Film: Homo (Wong Kar-Wai: Édes2kettes)

szerző
- sisso -
publikálva
1999/8. (02. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A sanghaji születésû Wong Kar-Wai (magyarosan Vong Kar-vaj) 1963 óta Hongkongban él. Ott diplomázott grafikai tervezésbõl és készített televíziós sorozatokat, míg fõállású filmíró-rendezõ nem lett. 1982 óta tíz-egynéhány filmet csinált, a véres melodrámáktól a romantikus vígjátékokig. A legutóbbiakat, a Csunking expesszt és a Bukott angyalkákat nálunk is sikerrel vetítették, és világszerte a legizgalmasabb filmekként tartották õket számon: rajtuk keresztül a hongkongi életérzés sallangmentesen válhatott egyetemessé. Új filmje, az 1997-ben készült, Édes2kettesnek fordított Happy Together címû, a Titanic Filmfesztivál után most jutott el a magyar mozikba. Wong, Hongkong rosszfiúja és Christopher Doyle nevû operatõre bemutatja két hongkongi homoszexuális kalandtalan, belvárosi életét Argentínában, filmfelvételek túlszínezett, fekete-fehér, lassú-gyors, 16 mm-es, videoszalagos patchworkjében, kilencvenhárom percben, szokatlan happy enddel.

Wong Kar-Wai: Édes2kettes

A mai hongkongi filmmûvészet inadekvát homoszexualitásképe és sok más elképzelése is megdõlt. Aki egy olyan zaftos ágyjelenetre kíváncsi, amitõl hánynak a homofóbok, az érjen oda a film kezdõ képsoraira, mert egyébként ki kell ábrándítanom, semmi csámcsognivalója nem lesz a továbbiakban. A bevezetés azonban nem önmagáért vagy a viszolygásért van, pont olyan sokkoló, mint a Bukott angyalkákban maszturbáló hölgy jelenete. De míg ott egy nõ magabiztossága árad a magányos szexbõl, itt arról szól a két férfi bizonytalan, vad összecsapása, hogy elmúlt szerelmet, megvont bizalmat nem lehet kétségbeesett, szenvedélyes töcsköléssel helyreállítani. Muszáj volt egyenesen a lepedõ közepébe vágni, hogy érthetõbbé váljon az amúgy is nehezen emészthetõ film elkövetkezendõ, "történettelen", magányos jellemfejlõdés-eposza. Egykor szoros testi közösségben, aztán lélekben egyre távolabb. Nem beszélve arról, hogy a két különbözõ jellemet azonnal meg kell ismerni a kétféle szexuális viselkedésmódból, mert avatatlan szemek nem tudnak megkülönböztetni egy filmen két kínai férfit, ha azok gyakran átöltöznek. Ha elsõre megjegyezzük domináns vagy passzív mozdulataikat, könnyebb dolgunk van. A rendezõ kis jegyzetekben, szabálytalan versekben azt írta magának Lai és Ho kapcsolatáról, hogy olyanok, mint a repülõtér és a repülõ. A repülõ állandóan jön-megy, de a repülõtér is közölheti egyszer, hogy nem fogad több gépet egy bizonyos irányból. A film ezekrõl az egyre ritkább landolásokról szövi a képmesét. Buenos Aires nem a hazája sem a fõszereplõknek, sem a rendezõnek, nem is volt az soha. Mégis ide utazik a két szerelmes, hogy rendbe hozza magát, és egyiküknek, mint valószínûleg az egész stábnak, a végére már csak az a célja marad, hogy emberként visszatérjen a szülõföldjére. Nem azért, mert az argentinok nem szimpatikusak. Õk a föld legbõszebb húsevõi. Hanem mert amikor a lélek pihenni vágyik, azt tegye ott, ahol neki a legjobb. Szó sincs konkrétan Hongkong és Kína egyesülésének romantikájáról, amit abban az évben már a rendezõ is nagyon unhatott. De ez miért ne lenne benne, ha végre van egy olyan film, amelyben annyi a pluszjelentés a történettelenség ellenére, vagy éppen azért.

A két férfi is lehetne két nõ, vagy egy nõ meg egy aranyhal, mert a lélek ilyen szomorúan mély képi ábrázolása mellett teljesen eltûnnek a különbségek. Azt sem kérdeztük meg annak idején, hogy a Csunking expressz miért nõrõl és férfiról szól. Nem hiszem, hogy Wong Kar-Wai valaha a nemi különbségekre helyezte volna hongkongi underground mûvészetének hangsúlyait.

Mindenkinek ismerõs a boldogtalan együttélés, egy olyan pár, akik már semmit nem akarnak egymástól, a szeretet és az emlékek mégis összekötik õket, amíg az egyik vissza nem megy rombolni magát az utcákra, a másik pedig folytatja az építkezést egyedül. Egyiknek csupán munka, megélhetés, barátkozás a Tango bár, a másiknak pedig szenvedélyévé váltak a hasonló bárok. Ilyenkor a közösen süllyedõ pár látványa helyett csak boldog végnek tûnhet a szakítás. Pedig felettébb szomorúak a lelki fájdalmak kék szûrõn át, csupasz villanykörtével megvilágítva. Ez a valóság mégis létezik. A címadással tehát nem vágta át senki a nagyérdemût. Amikor így betekinthetünk az ember érzelmeinek ablakán, kötelességünk lesz rájönni, hogy kell megállni egymás és magunk tönkretételének határán, együtt lenni magunkkal, boldogan. Happy Together.

Még a Buenos Aires-i éjszakai forgatag tükrében is úgy tûnik, lehet boldog egy páratlan kínai, bár a végleges kifulladás, az utolsó lehelet szükségeltetik ahhoz, hogy újra mások szemébe nézhessen.

Wong a filmkészítés során fedezte fel magának Frank Zappát, akirõl elõtte nem is nagyon hallott. Nagyon jól tette. Rosszfiú rosszfiúnak nem vájja ki a szemét.

- sisso -

Édes2kettes; színes, feliratos hongkongi, 1997, 97 perc; rendezte: Wong Kar-Wai; fényképezte: Christopher Doyle; szereplõk: Leslie Cheng-Kwok-wing, Tony; a Metropolis Film bemutatója

A film díjai:

1997, Cannes - Legjobb rendezõ

1997, Tajpeji Arany Ló Fesztivál - legjobb operatõr

1998, 17. Hongkongi Filmszemle - legjobb színész: Tony Leung Chiu-wai

szerző
- sisso -
publikálva
1999/8. (02. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Terjeszkedik a magántőke
Jó üzlet az egészségügy
Uniós határvédelmi tervek
A kapukulcs őrzői
Interjúk
Somlyódy László, Mathias Énard
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...