Alice Russell napjaink egyik legkiemelkedőbb brit soul/blues/r'n'b énekesnője - nem kell megijedni: amit csinál, az egy pillanatra sem lesz idegesítő, (zene)csatornatöltelék árenbí. Igazi tűzrőlpattant típus, lenyűgöző hanggal, valamint remek előadói képességekkel megáldva, akit mind szélesebb körben ismernek, elvégre számos produkcióhoz adta vendégként a hangját. Mára egyike a legkeresettebb énekesnőknek - hála a Bah Sambával, TM Juke-kal, Kushtival és legfőképpen a Quantic Soul Orchestrával közös fellépéseinek, lemezfelvételeinek.
Ezek után magától értetődik, hogy Russell kisasszony szólóban is kipróbálta magát - egészen pontosan ebben régi zenésztársai is segítettek, s adott volt a kiadó is: a Quantic kollektívát és a TM Juke-ot is foglalkoztató brightoni Tru Thoughts label. Már első albuma, a tavalyi Under The Munka Moon feltűnést keltett, s jelentős kritikai sikert hozott, a most ősszel publikált My Favourite Letters pedig egyenesen telitalálat. Jó része volt ebben a producer-zeneszerző TM Juke-nak (Alex Cowan), aki húzós, érzéki, igazi fekete slágerekkel töltötte meg az albumot. A dalok korántsem egy kaptafára készült zöngemények: mindegyik más, és mégis valamennyi remekül passzol Russell elbűvölő, ám nagyon erős hangjához. A blues, a gospel, a funk, a vokális dzsessz, a klasszikus soul hatásaiból valami egészen elementárisan egyedi dolgot képes kihozni - szinte ki sem nézné az ember ebből a szőke kis hölgyből. Ott van mindjárt a lemez elején a kislemezsláger Humankind hegedűvel súlyosbított kemény funkja, vagy az alapvetően könnyed, enyhén reggae-s beütésű Mean To Me, az izgalmasan lüktető basszusalapjával. A Fly In The Hand húzós soulja után egy vérbeli blues (To Know This) a végén szomorú gospelkórussal, majd az I'm Just Here, ami végre rendre is tanítja a hall-gatót. Az igazi feleselős soulhimnusszá fajuló Munkaroo a régi klasszikusokat idézi - mint ahogy egyre többször támad az az érzésünk, hogy szinte már nem is a jelen időben vagyunk, hanem valahol a hetvenes évek elején, amint éppen a legfeketébb hangú fehér énekesnő szorongatja a mikrofont egy füstös bárban. Ami igaz, az igaz: az alkotók nem tudnak hibázni, nyoma sincs öncélú alibi dzsesszfunknak, a produkció elejétől a végéig alárendelődik Russell hangjának, ami azután el is adja a portékát. Egy pillanatra sem kell aggódni: a My Favourite Letters nem hagyja magát megunni - az első hallgatás után gyakori vendég lesz a lejátszóban.
Tru Thoughts/Deep Distribution, 2005
