Bradfield akkori szólólemeze, a The Great Western személyes dalokat tartalmazott, míg a mostani Even in Exile a néhai chilei énekes-dalszerzőnek, Victor Jarának állít emléket. Jara protest dalnok és politikai aktivista volt, akit 1973-ban, mindössze negyvenéves korában megkínoztak és meggyilkoltak a puccsal hatalomra jutott Pinochet emberei. Azóta emléket állított neki a Clash, a Simple Minds, a Calexico, a U2, és most a Manics frontemberén a sor: Bradfield már tinédzserként érdeklődött Jara munkássága iránt, az utóbbi években pedig teljesen elmerült az életművében. A dalszövegekben azonban sohasem jeleskedett, ezért Nicky Wire bátyjához, Patrick Joneshoz fordult segítségért (a „Wire” ne tévesszen meg senkit, az csak művésznév), és végül az ő verseit zenésítette meg.
A komponálás során olyan előadók hatottak rá, mint a Rush, David Sylvian, Nico, a Man nevű obskúrus walesi zenekar, valamint a Meddle című Pink Floyd-lemez, és bizonyos pillanatokban valóban érezhető némi proghatás a dalokban. Viszonylag sok a zongora, de elsősorban a gitár dominál, és megkapjuk a Bradfieldtől mindig is elvárható érzelmességet, dallamosságot és világmegváltó refréneket. A 11 számból három instrumentális, de azok is ugyanolyan izgalmasak, mint az éneklős darabok. Nehéz is kiemelni dalokat, de azért a nyitó Recuerda refrénje, a There’ll Come a War higgadt fenyegetettsége, a Seeking the Room with the Three Windows progrockja, a Thirty Thousand Milk Bottles zongorafutama, a From the Hands of Violeta igencsak George Harrison-os gitártémája és a Jara özvegyének ajánlott Without Knowing the End mindenképp ott van a csúcspontok között.
Az Even in Exile tisztességgel állít emléket Jarának, és nagyságrendekkel jobb, mint a legutóbbi Manics-album, a Resistance Is Futile. Azt meg csak reméljük, hogy Bradfield nem lőtte el az összes puskaporát a 2021-re ígért következő zenekari lemez előtt.
Delware Ltd., 2020
