Hegedűs Józsi énekes-gitáros-dalszerző

„Valamiféle hazaérkezés”

Zene

Első szólólemeze jelent meg az idén, de már javában dolgozik a következőn. Egy Békés megyei kistelepülésen nőtt fel, a zenélés mellett pedig néhány évig egy budapesti általános iskolában tanított. Kérésére Kőbánya felső vasútállomás restijében találkoztunk.

Magyar Narancs: Miért kérted, hogy itt beszélgessünk?

Hegedűs Józsi: Az albérletem miatt kedves nekem ez a hely, két perc sétára lakom innen. Amikor el kellett költöznöm az előző lakásból, sehol nem kaptam új albérletet. Már beállítottam a legszebb profilképemet a Facebookon és a legszebb ruhámat vettem fel, ha elmentem megnézni egy kiadó lakást, de a VIII. kerület közepén sem akartak kiadni nekem semmit. Aztán eljöttem Kőbányára megnézni egy helyet, ahol azt mondta a tulaj, hogy bár nagyon sok az érdeklődő, nekem adná a lakást. Ez nagyon jól­esett, miután húsz albérletet megnéztem. Így lettem kőbányai. Talán nem a legszebb és legbékésebb kerület, de szerettem volna megszeretni, ez a resti pedig számomra szimbóluma a kőbányai létnek.

MN: Ha már szimbólumok, több szempontból is két világ között vagyunk itt. A Békés megyei Szabadkígyóson nőttél fel. Még mindig két világ között ingázol?

HJ: Gyakran megkérdezik tőlem, hogy vissza fogok-e menni valaha Békés megyébe, és kicsit szomorú vagyok miatta, de nem. Sokkal többféle ember van Budapesten, ezért sokkal kevésbé vagyok itt magányos. Vidéken nem tapasztalhattam meg azt, hogy a hozzám hasonló fiatalok mennyire sokan vannak. Az például, hogy bekerültem abba a még mindig nagyon kevés emberből álló, de létező roma értelmiségi vagy roma művész közegbe, ahol mindenki ugyanazt élte meg, mint én, az már valamiféle hazaérkezés. Egész gyerekkoromban nem találkoztam olyan romával, aki Nirvanát hallgat, most vannak ilyen barátaim. Ők mind olyan emberek, akik hozzám hasonlóan nem találták a helyüket a saját közösségükben.

MN: Te mikor érezted először, hogy nem találod a helyedet?

HJ: Arra emlékszem, hogy nem igazán tudtam beszélgetni a körülöttem élő emberekkel. Visszagondolva érdekes, hogy az első zenekaromnak is volt olyan tagja, aki megmondta, hogy utálja a cigányokat. Akkoriban annyira nem láttam más mintákat, annyira ingerszegény volt a környezet, hogy még ez is belefért, csak mert örültem, hogy egyáltalán egy közösség tagja lehetek. Felnőttként már látom, hogy teljesen logikus döntés, ha az ember Pestre költözik, akkoriban viszont csak egy ürességélményem volt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.