Színház: Ínycsiklandó parizer (A Comédie-Francais vendégjátéka a Vígszínházban: Scapin furfangjai)

  • Deutsch Andor
  • 1999. február 18.

Zene

A Comédie-Francais vendégjátéka a Vígszínházban: Scapin furfangjai

Színház

Minden vendégjátéknak megvan a maga közönsége. A japáni butóé vegyes volt, olyan, mintha az éves Operabálon a Balaton szolgáltatná a mûsort; Nagy Józsefé már persze egységesen egyéni, fekete garbó, vörösre hennázott haj; a Comédie-Francais vígszínházi fellépésén viszont a diszkréten visszafogott, mondhatni magabiztos elegancia volt jellemzõ. Egy nemzeti intézmény látogatását, úgy látszik, komolyan kell venni.

Ijedtségre azonban semmi ok, õk maguk, a társulat tagjai, nem vették olyan komolyan. Egy bohóctréfával szórakoztatták a megjelent notabilitásokat: fejbevágós, kergetõzõs, fülcibálós vígjátékkal, mely talán rég kikopott volna a világ emlékezetébõl, ha nem klasszikus szerzõ adaptálja a piacterek színpadáról a világhírbe. Irigylem azokat a vidékeket, ahol vígjátékokból nemzeti klasszikus válhat. Persze ha egy színház nagyon igyekszik, valószínûleg Corneille-be éppen úgy életet lehet lehelni, mint a Bánk bánba, és a túlzott tisztelet valószínûleg egy bohóctréfát is rettentõ unalmassá tud tenni, de mégis. Öröm látni, hogy a vásári szórakoztatás, a zsugori öregek eszén túljáró ravasz szolga története különösebb aktualizálás nélkül is mennyire mulatságos tud maradni. Mennyire élõ.

Miközben rettentõen hagyományos. Mert a XVII. század vége óta ugyenez a színház tízévenként egyszer legalább mûsorra tûzi a Scapint, és az élõ hagyomány hatása ebben az elõadásban is jelen lévõnek tûnt. A színészek magabiztosságán, tudásán, nyugodtságán és odaadásán látszott, például.

A színpad nagy és üres. Teátrális színház ez. A tágas térben néhány tarka ruhás, lisztes képû alak - feladatuknak megfelelõen inkább bábuk, mint személyiségek, inkább típusok, mint jellemek. Széles gesztusokkal, emelt hangon játszanak, a nagyszínpad az otthonuk, és szabadtéren is otthon lennének. Csak egyvalaki lóg ki közülük: Scapin. Már egyáltalán nem fiatal, így a történet nem a meszes öregek ellen forduló, osztálykülönbségekre is fittyet hányó generációs szolidaritásról szól. Az õszülõ, inkább apakorú inas két nyámnyila fiatalembernek segít dacolni apja akaratával, nõt szerezni, és hozzá pénzt. Segít fenntartani a világot, melybõl õ, a magányos, szegény vándor kilóg. Nem is túl rokonszenvesek neki pártfogoltjai. Pénzt sem kap tõlük szolgálataiért cserébe, szeretetet sem, és nem is kér. Õ földöntúli alak a sok földhözragadt között, garabonciás, akit égzengés kísér, akinek a tárgyak és emberek egyformán engedelmeskednek. Játékmester, miközben Pukk ravaszsága Prospero kiábrándultságával párosul benne.

A színpad egyenletesen megvilágított középsõ részén kívül, a félárnyékban szeret álldogálni. Kívülrõl, fáradtan, gõgösen, megbocsátó lenézéssel szereti figyelni az alakokat, akiket õ mozdít meg. Azok figurájukat követik (buta apa, tapasztalatlan ifjonc, dagi dadus, vihori lányka), õ meg a sorsát.

Na, ez szép. Meg szép, ha a színészek ennyire urai az elõadásnak. Nem sietnek, igazi pontossággal, ritmusérzékkel, nyugalommal bohóckodnak. Az utolsó néhány percet kivéve egy pillanatnyi csend, egy pillanatnyi szünet sincs: végigbeszélik az elõadást (ha tudnék franciául, én is biztos felvágnék vele), és közben - anélkül, hogy önmagáért való tornamutatványokkal akarnának feltûnést kelteni - még erõvel meg ügyességgel is bírják.

A tér is szép. Persze ez régi igazság: egy nagy, üres színpadon álló ember, az szép. És szép, ha másfél órás felfordulás meg zajongás után valaki magára marad a reflektorfényben, elhallgat a zene, és õ visszanéz a nézõkre. De hát ebben az egészben az a jó, hogy régi igazságokról bizonyosodik be csak úgy, könnyedén, hogy nem árt nekik, hogy régiek, és még az sem, hogy igazságok.

Ez a társulat - vagy ez a rendezõ - szemmel láthatóan rettentõ békében él színháza és darabja múltjával. Nem lázad ellene, nem restelli a régi formát hozni, miközben saját vízióval kelti életre. Még a végén kiderül, hogy egy Nemzeti Színháznak is lehet értelme. Ahol meg nincs vagy legalábbis szünetel, ott jó, ha akad valami kormány, amelyik sok pénzt szán rá, hogy felépítse. Persze egy ilyen kultúrberuházástól nem szabad gyors eredményt várni: ahhoz kell mondjuk háromszáz év.

Deutsch Andor

Moliére: Scapin furfangjai - február 12., 13., 14.; rendezte: Jean-Louis Benoit; díszlet és jelmez: Alain Chambon; smink: Isabelle Leroy; világítás: Alain Banville; hang: Jean-Luc Ristord; szereplõk: Gérard Giroudon, Isabelle Gardien, Christian Blanc, Malik Faraoun, Florence Viala, Laurent d´Olce, Laurent Rey, Yael Elhadad, Hédi Tillette de Clermont-Tonnerre és Delphine Salska

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.