Mozibolondok (Fonyó Gergely: Kelj fel Jancsi)

szerző
- turcsányi -
publikálva
2000/20. (05. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Miről ismerjük föl a bolondot a moziban? Melyiket? A nézőtérire talán még visszatérünk, bár szándékaink szerint adni fogja magát önként és dalolva. A vászonbolondra hajtunk előbb. Állig van gombolva az inge, és megverik az utcán. Rossz véget ér. Alkotó szereti nagyon, mert alkotó már akkor korrekt volt politikailag, mikor még fel sem találták e nemes érzeményt. A bolondot a rosszak nevezik bolondnak, a jók enyhén retardáltnak hívják, ha nem tudnak kitérni, de jobban szeretik körülírni, olyan, mintha tizenöt éves lenne, pedig már harminc. A bolond olyan, mint a kutya, a gyerek meg a fóka, jobb emberek közt pofátlanság belekötni. Egyszerűn muszáj vele azonosulni. Rosszabb népek zsarolásnak hívják az ilyesmit. Itt egy bolond, erre varrjál gombot, köcsög, ha nem tetszik, szégyelld magad. Kivel is azonosulnék szívesebben, mint a bolonddal, bolondulok érte. Melyikért? Melyikért a vászonbolondok közül? Fene tudja, tán azért, akin lehet nevetni. Most tessenek megkapaszkodni, akit ki lehet röhögni, szentségtörés, nemdebár. Sorry, álszentséggel tele a sifonér, meg tolerenciával is. Szomorú bolondokért szorongni, alaposabb odafigyelés után semmivel sem különb (és szórakoztatóbb), mint szomorú bolondokkal szorongni egy szűk szardíniásdobozban, ott van ám csak nagy szükség az eldobható empátiára, nem bír az messze esni ugyanis.

Film

Miről ismerjük föl a bolondot a moziban? Melyiket? A nézőtérire talán még visszatérünk, bár szándékaink szerint adni fogja magát önként és dalolva. A vászonbolondra hajtunk előbb. Állig van gombolva az inge, és megverik az utcán. Rossz véget ér. Alkotó szereti nagyon, mert alkotó már akkor korrekt volt politikailag, mikor még fel sem találták e nemes érzeményt. A bolondot a rosszak nevezik bolondnak, a jók enyhén retardáltnak hívják, ha nem tudnak kitérni, de jobban szeretik körülírni, olyan, mintha tizenöt éves lenne, pedig már harminc. A bolond olyan, mint a kutya, a gyerek meg a fóka, jobb emberek közt pofátlanság belekötni. Egyszerűn muszáj vele azonosulni. Rosszabb népek zsarolásnak hívják az ilyesmit. Itt egy bolond, erre varrjál gombot, köcsög, ha nem tetszik, szégyelld magad. Kivel is azonosulnék szívesebben, mint a bolonddal, bolondulok érte. Melyikért? Melyikért a vászonbolondok közül? Fene tudja, tán azért, akin lehet nevetni. Most tessenek megkapaszkodni, akit ki lehet röhögni, szentségtörés, nemdebár. Sorry, álszentséggel tele a sifonér, meg tolerenciával is. Szomorú bolondokért szorongni, alaposabb odafigyelés után semmivel sem különb (és szórakoztatóbb), mint szomorú bolondokkal szorongni egy szűk szardíniásdobozban, ott van ám csak nagy szükség az eldobható empátiára, nem bír az messze esni ugyanis.

Ha Florida a paradicsom, Los Angeles is biztosan szép hely, tengerre néz dettó. De ha már egy bolondért kell odáig szaladni, ne álljunk meg Hollywoodig. Jól állnak konyhakész bolondból, futár hordja ki, mint a pizzát. Nagyobb baj, ha saját, magántermészetű magyarbolondra ácsingózunk onnan. Mindenáron a megkülönböztető jegyeit kutatjuk rajta.

Miért van épp ott, ahol? A nénikéje vitte oda Londonból, ahol egy intézet lakójaként gyerekeskedett, de öntsünk tiszta vizet a pohárba.

Fonyó Gergely Kelj fel Jancsi (Johnny Famous) című filmje Los Angelesben játszódik. Hőse Johnny (alighanem ő Jancsi), harmincéves, visszamaradott fiú. Nagynénjével él, akit az anyjának hisz. Reggelente elmegy dolgozni, állítása szerint egy kávézóba, valójában cselleng az utcán, a tengerparton, és él. Elég hangsúlyosan él. Ez úgy néz ki, hogy néz ki a szemin, próbál kommunikálni, ami nehéz neki, lévén a külvilág, mint azt régóta tudjuk, majdnem olyan érzéketlen, mint egy filmkritikus.

