Apám valamikor a hetvenes évek közepén bízott rám egy ereklyeként kezelt kordokumentumot, a Béke és Szabadság elnevezésû heti képes agymosás ronggyá lapozgatott példányát. Az 1953-as keltezésû újság az évszázad mérkõzését követõen jelent meg, így aztán nem is békérõl, szabadságról, sokkal inkább gyõzelemrõl és dicsõségrõl szólt: címlapján Grosics, a fekete párduc, amint gólörömében cigánykereket vet, középen poszter az aranycsapatról, valamint bõséges képanyag a londoni hatháromról, nyilatkozatok, karikatúrák, bökversek. Ebben a kavalkádban egy hazai képriport is helyet kapott, különbözõ élethelyzeteket mutat be, amint a nép a rádióra ragadva követi a Wembley-ben történteket. A fotós fodrászüzletben, uszodában, kocsmában és áruházban örökítette meg, hogyan reagáltak a pestiek Szepesi György Londonból érkezõ evangéliumára.
Nem tudom, Tímár Péter látta-e a korabeli újságot, de legújabb filmjében, a ban szinte egy az egyben ez a képriport kel életre, legalábbis ami a helyszíneket illeti. Viszont a szereplõk nem tudják élvezni a közvetítést, sõt kimondottan bosszankodnak. Persze nem Puskás vagy Czibor teljesítménye hallatán, hanem azért, mert fölbukkan egy kibic, egy nagypofájú szalajtott, aki elrontja örömüket azzal, hogy elõre bemondja a gólokat. Nem is sejtik, hogy Tutti, a poéngyilkos a jövõbõl, pontosabban a mából érkezett. A 6:3-ban tulajdonképpen ugyanaz az alaphelyzet, mint a Vissza a jövõbe címû hollywoodi széria esetében, idõutas érkezik, csakhogy itt a tudományos-fantasztikus mûfaj inkább érzelmi-fantasztikus: Tutti, a kukás egy lomtalanítás során megtalálja Hidegkúti Nándor legendás 9-es mezét, és ezt felpróbálva zuhan vissza negyvenöt évet, hogy végigélje a hathárom korabeli hangulatát a korabeli Budapesten.
Tímár Péter többször is lenyilatkozta, ezzel a filmmel szeretné megmutatni "az ötvenes évek világát annak a korosztálynak, amely csak a történelemkönyvekbõl ismerheti ezt az idõszakot". Van ebben egy adag ellentmondás, ugyanis a rendezõ hároméves volt az aranycsapat dicsõsége idején, tehát õ sem szállíthatta elsõ kézbõl az ismeretanyagot, ám ez mégsem ártott az ismeretterjesztõ célzatnak. Egyfelõl mert így elkerülhette azt a "bepárásodott szemû mítoszt", azt az unalmas közhelybenjárást, ami az évszázad mérkõzésével kapcsolatban a kortársakat hatalmába szokta keríteni, másfelõl - és ez a fontosabb - Tímár Péter mellõzte a vérciki frázisokat, amire eddig még egyetlen magyar rendezõ sem volt képes, amikor az ötvenes évekrõl forgatott filmet. A 6:3-ban nincs lefüggönyzött fekete autó és házkutatás, bõrkabátos karakterszínészek sem bukkannak fel percenként nagy karimájú kalapban, sõt vörös csillagot se nagyon látni, és ez még akkor is elismerésre méltó, ha tudjuk: a meccs idején Sztálin már nem élt, és a magyar miniszterelnök Nagy Imre volt. Ez lehet az oka, hogy Tímár Péternek maradéktalanul sikerült teljesítenie szellemidézõ célját, egyéni módon, mégis hitelesen érzékelteti az ötvenes évek hangulatát. Csont nélkül el tudja hitetni, legalábbis velünk, szerencsés késõbb születettekkel, hogy a korszak úgy volt szürke, karikás szemû, rosszul öltözött, depressziós, ahogyan õ látja. A film ugyanis olyan atmoszférát teremt, hogy nem lehetnek fenntartásaink, minden kockáját, ami 1953 novemberét idézi, el kell fogadnunk.
A 6:3 azonban nem filmetûd vagy történelmi lecke fiúknak, hanem vígjáték, egészen pontosan közönségfilm, hogy ezt a borzalmasan hülye kifejezést használjuk. A fõszerep Eperjes Károlyra íródott, és õ él a jutalomjáték-lehetõséggel, a megszokott elánnal kommentálja, üvölti, nyomulja végig a filmet. Ha ez lenne elsõ fõszerepe, megfulladnánk a röhögéstõl, és leborulnánk zsenialitása elõtt, de Eperjes már olyan sokszor hozott hasonló karaktert, hogy ezzel a szereppel nem igazán tud meglepetést okozni. Ez persze egyáltalán nem baj, sõt épp ellenkezõleg. Eperjes lelkes, õrült figurája, tulajdonképpen "sztársága" az, ami becsalogathatja a célközönséget a moziba, mert azok a fiatalok, akik jegyet váltanak erre a filmre, egészen biztos, hogy nem az "ötvenes évek világára", de még csak nem is Puskás Öcsi szellemére kíváncsiak, hanem az ismert színész ismert bohóckodásaira. Tiszta sor, Kabos Gyula idején ugyanez volt az ábra.
Csakhogy az ötvenes évek Magyarországáról nem lehet vegytiszta burleszket, pezsgõ limonádét készíteni, ez egész egyszerûen ízléstelen volna. Tímár Péternek azonban majdnem sikerült a lehetetlen: hiteles, ám mégis szórakoztató filmet létrehozni egy szomorú idõszakról, úgy, hogy nem süt át rajta a cinizmus, de nem is közhelyszerû. Tímár szinte minden akadályt legyõzött, remek alapötletbõl indult, fantasztikus hangulatot teremtett, nagyszerû színészeket (Eperjes mellett Szalai Kriszta és Cseh Tamás nevezhetõ fõbb szereplõnek, epizodistaként viszont olyan arcok bukkannak fel, mint Kállai Ferenc, Kern András, Máté Gábor, Dörner György, Gálffi László és még sokan mások) szerzõdtetett, jó zenéket használt, csupán egy dologról feledkezett meg, dramaturgról. Nagyon hiányzik valaki, aki kívülállóként tárgyilagosan átfésülte volna a rendezõ által írt forgatókönyvet. Akkor a film vége felé talán nem csendülnek fel hárompercenként - különben egészen kiváló - dalok, és a kezdeti fergeteges komédia nem laposodik el kissé. És ami ennél is fontosabb: talán mellõzve lettek volna az olyan sematikusan ábrázolt alakok is, mint a flúgos DISZ-aktivistalány vagy a homoszexuális kabinos, és valószínûleg kimarad az a közönséges jelenet is, hogy a góloknak együtt örül a kihallgatótiszt és a félig agyonvert gyanúsított.
Kár ezekért a kínos apróságokért, de a 6:3 még így is kimondottan profi, szórakoztató film, amit érdemes megnézni. Az elsõ olyan közönségfilmnek készült közönségfilm, ami nem puszta rutin és ripacskodás.
- legát -
; színes, magyar, 1998, 90 perc; írta és rendezte: Tímár Péter; fényképezte: Szatmári Péter; szereplõk: Eperjes Károly, Kállai Ferenc, Szalay Kriszta, Cseh Tamás; a Budapest Film mozija
