát, dinamikáját?

PB: Úgy tértünk vissza öt hónap után, hogy az üres nézőtérnek játszottunk a Müpában, és kivetítettek minket egy vászonra az autósoknak. Furcsa élmény volt, de szerintem jól megoldották. Annyira élveztük, hogy együtt lehetünk és zenélhetünk. Az sem számított, hogy nem előttünk ül a közönség, hanem a parkolóban, és csak dudálni tud két szám között. Ezenkívül összesen négy koncertünk volt, mindegyik hatalmas élmény. Az ötszáz ember ötmilliónak látszott. Arra persze figyelek, hogy most nem szabad olyan közvetlen kapcsolatba kerülni a közönséggel, mint eddig. Egyszer nem bírtam ki, stage divingoltam, de aztán eszembe jutott, hogy ezt most nem kéne.

MN: Mennyire fontos most a színjátszás? Az elmúlt években a zenekar és a gyereknevelés volt előtérben.

PB: Ennyi izgalmas felkérést, mint erre az évre, rég nem kaptam. Most egyébként is több premiert akartam vállalni, mert ahogy nő a kisfiam, úgy szabadulnak fel az energiáim. Kérdés, hogy mi tud ezekből megvalósulni. Mindkét szakmámban fontos a tervezés, de most teljes a káosz. A naptáram tele van beírt, majd áthúzott programokkal. Kontrollmániás vagyok, úgyhogy ez nagy tanulási időszak nekem.

MN: Már jól megy az elengedés?

PB: Azt gondolom, hogy igen, de néha nagyon furcsán érzem magam. Ez a nehéz helyzet ott dolgozik mindenkiben, csak van, aki jobban leplezi. Úgy teszünk, mintha minden rendben volna, pedig nem normális az, amiben élnünk. Oda kell figyelnünk magunkra és egymásra, nehogy baj legyen.

MN: A Jurányiban javában próbáljátok a Péterfy-Novák Éva Apád előtt ne vetkőzz című regényéből készülő előadást, amely szintén egy nem normális viszonnyal, a pedofíliával foglalkozik.

PB: Egyik nap felhívott Éva, hogy miután az első regényéből, az Egyasszonyból Tenki Rékával csináltak monodrámát, mi lenne, ha az Apád előtt ne vetkőzzből duódráma születne, és én játszanám Esztert. Elsőre ijesztőnek tűnt a dolog, de ahogy elkezdtünk róla beszélgetni, úgy éreztem, érdemes belevágni. Aztán a karantén alatt annyira felgyorsultak a dolgok, hogy október 15-én már bemutatónk lesz. Ez egy elmondhatatlanul nehéz, de – borzasztó kimondani – nagyon aktuális téma. Felfoghatatlan, hogy ezekért a bűnökért nálunk mindössze pár százezer forintos pénzbüntetés jár.

MN: A kislány és a nagypapa elsőre szeretetteljesnek tűnő, de torz kapcsolatában te játszod a kislányt, Pataki Ferenc pedig a nagypapát. Milyen színpadi formát talált ki ehhez a rendező, Tasnádi István?

PB: Ezt nem akarom lelőni, de ne egy reális színházi előadást képzelj el. A regény szövege hangzik el minimális körítéssel, ami még befogadhatóvá teszi a nézők számára a történetet. Próbálnunk is úgy kell, hogy ne gondoljunk bele folyton a borzalmakba, mert az iszonyúan felzaklatja az embert. A pedofíliáról semmiféle tudásunk nincs, mert nem is akarjuk, hogy legyen. Ez olyan téma, amiről az ember automatikusan elhesseget minden gondolatot, mert annyira szörnyű, hogy nem akar szembesülni vele.

Az interjú a nyomtatott Magyar Narancs 2020. szeptember 10-i lapszámában jelent meg „Mindenki nem  mehet el innen” címmel, a beszélgetést most teljes terjedelmében online közöljük.

Neked ajánljuk

A gyöngy

  • Halasi Zoltán

A király elküldi fiát messze földre, hozza el a kígyótól a kincset. Mielőtt a fiú útnak indul, meg kell válnia ruhájától. Megérkezik, elvegyül az ottaniak között. Ételüktől azonban mintegy álomba merül, megfeledkezik királyfi voltáról, küldetéséről. Apja levele téríti magához. Megigézi a kígyót, megszerzi a kincset. Hazatér, megdicsőül.

Máshogy mutatja ki

  • SzSz

„Az utolsó túlélő halálával Auschwitzot beveszi a kirakatból a történelem. Lomtárba kerül, ott porosodik majd a sötétben a tatárjárás és a waterlooi csata közt” – nyilatkozta Röhrig Géza egy interjúban a Saul fia diadalmenetének egyik állomásán –, a Born in Auschwitz egyszerre igazolja és cáfolja e kijelentést azzal, hogy bemutatja, hogyan hatja át a tragédia háromgenerációnyi család életét.

„A vérfürdő nem vonz”

A Star Trek-filmek Spockja jelenleg az AMC horrorsorozatában, a NOS4A2 második évadában adja a Charlie Manx nevezetű gonoszt, de élőben nincs benne semmi fenyegető. A Rhode Island-i forgatáson értük el.

„Gátlástalanul húzogatjuk ki egymás sorait”

  • Láng Dávid

Több mint ezer induló közül ők nyerték tavaly az Öröm a Zene tehetségkutató országos döntőjét, nem sokkal később pedig Lovasi András is kiválasztotta őket a raktárkoncertes gázsiját szétosztó pályázaton. A duóval arról beszélgettünk, mivel győzhették meg a zsűrit, milyen köztük a dalszerzői dinamika, és terveznek-e teljes zenekarrá bővülni.

Ülő ováció

  • Nagy István

Nyolcvanegy éves korában elhunyt minden idők egyik legnagyobb hatású zenei producere, akinek a jelentősége egyedül talán George Martinéhoz fogható; mindketten a modern zenerögzítési technika úttörőinek, lényegében megteremtőinek számítanak.

A földön kívüli selyemszörny

  • Vida Virág

Amióta online térbe kényszerült a színház, új, alkalmazott műfaj jelent meg a művészetek palettáján, amelyet leginkább „előadás-közvetítésnek” lehetne nevezni, és abban különbözik a korábbi színházi közvetítésektől, hogy eddig soha nem látott nyomatékot kap benne az operatőri munka.

Megtalálva

  • Dékei Kriszta

A művészet történetében komoly hagyománya van a nagy elődök másolásának, a témák és a stílusok újradolgozásának.

Eladó, kiadó

Hérodotosz óta sokat változott a közmeg­egyezés azzal kapcsolatban, mik is lehetnek a történetírás elfogadott témái és alkalmatos forrásai.