Zene
"Mi vagyunk az a zenekar, amelyik majdnem játszott Johnny Depp előtt"
Legyen inkább taps
Amikor 1881-ben, három évvel az elkészülte után végre bemutatták Csajkovszkij hegedűversenyét Bécsben, a kor notórius zenekritikusa, Eduard Hanslick azt írta róla, a műnek „a bűzét hallani lehet”.
„Valamiféle hazaérkezés”
Első szólólemeze jelent meg az idén, de már javában dolgozik a következőn. Egy Békés megyei kistelepülésen nőtt fel, a zenélés mellett pedig néhány évig egy budapesti általános iskolában tanított. Kérésére Kőbánya felső vasútállomás restijében találkoztunk.
Azahriah üzent a Mi Hazánknak Párizsból
A zenész látott egy plakátot, amitől – megfogalmazása szerint – befosott.
„Úgy hívják, hogy atmoszféra”
Az állandó újító szándék jellemzi a francia-svájci jazztrombitást, aki a hiphoptól a rockig, a raptól a folkig vagy épp az elektropopig számos műfaji elemet illeszt a kompozícióiba. Legutóbb nyáron lépett fel Magyarországon, most visszatér, hogy megnyissa a Veszprém Jazz Fesztivált, ahol azonban mások filmzenéit játssza.
Sok idő után ismét van magyar résztvevője a Rising Star-koncerteknek
Közösségi hárfa barátokat keres a BFZ: új hangszerre gyűjtenek
A BFZ jelenlegi hárfája elérte nyugdíjas kort.
„Egy kis pihenő”
A belga zenekar dobosával a dEUS hosszú albumcsendjéről, az új lemez dalairól, a koncerteken hanyagolt slágerükről és Magyarországról is beszélgettünk.