Alig múlt negyven, nyíltan meleg, van egy teknőctetoválása a jobb vállán és ő lesz a MET következő zeneigazgatója: Yannick Nézet-Séguin alighanem még csak ezután válik majd a magyar operarajongók közelebbi ismerősévé. Pedig operalemezei, elsősorban a nagy Mozart-operákból készült felvételei már ott vannak a piacon: az idén megjelent Figaro házassága immár negyedik a sorban, s akárcsak a megelőző három, úgy most ez a lemez is érzékletessé teheti számunkra a montreali születésű karmester művészi erényeit. A szép hangzás és az eleven színpadiasság iránt tanúsított komoly érzék mellett különösen az énekesek összeválogatása és motiválása terén bizonyítja izmos tehetségét Nézet-Séguin, aki a Figaróba (is) a jelenkor legnagyobb és/vagy legprofibb operaénekesei közül toborozta össze csapatát. A valószínűtlenül megbízható és mégis mindig izgalmas Luca Pisaroni Figarója körül több nagy nő válik hallás útján bámulhatóvá: Sonya Yoncheva Grófnéjának meleg-bús szopránja és Christiane Karg csábító Susanna-hangja szinte az etalonfelvételek aranykorát idézi. S a felvétel gazdagságát jelzi, hogy még Marcellina vénlányi-anyai komikaszerepében is egy Anne Sophie von Otter emeli a vígopera legmagasabb szférájába szólamát, különösen az előadásokból gyakorta el is hagyott negyedik felvonásbeli kis áriát, amely itt a női mindentudás valóságos foglalatává nemesül. Basilio énekmester és megélhetési kerítő szerepében pedig Nézet-Séguin Mozart-felvételeinek elmaradhatatlan közreműködője, Rolando Villazón bohóckodik, a vígtenori igényekhez tökéletesen hozzáigazítva néhány éve még fajsúlyosabb szólamokban hódító hangját. A produkció nem hibátlan, de minden pillanatában valódi előadást érzékeltet, s ha személy szerint unnánk is kicsit a remek, ám néha bizony Fischer-Dieskau-kópiának ható Thomas Hampson Grófját, azért ennél jobb Figaro házassága-lemez nemigen készülhet el manapság.
Deutsche Grammophon, 2016, 3 CD
alá
