Lemez

Nem édesre éhes

Három női előadó

  • - minek -
  • 2020.01.05 13:12

Zene

FKA twigs: Magdalene Az évtized közepének egyik legnagyobb felfedezettje, a táncosból lett énekes-előadó FKA twigs – valódi nevén Tahliah Barnett – első albuma és számos EP-je után szinte eltűnt, aligha véletlenül. Súlyos betegsége és magánéleti konfliktusok is visszafogták az alkotásban, hogy azután e többszörös drámai élmény egy új album nyersanyagaként szolgáljon. Az egyszerre lélegzetelállító és elegáns alkotói gesztusból pedig nem csupán saját karrierjének, de egyben az utóbbi időszaknak is az egyik legerősebb albuma született meg. A Magdalene úgy lesz poplemez (afféle meta-r&b), hogy egyáltalán nem simul a trendekbe, nem adja fel az underground elektronikából táplálkozó hangzás néha érdesebb felületeit, de minden szempontból érettebbnek tűnik korai lemezeinél. A felütés rögtön meglepheti a hallgatót, hiszen a Thousand Eyes (amit Nicolas Jaarral készített) már-már afféle modern madrigál. Feltűnő, hogy milyen gazdagon hangszerelt számok követik egymást: a szívszaggató szerelmes szám, a Home with You zongoratémával indít, hogy azután szinte szóló csellódarabként végződjön. De a zordon, tördelt ütemek sem maradnak el, erről például Skrillex gondoskodik, aki a már említett Jaar mellett az album egyik legdinamikusabb számát, a Sad Dayst is jegyzi társproducerként. A szerzőként-producerként közreműködők jóvoltából az album úgy lesz gazdag stílusokban és zenei hatásokban, hogy közben Barnett témái, strófái és jellegzetesen törékeny/érzéki és hallhatóan képzett hangja egyben tartja az egészet. A mind érettebb, kifinomultabb, néha az áradó melódiákkal is bőkezűen bánó dalszerző pedig rendre meglepetésekkel szolgál. A Maria Magdalene-ben például a bibliai téma modern átértelmezését nyújtja arról, hogy a nő története hogyan ragad benne kéretlenül a férfi narratívájában. A drámai kontraszt a dalok között is érvényesül: az ambivalens, néha indulatba forduló érzelmeknek hangot adó Fallen Alien rockos keménysége után egy csak kicsit széttekert soul-ballada, a Mirrored Heart következik némileg roncsolt intermezzóval, majd a nagyon erős finálé. Annyi biztos, hogy visszatérő albumával FKA twigs végképp beírta nevét az évtized legjelentősebb előadói közé, közben saját pályájukon is köröket ver napjaink korlátozott szavatosságú soul/r&b sztárjaira. (Young Turks, 2019)


 

 

 

 

Kim Gordon: No Home Record Meghökkentő, de az utóbbi négy évtized kísérletezőbb zenei vonulatának egyik kulcsfigurája, a néhai Sonic Youth basszusgitáros-énekesnője most készítette el első klasszikus szólólemezét. Ami persze nem jelenti azt, hogy legendás zenekarának hangos szétesését követően ne jelentkezett volna saját zenékkel: elég csak a BODY/Head duó tagjaként elkövetett remek lemezeit vagy éppen a Yoko Onóval közös albumát említeni. A No Home Record több tekintetben nyilvánvaló folytatása a Sonic Youth-örökségnek, miközben meglepően friss és kortárs produkció. A Sketch Artist horzsolós elektronikába és némi gitározásba csomagolt szarkasztikus ars poeticájával indul a lemez és ez az okosan adagolt – az alkotótársaknak, a producer Justin Raisennek és az elektronikuszene-készítő Jim Meginskynek is köszönhető – gépzene többször is visszatér, elég a csaknem triphop Paprika Ponyra gondolni. De Gordon számára ezek a kis etűdök, akárcsak a posztpunk/no wave gitárrohamok – mint a Sonic Youth-hagyatékot megidéző Air BnB, vagy a garázspunk Hungry Baby – önmagukban pusztán üres formák, amelyekbe csomagolhatja senkit és semmit sem kímélő, gyakorta sötét és önironikus reflexióját. Az album egyik erőssége Gordon mind érettebb és kifejezőbb hangja: néha csaknem énekel, de amikor kántál vagy szinte köpi a szavakat (mint a monstruózus Cookie Butter első perceiben), akkor is működik a produkciója. Erős szerzemények sorjáznak egy remek albumon, ami bizonyíték arra, hogy Gordon ismét megtalálta mondandójához a megfelelő tónust, kifejezésmódot és szuggesztív zenei nyelvet. (Matador, 2019)


 

 

 

 

Laurie Anderson (w. Tenzin Choegjal & Jesse Paris Smith): Songs from the Bardo A tibeti Tenzin Choegjal és az amerikai Jesse Paris Smith (Patti Smith módfelett tehetséges lánya) még jó évtizede adta első közös koncertjét, amelyet a Tibeti halottaskönyv, avagy Bardo tödol tanításai köré építettek. Idővel újabb alkotótársakat toboroztak, közöttük Laurie Andersont, akinek kulcsszerep jutott e monumentális albumon is. Anderson nem csupán hegedül, az ő érzékletes előadásában hallhatjuk a Halottaskönyv számos fejezetét, amelyek a lélek halál utáni átmeneti fázisban (bardo) történő bolyongásáról, az újjászületések körforgásából (szamszára) való szabadulásról szólnak. Habár a lemez befogadóját többnyire még nem a közvetlen elmúlással való szembesülés foglalkoztatja, a tanításokat kísérő folyamatzene számukra is katartikus lehet. A jellegzetes orgánumú Choegjal egzotikus tibeti hangszerei, Anderson hegedűfutamai, a Smith által megszólaltatott billentyűs és ütős instrumentumok (gong, kristályserleg), Rubin Kodheli csellójátéka együtt kivételes lelkiállapotba juttatja hallgatóját, aki legalább egy albumidőre kiszakadhat a lét örök körforgásából. (Smithsonian Records, 2019)


 

Neked ajánljuk

Ne zavarjanak, lázadok

  • SzSz

A címbeli Frank a másfél órás játékidő alatt háromszor lép színpadra, valójában énekelni azonban csak egyszer halljuk – már ez is jelzi, hogy ez nem egy szennyhullámot tematizáló punkmozi.

