Zene

Az egyedülálló nõ nyomora sokáig csak a feministák, a pszichológusok és a házasságszédelgõk fantáziáját mozgatta meg. Gyökeres változást Bridget Jones felbukkanása jelentett, az addig titkolnivaló és szégyenletes helyzet Helen Fielding könyvének sikere után manifesztálódott, a remény-telen maximalizmus és ennek nyomán az önsajnálat - természetesen nemcsak a nõk körében - divatos viselkedéssé vált, és ebbõl, az érintetteket leszámítva, mindenki hasznot húzott. "Mert megérdemlem!" A kozmetikai cég szlogenje telitalálat, hiszen a szingli a lehetõ legjobb fogyasztó. Mindegy, mirõl van szó, csokiról, kozmetikai cikkrõl vagy éppen könyvrõl.

Azok az ötvenes évek! Kenyérjegy és lódenkabát, hat-három és Rákosi pajtás, épülõ-szépülõ szocialista városok és zakatolás. Koltai Róbert, mint arra már a Csocsó, avagy éljen május 1-je! címû filmje is bizonyíték, meglehetõsen vonzódik az érához - új mozijában is visszatér hozzá: az emberöltõnyit átfogó történet java része ekkor játszódik.

Ritka jelenség, különösen a szuperprodukciók magaslati levegõjén, hogy rendezõ és sztárjai ilyen egyetértésben és követ-kezetesen komolytalankodjanak végig egy folytatást, márpedig Steven Soderbergh G. Clooneyval, B. Pitt-tel és J. Robertsszel felálló - és még vagy tucatnyi bálkirályt és csárdáskirálynõt felvonultató - csapatával valami ilyesmire vetemedett.

Nincs jobb egy kosztümös mozinál! De csak ha angolok csinálják. Régen a franciák tudták ezt nagyon, de úgy látszik, a period filmcsinálás nem olyan, mint a biciklizés: el lehet felejteni. A piacot persze ebben a mezõnyben is Hollywood uralja, nagyon helyesen, ez egy drága, munkaigényes mûfaj, és nekik van rá pénzük, csinálják csak, egy szavam sem lehet: alig volt pár éve annak a jó kis Három testõr folytatásnak (A vasálarcos). Ha százból egyszer bejön nekik, nekem már megérte.

A Perfect Circle: eMOTIVeKét stúdióalbum után elõállni egy szinte csak feldolgozásokból építkezõ lemezzel, elég merész húzás. Legfeljebb egyetlen enyhítõ körülményt lehet felhozni: a Bush-régime-mel szembeni - amúgy kicsit már unalmas - ellenállást.

csak az volna az igazi, ha egész évben karácsony lenne - ilyenkor annyi pompás lemez masírozik elõ a présbõl, hogy csupa hazai termékkel is kitölthetõ egy oldal.

A csodálatos hanggal megáldott Rosalia De Souza nemrég éppen Nicola Conte, a neves olasz jazzgroove producer/dj segítségével készítette el Garota Moderne címû albumát - s máris kezünkben tarthatjuk az album ihletett remixváltozatát (Garota Diferente). Na és? - legyinthetnénk, ám ezúttal alaptalanul, hiszen a feldolgozott, újraértelmezett és újrafelvett dalok többnyire felülütik az eredetit, stílusukban, tempójukban is kellõen sokszínûek, ráadásul valamennyi megõrizte Rosalia lenyûgözõ vokálját.

könyv Tom Clancy: A gonosz birodalma A szerzõ már jó néhány akciókönyvet írt. Jót (Férfias játékok), izgalmasat (Elnöki játszma) és - szerzõtárssal - feledhetõt (Tükörkép).

A Három nõvér címû színdarabba olykor beépül - vagy legalábbis viszonyt kezd vele - elõadásainak története. Mindkettõ a színházi kánon része ugyanis, ezért a befogadásban - mármint a nézõ emlékezetében - egymásra kopírozódnak. Innen pedig valóban mindössze egyetlen kis lépés a nézõpont megfordítása: a rendezõ értelmezésébe belefoglalni az elõadáskánont.

