Zene

Siet az ember a moziba, nagy a tét, Quentin Tarantino új filmjét mutatják be, négy évvel a Pulp Fiction után. Rendkívüli állapot, premier elõtti vetítés, merõben szokatlanul elõre váltottam jegyet, és nem késem le a fõcímet. Kettõvel mögöttem betépett fiatalember már élvez, pedig még csak a reklámokat nyomja ezerrel a Dolby Stereo Surround Digital System (nem kívánt rész törlendõ), aztán minden átmenet nélkül, ugyanezen a hangon szólal meg a fõcímzene, Pam Grier utazik rajta a mozgójárdán. Hosszú perceken át figyelhetjük a negyvenes fekete nõt, bal profilból (ennek még jelentõsége lesz). Felvettük a tempót.

és Kleinman és a halál az IBS-ben

Terrence Malick: Az õrület határán

értem, miként történhetett meg, már vagy negyedéve nem hízelegtem olvasóimnak efféle világzenei összeállítással. A bûn- és hivatástudat most kárpótlásra késztet: íme, felkínálom legfrissebb élvezeteimet, sztereóban, két oldalon.

Gothár-premier a Radnóti Színházban

A sanghaji születésû Wong Kar-Wai (magyarosan Vong Kar-vaj) 1963 óta Hongkongban él. Ott diplomázott grafikai tervezésbõl és készített televíziós sorozatokat, míg fõállású filmíró-rendezõ nem lett. 1982 óta tíz-egynéhány filmet csinált, a véres melodrámáktól a romantikus vígjátékokig. A legutóbbiakat, a Csunking expesszt és a Bukott angyalkákat nálunk is sikerrel vetítették, és világszerte a legizgalmasabb filmekként tartották õket számon: rajtuk keresztül a hongkongi életérzés sallangmentesen válhatott egyetemessé. Új filmje, az 1997-ben készült, Édes2kettesnek fordított Happy Together címû, a Titanic Filmfesztivál után most jutott el a magyar mozikba. Wong, Hongkong rosszfiúja és Christopher Doyle nevû operatõre bemutatja két hongkongi homoszexuális kalandtalan, belvárosi életét Argentínában, filmfelvételek túlszínezett, fekete-fehér, lassú-gyors, 16 mm-es, videoszalagos patchworkjében, kilencvenhárom percben, szokatlan happy enddel.

Grunwalsky Ferenc: Visszatérés

A Comédie-Francais vendégjátéka a Vígszínházban: Scapin furfangjai

6:3, avagy játszd újra, Tutti

Magyar anarchizmus, amerikai neoliberalizmus

Napokig úgy tûnt: Szemzõ Tiborral való találkozásomhoz Gordiusi Comójának február huszadikai, Trafó-béli koncertje - esetleg A túlsó part címû filmje - szolgáltat apropót. És akkor egy különleges Steve Reich-lemezzel kedveskedett a postás: Reich Remixed -- vezetõ DJ-k (Coldcut, Howie B, DJ Spooky estébé) újjáértelmezése alapján. Hm... Azért ez több mint motívum - ocsúdtam rá, elvégre Szemzõ munkásságának számomra éppoly feledhetetlen tartozéka a Reichet általa prezentáló 180-as Csoport, mint késõbbi lemezei közül a The Conscience. Arról pedig, hogy idõközben DJ Nagával is dolgozik, szégyenszemre nem is tudtam.

A Feneketlen-tó partján egy Velvet Subway címû áramvonalas, akcionárius amerikai-magyar költõi esttel köszöntött be a hóvihar és a múlt hétvége. Ezzel az esttel szándékoztak európai turnéjára indítani azt az MTV költészeti osztálya által kiadott vaskos amerikai antológiát, amely Ginsbergtõl Nicole Blackmanig rendbe szedi a tengerentúliak kortárs költõinek társaságát. Ismerõs parafrázis a cím, figyelemreméltóan konfúzus az est maga. Ez minimum három dolgot bizonyít: New York jobb híján visszasírja a hetvenes évek Factory-Velvet Underground hangulatát, a Budapestre szökött amerikai kultúrfegyencek itt vélik megtalálni erre a szövetségeseket, és a költészet mégsem minden tekintetben halott.

"Platinaszõke akarok lenni, mint azok a szexi sztárok, Marylin és Jane" - kezdte az elsõ Blondie-demót Debbie Harry 1975 júniusában. Ez a Platinum Blonde volt az egyetlen normális dal, amit egy év alatt sikerült összehozniuk, de végül is mindegy: egy kiadós álomnak megtette így is. Még öt év kellett, és az összes festett csaj Debbie-ben utazott, aki húsznak tûnt még mindig, pedig már harmincöt éves volt.

Tetszenek még emlékezni a Test Departmentre? Ez az a brit kollektíva, melynek tagjai hosszú éveken át szakmányban püföltek fát és fémet, s oda, ahová lecsaptak, szívesen képzelték Maggie Thatcher arcképét. Hát arra a fiúra, aki láthatóan beteg lábakkal bicegett egyik ütõhangszertõl a másikig? Test Dept nincs már, Maggie nyugdíjban, a bicebóca viszont színházzá érlelte fájdalmát, és most átnyújtotta Budapestnek, szeretettel.