„Mind a négy hősnője: Tosca, Mimi, Butterfly, Manon, többé-kevésbé könnyelmű nő, sőt kokott. És ez Puccininál nyilvánvalóan nem esetleges. Ez legalábbis eltolódott nemi érzésre, vagy legalábbis megromlott szexuális etikai érzékre vall. Húsz-huszonöt éves fiatal embereknél hasonló érdeklődést és szimpátiát még nem kell szükségképpen így magyarázni, de Puccininál, aki a Manont jó férfikorában írta s a Butterfly befejezésekor az ötven körül járt, bátran az idegbeli terheltség számlájára írandó.”
Így írt Csáth Géza „a világ legnépszerűbb élő zeneszerzőjéről”, Giacomo Pucciniról 1908-ban a Nyugat hasábjain, s ha mai szemmel ezek a zenekritikák túl szabatosnak tűnnek is, azért megkerülhetetlenek. Hiszen azt is korán észrevette: „Pucciniból is ki lehet ábrándulni. Sőt ki kell ábrándulni, mert a kiábrándulások: a bölcsesség útjának mérföldjelző kövei. De azoknak a majdnem testi élvezeteknek, amelyeket Puccinitól kaptunk, emléke bennünk marad.”
Pénteken azonban még adjuk át magunkat a zenének, legalább Cserna Ildikó és Fekete Attila kedvéért, akik a MÁV Zenekar hangversenyszerű keresztmetszet-előadásán a Bohémélet főszerepeit éneklik. Az orkesztert Kesselyák Gergely igazgatja (Zeneakadémia, november 3., hét óra). Másnap Verdi Requiemjét prezentálja a Semmelweis Egyetem Medikus Zenekara és Dubóczky Gergely karmester.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