Ez a legnagyobb baja a mi Johnnynknak. Hogy egy istennek sem bírunk reagálni a dolgaira. A kör bezárul körülötte, vászon és nézőtér összeér. Egy futó találkozás a tengerparton ugyanannyi, mint a mozi sötétjében lehúzott filmidő. Johnny a tökéletes élien, nincs rajta fogás. Az összes bolondságát láttuk már ezerszer jobb s rosszabb bolondok elővezetésében. Mondd meg szépen, Johnny, mit akarsz! Nem mondom meg, a te dolgod, hogy kitaláljad.

Mármost, ha az volt Fonyó Gergely filmrendező szándéka, hogy azt az állapotot érzékeltesse, miszerint a velünk élő alkalmazkodni képtelenekhez mennyire képtelenek vagyunk alkalmazkodni, tökéletes munkát végzett. Jó, ha az ilyesmit néha az orrunk alá dörgölik. Pláne, ha afféle alázatot érzünk e közlés mögött, mely bevallja, én sem vagyok különb a Deákné vásznánál, én sem tudok semmit sem kezdeni semmiféle Johnnyval. Ám ez a huszonkettes csapdája, mert ő csinált egy egész filmet erről a látszólag konkrét Johnnyról, akivel - ugyancsak látszólag - mit sem tudott kezdeni. Na jó, a végin kihajította az ablakon (bosszúra gyanakszom).

Viszont mondtuk már, hogy ez az adott Johnny cseppet sem konkrét, korábbi mozijohnnyk ilyen-olyan gesztusaiból van összehordva. Úgy csinál.

Miért csinál úgy? Feszegessük? Nem jutunk messzire. Szóltak neki. Csinálj úgy! Akkor mégis lehet vele kommunikálni? Kinek? De inkább mivégre?

A nagynéni, érezve a közeli véget, legjobb szándékai szerint való vállalkozásba fog. Találni valakit Johnny mellé, ha ő már nem lehet vele, szépet, okosat és érzékenyet, hirdetés alapján, mégis provizórikusat, aki majd két év múlva bedugja Johnnyt egy intézetbe, érző jelenlétével biztosítva a lehető legcsekélyebb fájdalmakkal járó átmenetet. Bohózatba illő próbálkozások végén talál is, minden stimmel, mégsem lesz fájdalommentes a projekt. Hogy hirdetésére kik jelentkeznek, az a legkínosabb. Azokkal a fejekkel egy alapfokú tanfolyamról is kilöknének bárkit, bármilyen protekcióval. Mindegy, a kiválasztott szép, okos és érzékeny, de kicsit korábban már meg is lett mutatva a filmben, mert az a biztos, ha vannak filmes eszközeink, és azokat mutogatjuk, hisz hagyománya van a fölmutatásnak. Ugyanakkor az sem elképzelhetetlen, hogy akad, aki rosszul tűri, hogy egy bolond háta mögül szólnak ki hozzá, ha a bolond úgyis csak bolondságokat beszél. Ilyenkor a nézőtéri bolond bajba kerül, most akkor mégis egy filmet lát? Bajában, nyilván mert az egyszerű, elszemtelenedik. Na, mit akarsz, te film, csinálj velem valamit. Ám ezen igény adott esetben merőben éteri voltát már érintettük. Maradna az alázat. De azt meg kitakarják az eszközök.

Fonyó Gergely jó szándéka felől, ugye, semmi kétségünk. Azt is gyanítjuk, nem egyes szám első személyű mozit készített. Tudniillik dolgozata arról szólna, hogy semmit sem akar senkinek mondani, illetve hogy amit mondana, arra nincsen neki olyan jelkészlete, mely alkalmas lenne utcai dekódolásra. Azt is feltételezzük, hogy alapállása nem pusztán arra szorítkozna, hogy a dekóder már a hetvenes évek eleje óta hiánycikk, és fölszólamlását azokhoz intézné, akik ilyet szereztek pult alól.

Mindezek ellenére ezúttal annyiban kell maradnunk, hogy egy szép filmet láthatunk a meg nem értésről. A meg nem értés nyelvén, ami onnan ismerszik meg, hogy pont azza nincs neki. Nyelve, de semmilyen. Mi sem tehetünk mást, ugyanazt a kört bezárjuk még egyszer.

Semmiből semmi. Meglehet, így vagyunk mindennel az életben, csak mást hiszünk, és különösképp másra vágyunk. Érdektelenségünkről érdekes mesékre.

- turcsányi -

A Budapest Film bemutatója

szerző
- turcsányi -
publikálva
2000/20. (05. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...