Lemez

World music: három

klasszikus: száműzöttek, migránsok, zsidók.

Zene

Aziza Brahim: Sahari Aziza Brahim éppen ott folytatja, ahol a három évvel ezelőtti Abbar el Hamada albummal abbahagyta, a Szahara csúcsán. És szokás szerint mérget vehetünk rá, hogy az év legnagyobb hatású afrikai korongjától esik le az állunk. Kérdés persze, hogy emlékszik-e rá a kedves olvasó. Oké, csak dióhéjban, a rend kedvéért: Aziza Brahim az emigráns dalszerzők klasszikusa. Egy algériai menekülttáborban látja meg a napvilágot, miután Marokkó megszállja Nyugat-Szaharát. Édesapját anélkül veszíti el, hogy valaha is látná, édesanyja és nagyanyja bátorítja arra, hogy kiénekelje magából a végtelen homok keserűségét. Aztán egy ösztöndíj Kubába repíti hét évre, majd visszatér a táborba, ahonnan végül Spanyolországba menekül. Az ezredfordulót követően szaharai és spanyol együttesekben énekel az afrikai, a latin és a nyugati muzsikák közös befolyásával. Ez a sok hatás igen jól érvényesül Mabruk című debütáló lemezén, de a csodához nagyobb dózis kell a sivatagból. Annyi, mint a 2014-es Soutak és a 2016-os Abbar el Hamada című albumán.

És most itt van a Sahari, és túl vagyunk ugyan azon a megrázkódtatáson, amit a Maliban dúló polgárháború keltett Brahimban, a hangütés a régi: a gyöngéd, már-már ringató reménytelenségé. Az elektromos gitárok hiába párosulnak az archaikus „tabal” dobbal, a hangja annak is az otthontalanságé. Brahim és menekültek millióinak száműzöttségéé.
A mélyen átélt és megrendítő dalokba öntött gyökértelenségé. A népszerű sivatagi irányzatok közül a „desert blues” jegyei tűnnek ki leg­inkább, de Aziza attól is távol áll, ő valójában csak magához mérhető. Talán ezért is érezhető olyan fölöslegesnek, amikor a népszerű spanyol Amparo Sanchez énekelni és billentyűzni kezd egy számban. De végül is mindegy; így is csillagos ötös. (Glitterbeat Records, 2019)

 

 

 

 

Dimitrisz Misztakidisz: Here & There Dimitrisz Misztakidisz Szalonikiben él, és a világ legjobb görög gitárosa. Tíz évig a Loksi Falagga együttest erősítette, aztán önállósult, és nyakig merült a rembetikóban. Az úgynevezett „görög bluest” taglaltuk több ízben is, de az újabban érkezők kedvéért nem hallgatható el, hogy arról a mámoros kávéházi muzsikáról van szó, amely az 1923-as görög–török békeszerződést követő (vallási) cserevándorlás révén terjedt el a görög kikötővárosokban. Az egyik legnépszerűbb rembetikoszerző a buzukis-énekes Manolisz Hiotisz volt, aki úgy hangolta négy pár húrral szerelt buzukiját, mintha gitár volna. Állítólag Jimi Hendrix is a csodájára járt, amikor Hiotisz az Egyesült Államokban koncertezett, de ebbe most ne menjünk bele… Ami több mint tuti: Misztakidisz első nagy durranása, a 2015-ös Esperanto az ő dalainak a feldolgozását tartalmazta. Felsorakoztak mögötte a legmenőbb énekesek, de a két évvel későbbi Amerika albumon már jobbára egyedül énekelte az Amerikába kivándorolt görögök dalait.

Akárcsak a napokban megjelent Here &
There
címűn, amelyen viszont játszanak mellette vagy húszan, mindenféle fúvós, pengetős és ütős hangszeren. Ezzel a lemezzel olyan veszélyes vizekre merészkedett, ahol csak a legnagyobbak nem véreznek el, csiki-csuki módra a könnyűzene különféle irányzataiba oltva a rembetikót. Jazzbe, popba, bluesba, gospelbe, rapbe, és ez mind belefér, egyedül egy angol nyelvű countrydalban törik meg a fény. De ezzel együtt méltán képedhet el a hallgató: Misztakidisz úgy gombolyította tovább a rembetiko fonalát, hogy az éppolyan eredeti, személyes és élvezetes legyen, mint fénykorában; és hogy bármely pillanatban visszatérhessen. Tökély. (Fishbowl Music, 2019)

 

 

 

 

Jewish Monkeys: Catastrophic Life Az egyik szemem sír, a másik vadul ugrál. Két évvel ezelőtt elég aggasztó hírek keringtek a majmok körül, még az is a kalapban volt, hogy leáll. Hát az lett volna az igazi katasztrófa, nem ez az album – más kérdés, hogy hamar kiderül, komoly vérfrissítésen esett át a társaság.

Jossi Reich és Roni Boiko a hetvenes években a frankfurti zsinagógában énekelt, aztán kivándoroltak Izraelbe. Ott álltak össze Gael Zajdnerrel, és így hárman hozták össze kedvenc klezmer-punk zenekaromat, kezdetben a Boom Pam együttes tagjaival. Hét nyelven énekeltek és annál is több stílusból gyúrták össze a maguk külön bejáratú univerzumát, a klezmer és a punk mellett könnyedén mozogva a jazzben, a sanzonban, a szörfben, a skában, a rapben és a balkáni ritmusokban is. Szédítő váltásokkal, bámulatos energiával és olyan poénokkal, amelyekkel egyszersmind újrateremtették a zsidó kabarét. Kő kövön nem maradt… – amit persze látni kellett, a lemezeiket kevésbé ragadta magával a pörgés. 2014-ben Mania Regressia címmel jött ki az első, azt három év múlva a High Words követte.

Most pedig itt van a Catastrophic Life, mely maga a megújulás. A hangszerek frontján a fúvósok erősödése vág mellbe, a stiláris térhódításból pedig az afrobeat és a reggae tűnik ki, de hiphopban is komoly a fejlődés. A fiatalítás (vagy az alapító Roni Boiko távozása) ugyanakkor elkerülhetetlen veszteséggel is járt – a két háború közötti befolyások gyengülésével egy olyan űr támadt, ami megrendítette a majmok klezmerét. Persze semmi vész. Hiszen ez a „katasztrófa” végül is tetőtől talpig bulizene, könyörtelenül „élet”-es szövegekkel. (Greedy for Best Music, 2019)

 

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.