Lemez

Mindhalálig elegancia

Jimmy Heath: Love Letter

Zene

A legendás szaxofonos 93. születésnapja táján, a múlt év végén rögzítette legújabb stúdióalbumát.

A felvétel elkészült, ám Jimmy Heath a lemez megjelenését már nem élhette meg, januárban elhunyt. Ettől az egész más megvilágításba került, mivel a művet így búcsúlevélnek is tekinthetjük. Azt sem lehet elkerülni, hogy a Love Lettert olyan albumnak érzékeljük, amelybe az emlékezet képei kerülnek, és már-már csak az a kérdés, hogy mi maradt ki.

Jimmy Heath végtelenül elegáns, hetven éven át a jazztörténet sűrűjében alkotó alt-, majd tenorszaxofonos, de szerzőként, még inkább big band hangszerelőként is rengeteget foglalkoztatott muzsikus volt, mások mellett Miles Davis, John Coltrane, Dizzy Gillespie társa. Természetesen fivéreivel, a Modern Jazz Quartet bőgősével, Percyvel, és a dobos Alberttel is sokat dolgozott, így az utolsó lemezen hallható nyolc számba még apró töredéke sem fért gazdag életművének, amelyről önéletrajzban is beszámolt már (I Walked With Giants – The Autobiography of Jimmy Heath, 2010).

A Love Letteren pompás kvintett kíséri, amelyből Kenny Barron zongorista és Russell Malone gitáros érdemel külön említést. Az albumra lassú és középtempójú darabok kerültek, köztük három újabb keletű saját szerzemény. Heath improvizált és komponált melódiái tömény szépséget mutatnak a dallam vezetésében, tisztán követhető gondolatmenettel, minimális, de annál hangsúlyosabb díszítésekkel, jól artikulált, nyugodt érzelmi tónusban. A megfontoltságon kívül szinte semmi sem utal a szaxofonos korára; nem is lenne érdemes ezt másképp játszani, gondolhatnánk. Az elmaradhatatlan „áruvédjegy”, a trombitás Wynton Marsalis mellett Cécile McLorin Salvant és Gregory Porter énekesek is közreműködnek egy-egy számban. Zárlat nélkül is magától értetődően, de folytathatatlanul ér véget a dallam a Billie Holiday-standard, a Don’t Explain végén, amivel tökéletesen illusztrálja és egyben zárja le az albumot, s vele az életművet.

Verve-Universal, 2020

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül.