Lemez

Puskapor

James Dean Bradfield: Even in Exile

Zene

A Manic Street Preachers kisebb pihenőt tart mostanában, a köztes időt James Dean Bradfield énekes-gitáros használta ki elsőként, de hamarosan Nicky Wire basszusgitáros-szövegírótól is várható új szólóalbum. Ebben az az érdekes, hogy szűk másfél évtizede is egyszerre adtak ki egy-egy lemezt, majd közösen megfogadták, hogy ilyet nem tesznek többé…

Bradfield akkori szólólemeze, a The Great Western személyes dalokat tartalmazott, míg a mostani Even in Exile a néhai chilei énekes-dalszerzőnek, Victor Jarának állít emléket. Jara protest dalnok és politikai aktivista volt, akit 1973-ban, mindössze negyvenéves korában megkínoztak és meggyilkoltak a puccsal hatalomra jutott Pinochet emberei. Azóta emléket állított neki a Clash, a Simple Minds, a Calexico, a U2, és most a Manics frontemberén a sor: Bradfield már tiné­dzser­ként érdeklődött Jara munkássága iránt, az utóbbi években pedig teljesen elmerült az életművében. A dalszövegekben azonban sohasem jeleskedett, ezért Nicky Wire bátyjához, Patrick Joneshoz fordult segítségért (a „Wire” ne tévesszen meg senkit, az csak művésznév), és végül az ő verseit zenésítette meg.

A komponálás során olyan előadók hatottak rá, mint a Rush, David Sylvian, Nico, a Man nevű obskúrus walesi zenekar, valamint a Meddle című Pink Floyd-lemez, és bizonyos pillanatokban valóban érezhető némi proghatás a dalokban. Viszonylag sok a zongora, de elsősorban a gitár dominál, és megkapjuk a Bradfieldtől mindig is elvárható érzelmességet, dallamosságot és világmegváltó refréneket. A 11 számból három instrumentális, de azok is ugyanolyan izgalmasak, mint az éneklős darabok. Nehéz is kiemelni dalokat, de azért a nyitó Recuerda refrénje, a There’ll Come a War higgadt fenyegetettsége, a Seeking the Room with the Three Windows progrockja, a Thirty Thousand Milk Bottles zongorafutama, a From the Hands of Violeta igencsak George Harrison-os gitártémája és a Jara özvegyének ajánlott Without Knowing the End mindenképp ott van a csúcspontok között.

Az Even in Exile tisztességgel állít emléket Jarának, és nagyságrendekkel jobb, mint a legutóbbi Manics-album, a Resistance Is Futile. Azt meg csak reméljük, hogy Bradfield nem lőtte el az összes puskaporát a 2021-re ígért következő zenekari lemez előtt.

Delware Ltd., 2020

Neked ajánljuk

Dobosviccek

„Srácok, van kedvetek meghallgatni a szerzeményeimet?”, szól az egyik legelcsépeltebb dobosvicc csattanója. A közvélekedés szerint a dobosok tipikusan háttérbe húzódó, nem túl izgalmas figurák, de ahogy Dave Grohl, Phil Collins, Don Henley vagy akár Szikora Róbert példája mutatja, megfelelő tehetséggel és szorgalommal belőlük is lehetnek nagy sztárok. Az elmúlt hetekben két neves angol zenekar dobosa is szólóalbumot jelentetett meg – mindkét lemezre érdemes időt szakítani.

Hordta a jelet

  • - minek -

Mátyás Attila számos zenekaron és zenei korszakon átívelő, lassan négy évtizedes pályafutásában különleges epizód a rövid ideig létező Agnus Dei (Isten báránya) zenekar.

Intimebb invenciók

Bacsó Kristóf legutóbbi szerzői anyaga nem konceptlemez, a szaxofonos nem szokott ilyeneket készíteni. A gondolatok, a képzetek, a keresztutalások sokkal összetettebben bontakoznak ki dallamaiból és témáiból, mint hogy kiragasszon egy képet középre, és a körül motozzon a lemez végéig. Bacsó az irányadó jazzalkotók közé emelkedett a rá jellemző nyugodt, intellektuális megközelítéssel; a saját együttesein kívül elsősorban a Modern Art Orchestra szaxofon szólamvezetőjeként és a Zeneakadémia jazz tanszékének élén.