Interjú

„Nem a hangszerek számítanak”

Vincent Peirani harmonikaművész

Zene

A 45 éves francia muzsikus jazzfesztiválokon szerepel a leggyakrabban, de munkássága alapján nem ismer műfaji korlátokat. Klasszikus zenét éppúgy vállal, mint flamencót vagy rockot, jelenleg zajló amerikai turnéján a mali népzenét igyekszik összeboronálni a jazzel. Április végén pedig azért jön Budapestre, hogy Lukács Miklós cimbalomművész projektjének kiteljesedéséhez járuljon hozzá.

Magyar Narancs: Úgy tudom, szülői unszolásra lett zenész, a harmonikát pedig az édesapja választotta.

Vincent Peirani: Rockzenét hallgatva nőttem fel, Jimi Hendrix, a Deep Purple, a Led Zeppelin és a Rolling Stones voltak a kedvenceim, én pedig dobolni szerettem volna. Apámnak tetszett, hogy zenélni akarok, de a dobolást tiltotta. Ő lelkes amatőrként harmonikázott bálokon és esküvőkön, még saját tánczenekara is volt. Tizenegy éves lehetettem, amikor hangszert adott kezembe, ragaszkodott ahhoz, hogy megtanítsa az alapfogásokat. Nem sokkal később már a fellépéseire is magával vitt. Nem repestem a boldogságtól… Később rájöttem, hogy apám elsősorban azt szerette volna, hogy profi zenész legyek. Hogy nekem sikerüljön, ami neki nem jött össze. Szófogadó gyerekként teljesítettem apám óhaját, persze csak azért, mert azt hittem, hogy utána majd dobolhatok. Apám viszont klarinétórákra íratott be, amiért – persze csak utólag – hálával tartozom neki. A nizzai konzervatóriumba a klarinét miatt vettek fel, az ottani tanulmányaimnak köszönhetően pedig felfedezhettem az addig teljesen ismeretlen klasszikus zenét.

MN: Mégis visszatért a harmonikához.

VP: A tanulmányaimat Párizsban folytattam, ahol beiratkoztam a jazz tanszakra is, de nem klarinéttal, hanem harmonikával. Időközben ugyanis egyre közelebb kerültem ehhez a különleges hangszerhez, és ahogy egyre jobban elsajátítottam a technikát, úgy fedeztem fel a benne rejlő fantasztikus lehetőségeket. Ugyanakkor sokat segített, hogy a tanulmányaim idején megszállottan jártam a párizsi jazzklubokat, és igyekeztem mindenhol jelen lenni, ahol zenélni, jammelni lehetett. Nagyszerű muzsikusokkal, kiváló emberekkel ismerkedhettem meg így, Daniel Humair svájci dobos lenyűgöző tudása éppúgy inspirált, mint honfitársam, Michel Portal klarinétos sokoldalúsága, vagy említhetném Na Jun Szun koreai énekesnőt is, akinek szintén sokat köszönhetek.

MN: Mennyiben befolyásolta az, hogy a jazzben szinte alig használnak harmonikát?

VP: Ideje lenne a jazzben is megfeledkezni bizonyos hagyományokról és szokásokról. Az igazi jazz olyan, mint egy nagy család, amely bárkit képes befogadni. Nem a hangszerek számítanak, minden a zenészek kedvétől, hangulatától, inspirációitól függ. Én például szeretek olyan új színeket is kipróbálni, amelyek elsőre szokatlannak tűnnek. Ám épp ennek a kíváncsiságnak köszönhető, hogy a harmonika segítségével olyan világokba is bepillantást nyertem, ahol ez a hangszer egyáltalán nem volt jelen. Reggelig sorolhatnám, hogy harmonikásként mi mindennel foglalkoztam a thrash metaltól a flamencóig, de nincs ezzel semmi baj, én abban hiszek, hogy csak így lehet új motívumokat, dallamokat és ritmusokat felfedezni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.