Narancs-ásatás: Curtis Mayfield, fejből

  • 2000. február 17.

Zene

Curtis Mayfieldet kétszer is beiktatták a Rock ´N´ Roll Hírességeinek Csarnokába, az Impressions tagjaként éppúgy, mint alanyi jogán, szólóban. ´95-ben Grammy-díjat kapott az életművéért, három tribute-album hajtott előtte fejet, és borzasztóan sokat szenvedett, mielőtt meghalt karácsony másnapján.
Curtis Mayfieldet kétszer is beiktatták a Rock ´N´ Roll Hírességeinek Csarnokába, az Impressions tagjaként éppúgy, mint alanyi jogán, szólóban. ´95-ben Grammy-díjat kapott az életművéért, három tribute-album hajtott előtte fejet, és borzasztóan sokat szenvedett, mielőtt meghalt karácsony másnapján.

Curtis hatéves volt, amikor 1948-ban Chicagóban lángra lobbant a története: a nagymamája és az édesanyja vezette Utazó Spiritiszták Templomának kórusában akkor barátkozott össze Jerry Butlerrel. Még öt év kellett, hogy megalakítsák első zenekarukat (The Alphatones), és további három, hogy a Tennesseeből érkező The Roostersszel összeolvadjanak.

1958-ban már Jerry and The Impressions néven próbálkoztak, hanem amikor a For Your Precious Love című daluk a slágerlista 11. helyére kapaszkodott, Butler elszállt, és önálló pályára váltott. Curtis egyelőre a kíséretében maradt, így pár hónapra széthullottak az Impressziók.

1960-ra Mayfield újra összeszedte a zenekart, és új életet kezdeni New Yorkba telepítette. Ott robbant, akkor robbant az a Gipsy Woman, amit pár éve még Butlerrel alkotott. Ez a dal a rhythm & blues- és a poplistán egyaránt jeleskedett (az előbbin a 2., a másikon a 20. helyig vitte), országos ismertséget hozott, de a következő években nem sikerült a nyomába érni, így ´63-ban kudarcosan és megfogyatkozva tértek haza Chicagóba.

Abban, hogy több mint talpra bírtak állni, komoly szerepe volt a társuló Johnny Pate hangszerelésének és Curtis erre rímelő témaváltásának. Míg első albumuk, a ´63-as The Impressions markáns fúvósaival és a gospelgyökerek kiásásával, a következő évben a Keep On Pushing radikális szociális üzenetével tűnt ki. Ezek a jegyek végigkísérték az Impressziók albumait és éveit - Curtis egy olyan zenekart hagyott maga mögött 1970-ben, amely sikereit és hatását tekintve is a hatvanas évek megkerülhetetlen csomópontjai közé tartozott. (A társaság újabb és újabb cserékkel még tizenhárom évig húzta, a Finally Got Myself Together és a First Impressions című slágerekkel öregbítve hírnevét. 1983-ban Curtis és Butler is csatlakozott a huszonöt éves jubileumi turnéhoz - ha jól tudom, ez lett a vége.)

*

Ahogyan Curtis (és az Impressions) fekete polgárjogi és politikai témái (People Get Ready, A Change Is Gonna Come, We´re A Winner) utat mutattak Marvin Gaye-nek, Curtis első szólóalbumainak (Curtis, Roots) vonósokban és wah wah gitárban gazdag funkyja a pszichedelikus Temptationsre hatott. Ahhoz pedig, hogy Curtis a toplista csúcsára hágjon, egy azóta már rég elfeledett fekete kemény film, a (Shaftra hajazó) Superfly zenéje kellett: annak slágereiből (Superly, Freddie´s Dead) millió felett adtak el.

Curtis fénykora átívelt a hetvenes éveken, nagyságrendje a Temptations, a War, az Earth, Wind and Fire és James Brown mellé emelte, bár a diszkóláz éppúgy hígította, mint inspirálta felvételeit. (A napokban végighallgattam öt-hat lemezét, igen jeles válogatásra futotta belőle, pedig nincs meg vagy tizenöt.) Saját kiadót működtetett, s ez a Curtom - 1980-as borulásáig - nem kevesebbet jelentett a fekete előadóknak Chicagóban, mint Detroitban a Motown.

A nyolcvanas évtized: felejthető. Curtis a családjával Atlantába költözött, és jószerivel szerződés nélkül töltötte az éveit. S mire a Superfly új verziója (többek közt Ice-T-vel; Superfly 1990) újra lendületbe hozta a nevét, egy koncerten rászakadt a világítóállvány, és nyaktól lefelé megbénult. 1996-ban így készítette utolsó albumát, a New World Ordert: mozdulatlanul, sorról sorra, amennyire így fekve egy-egy szusz lehetővé tette. 1993-ban mondta: "Attól karakteres az ember, ami a fejében van, a fej pedig nyaktól felfelé található, és nem az alatt. Így remélem, jó karban maradok, és folytathatom." De nem maradt. Nagyon ronda dolog a sorstól: végül amputálni kellett a jobb lábát; a vérkeringési zavar és a cukorbetegség 1999. december 26-án fosztotta meg következő albuma tervétől.

Marton László Távolodó

Albumok az Impressionsszal: The Impressions; The Never-Ending Impressions; Keep On Pushing; People Get Ready; One By One; Ridin´ High; The Fabulous Impressions; We´re A Winner; The Young Mods´ Forgotten Story. Szólóban: Curtis; Curtis Live; Roots; Superfly; Back To The World; Curtis In Chicago; Sweet Exorcist; Move On Up; Got To Find A Way; There´s No Place Like America Today; Give Get Take And Have; Never Say You Can´t Survive; Short Eyes; Heartbeat; The Right Combination; Something To Believe In; Love Is The Place; Honesty; We Come In Peace With A Message Of Love; Live In Europe; People Get Ready: Live At Ronnie Scott´s; Take It To The Street; Superfly 1990; New World Order

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.