„Bizonyára hallottad, hogy Düsseldorfba hívtak. Oly soká és oly nagyon vágytam egy állás, valami tisztes foglalatosság után, hogy most kénytelen vagyok komoly képet vágni a dologhoz. Bécsből nem szívesen mennék el, és sok minden szól éppen Düsseldorf ellen is. […] Talán azt mondod majd, mindennek megvan a jó oldala. Ugyanis a fentiek ösztökéltek arra az elhatározásra, hogy végre előrukkoljak egy szimfóniával. Úgy gondoltam, búcsúzóul mégiscsak illik a bécsieknek valami tisztességeset elővezetnem. […] Nem szívesen írok, máskülönben részletesen kifejteném Számodra, hogy a düsseldorfi meghívás rendje-módja igazság szerint nagyon is kedvemre való volt. A legkiválóbb férfiúk a legmelegebben érdeklődnek az ügyben, s éppen az ő leveleik hallgattatták el kételyeimet. Ellenérveim gyerekes természetűek, tanácsosabb nem is beszélni róluk. Egyrészt Bécsben jók a vendéglők, másrészt ott a kellemetlen, vaskos rajnavidéki modor (különösen éppen Düsseldorfban), és – és – Bécsben minden további nélkül nőtlen maradhatok, egy kisvárosban viszont egy öregedő agglegény: karikatúra. Megnősülni már nem akarok, s megvan a jó okom arra, hogy a szebbik nemtől óvakodjam.” 1876-ban írta e levelet közeli, sebész barátjának a zenetörténet egyik nagy zsörtölődője és legendásan nehéz természete: Johannes Brahms, aki valóban nem nősült meg utóbb sem (képünk is valaki más, éppenséggel Johann Strauss feleségével mutatja), ahogyan persze Düsseldorfba sem költözött. Viszont tényleg megírta-befejezte a fentebb említett, s oly nehezen megszülető I. szimfóniáját – bár elsőre nem Bécs, hanem Karlsruhe muzsikusai számára. Ezt a művét, valamint III. szimfóniáját a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának koncertjén hallhatjuk majd a Zeneakadémián, Kovács János vezényletével (szeptember 15., fél nyolc).
Brahms keresetlenül őszinte vagy más megközelítésben tapintatlan, vagy pokróc természetéről sokat elmond az a több beszámolóban is megőrzött történet, amely Liszt Ferenccel való első találkozásáról szól. Eszerint 1853-ban a Lisztet Weimarban felkereső, akkor még jószerint ismeretlen Brahms meghatottan fogadta, hogy a boszorkányos virtuóz első látásra leblattolta a fiatal pályatárs egyik zongoraművét, majd rögtön elbóbiskolt, amikor Liszt a saját h-moll szonátáját kezdte zongorázni. Az ilyen és egyéb dolgokban is mindig nagyvonalú Liszt persze elegánsan elsiklott a sértés felett, megígérte pártfogását, s búcsúzóul még egy szivarosdobozzal is megajándékozta a könnyű álmú fiatalembert. (Igaz, a skatulyán betűhíven ez a beírás állt: Brams.)
S ha már véletlenül (?) Lisztet emlegettük, hát ne feledkezzünk meg a Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraversenyről, amely vasárnap este ér majd el a gála és a díjkiosztó végkifejletéig (Zeneakadémia, szeptember 11., fél nyolc). De ha nem várnánk vasárnapig, akkor szombaton matinézhatunk is Liszt-zongoraművekkel: Sayaka Kubota játékát hallgatva a Régi Zeneakadémián (szeptember 10., tizenegy óra).
S végezetül egy templomi program! Németh Pál és korhű hangszereken játszó együttese, a Savaria Barokk Zenekar újra műsorára tűzi az egykoron, egészen pontosan 1713-ban, Mária Terézia császári atyja számára komponált István király-oratóriumát: Antonio Caldara Szent István, Magyarország első királya című zenetörténeti csemegéjét (Herminamezői Szentlélek templom, szeptember 9., fél nyolc).
