Lemez

Motor Sister: Ride

  • Soós Tamás
  • 2015. április 20.

Zene

Az úgy kezdődött, hogy Scott Ian, az Anthrax gitárosa félszáz éves lett. Születésnapjára azt kérte felesége szerzőtársától, Jim Wilsontól, hogy rántsák össze annak elfeledett bandáját, a Mother Superiort egy házibuli erejéig. Wilsonéké tipikus sztori a 90-es évekből: Los Angelesből jöttek, de nem győztek meg sok embert, mivel kötött pulcsis grunge-ikonok helyett 60-as, 70-es évekbeli rockbandákat istenítettek. Lemezeiken azért ugyanúgy megfértek a Kyuss által akkoriban popularizált, sab­bathista stonerhimnuszok, mint a kétperces punkcsapkodások. A 2011-es földbe állásig kiadtak nyolc nagylemezt (közülük talán a ’98-as Deep a legérettebb), ám a zenéjükért tömegek nem, csak neves rockzenészek rajongtak. Például Henry Rollins, aki először producerként istápolta, majd a nullás évek elején saját zenekarába is leszerződtette a triót, hogy kiadjon velük két csatakos ősrockalbumot (Get Some Go Again; Nice).

A Mother Superiornak most a Motor Sister igyekszik igazságot szolgáltatni: a Scott Ian által összeválogatott zenekar (felesége, Pearl Aday vokálozik, John Tempesta dobol és Joey Vera basszusozik) a gitáros kedvenc MS-dalait játssza, Jim Wilson vezényletével. A kétgitáros, metálos felállás előnyei maguktól értetődnek: ízesebb szólók, hizlaltabb hangzás, felsrófolt dinamika. A ritmusszekció kivételes, a rifftár bő és hathatós, az eleresztett jammelések szabad levegője üdít. De hiába a Head Hanging Low westernes dallamvezetése, vagy a Devil Wind akusztikus gitárral kísért, epikusba forduló sludge-riffelése, a stílusbeli változatosság ellenére is összemosódó számokat hallgatva nem lehet elhessegetni az érzést, hogy nem véletlenül maradtak az undergroundban annak idején. A klasszikus rock taníthatatlan svungja megvan, de a valódi izgalom ­hiányzik, ahogy a félreismerhetetlen karakter is Wilson hangjából. Nagy lehetne, de csak kellemes marad: igazi ürömzene hát a Motor Sisteré.

Metal Blade, 2015

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.