Interjú

„Úgy hívják, hogy atmoszféra”

Erik Truffaz

Zene

Az állandó újító szándék jellemzi a francia-svájci jazztrombitást, aki a hiphoptól a rockig, a raptól a folkig vagy épp az elektropopig számos műfaji elemet illeszt a kompozícióiba. Legutóbb nyáron lépett fel Magyarországon, most visszatér, hogy megnyissa a Veszprém Jazz Fesztivált, ahol azonban mások filmzenéit játssza.

Magyar Narancs: Rengeteg fesztiválon játszik. Jelenthet-e még izgalmat egy olyan esemény, amilyen a Veszprém Jazz Fesztivál?

Erik Truffaz: Ez a fellépés több szempontból is inspirál. Kamaszkoromban rengeteg magyar zenét hallgattam: a hetvenes években a Kolinda sokat szerepelt Franciaországban, én pedig rongyosra hallgattam a lemezüket. Ám ha klasszikusokat kell említenem, akkor mindig elmondom, hogy Bartók Béla és Ligeti György zenéje mindenekfelett áll számomra. De a Balaton környéke is közel áll a szívemhez, ahogy Budapest is. Évekig volt egy magyar szerelmem, úgyhogy elég jól ismerem a várost.

MN: Több évtizedes tapasztalattal, világjáró muzsikusként érzékel-e különbséget egyes országok között a jazz iránti fogékonyság terén?

ET: Ilyen szempontrendszer nem létezik számomra. A lehető legtisztességesebben akarok játszani, és a képességeim legjavát nyújtani. Sokfelé játszottam magyar zenészekkel is, például most nyáron Vázsonyi János szaxofonossal, de arra is volt lehetőségem, hogy workshopot tartsak fiatal fúvósoknak. Magyarországon gyakran a népzenészekkel keresem a kapcsolódást, élvezetes a számomra, ahogyan harmonizálják a hangokat. De már Harcsa Veronikával is készítettem egy népzenei felvételt. Veronikával kölcsönösen lépünk fel egymás koncertjein: ő a kvartettemmel lépett fel a BMC-ben, én pedig többször is a Bin-Jip koncertjein.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.