Halál a tengeralattjárón

  • Bacsadi Zsófia

Tobias Lindholm rendhagyó krimije minden, ami az épp aranykorát élő true crime és skandináv noir nem. A nézők nem bírják megunni a gyilkosok tragikus gyerekkorát, aberrált szexuális szokásait és sötét karizmáját, a dilettáns pszichologizálást és persze a véres részleteket.

Kérem a következőt!

  • Nagy István

Ha valaki a ’w’, a ’h’ és az ’o’ betűket látja közvetlenül egymás mellé írva, az mostanság valószínűleg sokkal hamarabb asszociál az Egészségügyi Világszervezetre (WHO), mint a hatvanas–hetvenes évek egyik legjelentősebb zenekarára, a mai napig is létező The Who-ra. Monolitikus lemezük, a Who’s Next nemrég volt 50 éves, ami jó indok egy kis visszatekintésre. A Who mifelénk soha nem lett igazán kultikus együttes, ezért nem csak az album, a zenekar történetét is érdemes feleleveníteni.

Titkok, tengelicék

  • Dékei Kriszta

A Pannonhalmi Főapátság kiállítása nem pusztán egy kortárs kiállítás, hiszen olyan dolgokra/tárgyakra és a bencés közösség által használt terekre is rápillanthatunk, amelyekre eddig a kívülállóknak nem volt lehetőségük.

Kaptafa

  • Kiss Annamária

Nem könnyű feladat egy lakásfelújítás: épp egy fél vagy negyedkész házban járunk, ahol még minden munkaterület. Jól indul az előadás: a házigazda Alice (Ónodi Eszter) és barátnője, Magrete (Pelsőczy Réka) közös belépője az utóbbi idők egyik legsikerültebbje.

Pillanatnyi hatás

  • Rádai Andrea

A legtöbbször annyi történik, hogy egy vagy több ember áthalad valamilyen módon, valamilyen jelmezben a színpadon. Peter Brooktól tudjuk, hogy ez már elég a színházhoz, de most sokat hörögnek és táncolnak is a színészek a 33 álomban, néha meg fojtogatják és kibelezik egymást. Minden Bodó Viktor-produkcióban vannak agyeldobós jelenetek, de a rendező most mintha kifejezetten az úgynevezett „cool fun” esztétikának szentelte volna az egész előadást, ami tényleg elejétől a végéig téboly, agyrém, lázálom és káosz, és akkor még finom voltam.

Síkság

Magas labda, ha egy műsor, pláne egy podcast vagy YouTube-csatorna a világ idegesítő dolgaira reflektál. Nagyon hamar kiderül ugyanis, hogy minden idegesítő. És maga a műsor is villámgyorsan idegesítővé válik. A Márkó és Barna Síkideg az „új Index” legnépszerűbb, immár a harmadik évadot taposó audiovizuális produkciója a havi podcast-sikerlistákon általában a csúcs közelében tanyázik.

Egy banánköztársaság bukása

  • Ács Pál

Banánköztársaság – ezt a szót jobbára csak átvitt értelemben használjuk az eltorzult gazdasági-társadalmi berendezkedésű, nagyhatalmi érdekek hálójában vergődő országocskákra, alig gondolva azokra a kicsiny közép-amerikai államokra, amelyek tényleg szinte kizárólag a banánexportjukból tartják fenn magukat.

Ölniük kell

A szakértők szerint majdnem minden megyében tartanak illegális kutyaviadalokat, hiába lehet az ilyen szadista cselekményért akár három év börtönbüntetést is kiszabni. A bűnözők egy lépéssel a hatóságok előtt járnak.

Melyik út megyen itt Budára?

  • A szerk.

A magyar film újra régi fényében ragyog! Sőt, jobb mint valaha, veri a világot. Csak az nem teljesen eldöntött még, hogy ez a Vajna-korszak elmúltának köszönhető, vagy annak az egyelőre ismeretlen zseninek, aki leforgatta a Borkorcsolyát, ezt a gyönyörű, a magyar valóságot teljes mélységben és oly híven ábrázoló, mégis vidám és legyőzhetetlenül optimista, ráadásul alig 22 másodperces remekművet.

Készpénz és ígéret

  • A szerk.

„Ellenzéket is váltottunk. Leváltottuk a szocialista párton belül azokat, akik nem akartak változást, akik féltek az elszámoltatástól. Leváltottuk azokat, akik bizonytalankodtak, leváltottuk azokat, akik bármilyen szélsőséges magatartást hirdettek, akik üzleteltek a hatalommal, akiket meg lehetett venni, akiket meg lehetett zsarolni, meg lehetett fenyegetni” – mondta Márki-Zay Péter vasárnap esti győzelmi beszédében a budapesti Anker közben a lelkes publikum előtt.