„Azt mondják, a zene lelket emelően hat – szamárság, nem igaz. Hat, hat, rettenetesen hat, magamról mondhatom, de egyáltalán nem lelket emelőn. Nem hat sem a lelket emelőn, sem a lelket lealacsonyítóan, hanem a lelket fölzaklatóan. Hogy is mondjam?
A zene arra ösztökél, hogy elfeledkezzem magamról, a valódi állapotomról, valami más állapotba visz át, nem a magaméba. A zene hatása alatt úgy rémlik, azt érzem, amit valahogy nem érzek, megértem, amit nem értek, meg bírom tenni, amit nem bírok. Ezt azzal magyarázom, hogy a zene úgy hat, mint az ásítás, mint a nevetés; nincs kedvem aludni, de az ásítóra nézek és ásítok. Nincs miért nevetnem, de hallom a nevetőt és nevetek.”
A fenti mondatokat Tolsztoj kisregényében, a Kreutzer szonátában olvassuk – felettébb szerencsétlen kezdés egy koncertajánlóhoz, de nem ez volt Tolsztoj egyetlen rosszul öregedő mondata, amit Pozdnisev szájába ad. Ugyanebben a regényben a féltékenységtől meggyötört zenegyűlölő a nők nyakába varrja a kapitalista túlfogyasztást, s néha az ösztöneikre való hallgatásért az állatokkal rokonítja őket. Ám mielőtt elvesznénk a részletekben…
Janáček trükkösen elnevezett 1. („Kreutzer-szonáta”) vonósnégyese is felcsendül a V4 Vonósnégyes koncertjén, amelyet a szlovák Ľudovít Rajter első kvartettjének magyarországi bemutatója nyit, Weinberg után pedig egy Beethoven-opus is felcsendül (Zeneakadémia, Solti Terem, június 20., hét óra). Ezen a napon a Danubia Zenekar lép fel Vivaldi, Mozart és Schubert darabjaival, a Petritől kölcsönzött, Napsütötte sáv című koncerten Hámori Máté karmester a hangnemek összefüggéseiről, az előadók dilemmáiról és a szerzők lelki rokonságáról mesél (MOMKult, június 20., hét óra).
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