A közmegegyezés szerint Hollandia manapság sem tekinthetõ érdektelen, hogy ne mondjuk, dögunalmas országnak. Ott található példának okáért az amszterdami Concertgebouw pazar szimfonikus zenekara, az Ajax és a Feyenoord focicsapata, a legalizált könnyû drogok nirvánája, no meg az a töméntelen mennyiségû örömtanya. Ezek vitán felül csudálatos dolgok, ám mégis legfeljebb csak halavány visszfényei a XVII. századi batáv aranykornak, Rembrandt és Vermeer, Grotius és Spinoza korának.

Szórakoztató és nem mellesleg humanitárius produkció, melynek az ismertetõ szerint "alapvetõ célja, hogy olyanokon segítsen, akik nap mint nap szenvednek balesetbõl vagy betegségbõl származó esztétikai hátrányuktól", igazi, hiánypótlónak is nevezhetõ extrém átalakítóshow. Amíg a korábbi mûsorszámok megelégedtek az elme és a jó ízlés csiszolásával, miközben a tájékozottsági minimumot is jelentõsen emelték, a tömegek testi mivoltával, porhüvelyük esztétikai feljavításával nem tudtak kellõen foglalkozni.

Nagy volt a tét: az elsõ egész estés magyar animációs film az 1986-os Macskafogó (vagy a pár évvel késõbbi A hetedik testvér) óta. A kilencvenes évek elején úgy tûnt, hogy végleg leáldozott a kelet-európai animáció egykor fényesen ragyogó napja, amely nemzedékeket melengetett és olyan szellemóriásokat adott, mint Jurij Nornstejn, Jan Svankmajer. Ránk borult Walt Disney nagy, setét árnyéka, Norstejnrõl semmit sem hallottunk, félõ, hogy nem fejezte be A köpönyeget, amit élete fõ mûvének szánt; Svankmajer, az utolsó reneszánsz ember ezen a sárgolyón szerencsére még dolgozik: nagyjátékfilmes formába vitte át mindent átlelkesítõ képzeletét és teremtõerejét. Némi fényt derített aztán az anime (A vadon hercegnõje, Chirico) meg a Pixar (Toy Story, Szörny Rt.) bejövetele, de ez korántsem jelentette azt, hogy nekünk valaha keresnivalónk lesz az animáció drága, high-tech világában. Kellett még az a tematikai - és hangvételi - robbanás, amit a Simpsont követõ Beavis és Butthead meg a South Park idézett elõ.

Aligha tudnánk hosszan sorolni a kelet-európai kötődésű, világszerte ismert dzsesszmuzsikusokat, lévén, hogy alig vannak ilyenek. Az A38 állóhajó Molto Vivace sorozata őket állítja a célkeresztbe, alkalmanként egy-egy magyar zenekart is bemutatva előttük. Urszula Dudziak a kivételek közül való: Jeanne Lee, Norma Winstone, Michelle Hendricks, Lauren Newton mellett emlegetik a hatvan felett járó, de vitalitását tekintve kortalan énekesnőt. Dudziak harminc éve New Yorkban él, zenekara ízig-vérig lengyel, szemlélete pedig helyszínektől független; ha kedélyállapotát tekintjük, talán Kelet-Európától a legfüggetlenebb.

A drezdai StarClub egy óvodával osztja meg mérsékelten bizalomgerjesztõ külvárosi épületét. A kapura kiragasztott plakát szerényen jelzi, hogy itt játszik a Woven Hand, azaz David Eugene Edwards, most éppen egy szál dob (Ordy Garrison) kísérettel. A mindenes sofõrrel együtt mindössze hárman utaznak Skandináviától Franciaországig a Consider the Birds lemezbemutató turnéján. Tizenhat nap, tizennégy koncert. "Hívtak Moszkvába is, de akkor már nagyon sokáig lennénk távol" - fûzi hozzá David, aki torokfájása dacára is szívesen állt le a Naranccsal.