Az eMOTIVe három évtized zenei felhördüléseibõl csemegézik. Tizenkét felvételébõl tíz olyan idõszakban keletkezett, amikor a világ vezetõ hatalmai nagy társadalmi elégedetlenséget kiváltó politikai döntéseket hoztak. Stílusuk is széles skálán mozog: punk és metál, soul, rhythm and blues és folk-rock. Az album november 2-án, az amerikai elnökválasztás napján került a polcokra; az üzenete pedig egyértelmû: az amerikai honpol-gárok (no meg a fél világ) ismét könnyen válhatnak egy rossz politikai döntés áldozataivá - mintha csak a jövõbe láttak volna.
Maynard James Keenannek, az együttes frontemberének a zenei zsenialitása nemcsak itt nyilvánult meg. A 90-es évek rockjának egyik legegyedibb hangzása Keenan másik projektje, a Tool nevéhez köthetõ. Fölösleges taglalni, milyen jellegzetességek vezettek hát ide - széttört ütemek, pszichedélia és a hard rock folyamatos váltakozásai, no meg Keenan hangjának éteri minõsége, elképesztõ mélységei és magasságai.
Mégis, az APC sokban különbözik a Tooltól. Mentes a hangszerelésben, megkomponáltságban és a dalszövegekben is jelen lévõ okkultista, démoni töltettõl. Az APC inkább az art-rock ambivalens, nehezen emészthetõ arcát mutatja: lendületes, de letargikus, nyomott, ugyanakkor erõteljes hangzásvilággal dolgozik. Az eMOTIVe a harmadik lemeze, és ahogy az elõzõ kettõ is csak az alapvetõ vonásokban rokonítható, úgy ez is eltér azoktól.
Nyitása, az Annihilation után a John Lennon-klasszikus Imagine következik. Míg az elsõ erõsen elüt az APC-t jellemzõ hangzástól, a második elképesztõen sötét hangulatot csempészett Lennon békeballadájába. Az egész albumot ez a kettõsség jellemzi - az egyik felvétel halk, lassú, ám érezteti feneketlen mélységeit, a rá következõ már süvöltõ riffekkel, gépfegyvertüzet idézõ dobokkal, Keenan keserû énekével terhes.
A feldolgozásokat nem lehet egyértelmûen beazonosítani az eredeti dalok ismerete nélkül. A Depeche Mode People Are People-ének átdolgozásáról senki nem tudná megállapítani, hogy elektronikus zenébõl lett a Nine Inch Nailst idézõ, indusztriálos hangzásúvá. Marvin Gaye What's Going Onja az APC-nél nem sugároz kristálytiszta érzéseket - ehelyett lassúsága, mélyebb hangfekvése a kilátástalanság, az agónia hangulatait ragadja meg.
A feldolgozások mellett szereplõ két saját dal semmiben nem tér el a többitõl: kegyetlenül a földbe döngöl. A Counting Bodies Like Sheep To The Rhythm Of The War Drums címe mindent elárul Keenan véleményérõl az iraki konfliktus kapcsán (is) - hangzása talán még ennél is többet. Mint ahogy az egész lemez sok mindent elárul - leginkább talán azt, hogy békét nem csak lágy dallamokkal lehet hirdetni.
Harci Andor
Virgin/EMI, 2004
