Film: Homo (Wong Kar-Wai: Édes2kettes)

  • - sisso -
  • 1999. február 25.

Zene

A sanghaji születésû Wong Kar-Wai (magyarosan Vong Kar-vaj) 1963 óta Hongkongban él. Ott diplomázott grafikai tervezésbõl és készített televíziós sorozatokat, míg fõállású filmíró-rendezõ nem lett. 1982 óta tíz-egynéhány filmet csinált, a véres melodrámáktól a romantikus vígjátékokig. A legutóbbiakat, a Csunking expesszt és a Bukott angyalkákat nálunk is sikerrel vetítették, és világszerte a legizgalmasabb filmekként tartották õket számon: rajtuk keresztül a hongkongi életérzés sallangmentesen válhatott egyetemessé. Új filmje, az 1997-ben készült, Édes2kettesnek fordított Happy Together címû, a Titanic Filmfesztivál után most jutott el a magyar mozikba. Wong, Hongkong rosszfiúja és Christopher Doyle nevû operatõre bemutatja két hongkongi homoszexuális kalandtalan, belvárosi életét Argentínában, filmfelvételek túlszínezett, fekete-fehér, lassú-gyors, 16 mm-es, videoszalagos patchworkjében, kilencvenhárom percben, szokatlan happy enddel.

Wong Kar-Wai: Édes2kettes

A mai hongkongi filmmûvészet inadekvát homoszexualitásképe és sok más elképzelése is megdõlt. Aki egy olyan zaftos ágyjelenetre kíváncsi, amitõl hánynak a homofóbok, az érjen oda a film kezdõ képsoraira, mert egyébként ki kell ábrándítanom, semmi csámcsognivalója nem lesz a továbbiakban. A bevezetés azonban nem önmagáért vagy a viszolygásért van, pont olyan sokkoló, mint a Bukott angyalkákban maszturbáló hölgy jelenete. De míg ott egy nõ magabiztossága árad a magányos szexbõl, itt arról szól a két férfi bizonytalan, vad összecsapása, hogy elmúlt szerelmet, megvont bizalmat nem lehet kétségbeesett, szenvedélyes töcsköléssel helyreállítani. Muszáj volt egyenesen a lepedõ közepébe vágni, hogy érthetõbbé váljon az amúgy is nehezen emészthetõ film elkövetkezendõ, "történettelen", magányos jellemfejlõdés-eposza. Egykor szoros testi közösségben, aztán lélekben egyre távolabb. Nem beszélve arról, hogy a két különbözõ jellemet azonnal meg kell ismerni a kétféle szexuális viselkedésmódból, mert avatatlan szemek nem tudnak megkülönböztetni egy filmen két kínai férfit, ha azok gyakran átöltöznek. Ha elsõre megjegyezzük domináns vagy passzív mozdulataikat, könnyebb dolgunk van. A rendezõ kis jegyzetekben, szabálytalan versekben azt írta magának Lai és Ho kapcsolatáról, hogy olyanok, mint a repülõtér és a repülõ. A repülõ állandóan jön-megy, de a repülõtér is közölheti egyszer, hogy nem fogad több gépet egy bizonyos irányból. A film ezekrõl az egyre ritkább landolásokról szövi a képmesét. Buenos Aires nem a hazája sem a fõszereplõknek, sem a rendezõnek, nem is volt az soha. Mégis ide utazik a két szerelmes, hogy rendbe hozza magát, és egyiküknek, mint valószínûleg az egész stábnak, a végére már csak az a célja marad, hogy emberként visszatérjen a szülõföldjére. Nem azért, mert az argentinok nem szimpatikusak. Õk a föld legbõszebb húsevõi. Hanem mert amikor a lélek pihenni vágyik, azt tegye ott, ahol neki a legjobb. Szó sincs konkrétan Hongkong és Kína egyesülésének romantikájáról, amit abban az évben már a rendezõ is nagyon unhatott. De ez miért ne lenne benne, ha végre van egy olyan film, amelyben annyi a pluszjelentés a történettelenség ellenére, vagy éppen azért.

A két férfi is lehetne két nõ, vagy egy nõ meg egy aranyhal, mert a lélek ilyen szomorúan mély képi ábrázolása mellett teljesen eltûnnek a különbségek. Azt sem kérdeztük meg annak idején, hogy a Csunking expressz miért nõrõl és férfiról szól. Nem hiszem, hogy Wong Kar-Wai valaha a nemi különbségekre helyezte volna hongkongi underground mûvészetének hangsúlyait.

Mindenkinek ismerõs a boldogtalan együttélés, egy olyan pár, akik már semmit nem akarnak egymástól, a szeretet és az emlékek mégis összekötik õket, amíg az egyik vissza nem megy rombolni magát az utcákra, a másik pedig folytatja az építkezést egyedül. Egyiknek csupán munka, megélhetés, barátkozás a Tango bár, a másiknak pedig szenvedélyévé váltak a hasonló bárok. Ilyenkor a közösen süllyedõ pár látványa helyett csak boldog végnek tûnhet a szakítás. Pedig felettébb szomorúak a lelki fájdalmak kék szûrõn át, csupasz villanykörtével megvilágítva. Ez a valóság mégis létezik. A címadással tehát nem vágta át senki a nagyérdemût. Amikor így betekinthetünk az ember érzelmeinek ablakán, kötelességünk lesz rájönni, hogy kell megállni egymás és magunk tönkretételének határán, együtt lenni magunkkal, boldogan. Happy Together.

Még a Buenos Aires-i éjszakai forgatag tükrében is úgy tûnik, lehet boldog egy páratlan kínai, bár a végleges kifulladás, az utolsó lehelet szükségeltetik ahhoz, hogy újra mások szemébe nézhessen.

Wong a filmkészítés során fedezte fel magának Frank Zappát, akirõl elõtte nem is nagyon hallott. Nagyon jól tette. Rosszfiú rosszfiúnak nem vájja ki a szemét.

- sisso -

Édes2kettes; színes, feliratos hongkongi, 1997, 97 perc; rendezte: Wong Kar-Wai; fényképezte: Christopher Doyle; szereplõk: Leslie Cheng-Kwok-wing, Tony; a Metropolis Film bemutatója

A film díjai:

1997, Cannes - Legjobb rendezõ

1997, Tajpeji Arany Ló Fesztivál - legjobb operatõr

1998, 17. Hongkongi Filmszemle - legjobb színész: Tony Leung Chiu-wai

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.