Interjú

„Úgy hívják, hogy atmoszféra”

Erik Truffaz

Zene

Az állandó újító szándék jellemzi a francia-svájci jazztrombitást, aki a hiphoptól a rockig, a raptól a folkig vagy épp az elektropopig számos műfaji elemet illeszt a kompozícióiba. Legutóbb nyáron lépett fel Magyarországon, most visszatér, hogy megnyissa a Veszprém Jazz Fesztivált, ahol azonban mások filmzenéit játssza.

Magyar Narancs: Rengeteg fesztiválon játszik. Jelenthet-e még izgalmat egy olyan esemény, amilyen a Veszprém Jazz Fesztivál?

Erik Truffaz: Ez a fellépés több szempontból is inspirál. Kamaszkoromban rengeteg magyar zenét hallgattam: a hetvenes években a Kolinda sokat szerepelt Franciaországban, én pedig rongyosra hallgattam a lemezüket. Ám ha klasszikusokat kell említenem, akkor mindig elmondom, hogy Bartók Béla és Ligeti György zenéje mindenekfelett áll számomra. De a Balaton környéke is közel áll a szívemhez, ahogy Budapest is. Évekig volt egy magyar szerelmem, úgyhogy elég jól ismerem a várost.

MN: Több évtizedes tapasztalattal, világjáró muzsikusként érzékel-e különbséget egyes országok között a jazz iránti fogékonyság terén?

ET: Ilyen szempontrendszer nem létezik számomra. A lehető legtisztességesebben akarok játszani, és a képességeim legjavát nyújtani. Sokfelé játszottam magyar zenészekkel is, például most nyáron Vázsonyi János szaxofonossal, de arra is volt lehetőségem, hogy workshopot tartsak fiatal fúvósoknak. Magyarországon gyakran a népzenészekkel keresem a kapcsolódást, élvezetes a számomra, ahogyan harmonizálják a hangokat. De már Harcsa Veronikával is készítettem egy népzenei felvételt. Veronikával kölcsönösen lépünk fel egymás koncertjein: ő a kvartettemmel lépett fel a BMC-ben, én pedig többször is a Bin-Jip koncertjein.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.