Könyv: Radikális szabadság (Magyar anarchizmus, amerikai neoliberalizmus)

  • - seres -
  • 1999. február 18.

Zene

Magyar anarchizmus, amerikai neoliberalizmus

Könyv

"Állam nélkül egyszerûen annyit jelent: erõszakuralom nélkül" - Schmitt Jenõ Henrik tolsztojánus anarchista kezdte így egy cikkét 1894-ben, és valószínûleg ez lenne az egyetlen, amiben Schmitt-tel egyetértene a széles dolgozói tömegek által közutált chicagói közgazda, Milton Friedman, akinek, mondhatni, életcélja megszabadítani a társadalmat, a gazdaságot az állami/kormányzati befolyás alól. Friedman persze nem anarchista, libertariánus inkább, akárcsak a hazai pályán tévesen liberálisnak tartott Hayek, Nozick vagy von Mises, Murray Rothbard pedig anarcho-kapitalista volt. Tessék, legalább négyféle fogalom, kategória, és akkor még nem is beszéltünk a valóban konzervatív Ronald Reaganrõl, aki szerint "az állam nem oldja meg a problémákat, a probléma maga az állam". Helyben vagyunk.

Hazai pályán, a közismert történelmi koincidenciák miatt szabadelvû szempontból még az is nagy dolognak számít, hogy van liberalizmus: egypúpú, kétpúpú, sõt több. A liberalizmus azonban a közhiedelemmel szemben (ha egyszer a köz elkezd hiedelmezni, akkor nincs megállás) nem csökkentett hatáskörû, limitált, hanem erõs, de korrekt, igazságos jogállamot akar, amely szépen elkülönít hatalmi ágakat, szilárd a törvényes rendje, betartja a jobbkézszabályt, és nem avatkozik túlságosan az egyén életébe; szükséges jó. A libertariánusok ellenben szükséges rossznak, a bal- és jobboldali anarchisták egyenesen szükségtelen rossznak tartják a kormányzást és az államot, közös jellemzõjük, hogy radikálisabb szabadságkeresõk számára gondolkodási alternatívát kínálhatnak a konzervatív és szociálliberalizmushoz - nemcsak hazai pályán.

Bozóki András és Sükösd Miklós MaNcs közeli politológok most megjelent (még a pártállam idején szerkesztett, de kiadás elõtt letiltott) történeti antológiájából kiderül, hogy 1897-ben a tárgyalóterem éljenzett, amikor a lázítás vádjával sajtóperbe fogott Schmitt a bíróság elõtt közölte: "Ahhoz, hogy én az erõszakuralom, tehát az egész jogi rendszer alapjait erkölcsileg megtámadtam, semmi köze a törvénynek, mert abban a percben, amidõn az erkölcsi ítélet szentségébe avatkozni merészel, a törvény elejti a jognak jogarát, és az inkvizíció fáklyáját veszi kezébe." Akárcsak nyugati elvtársaik, a magyar anarchisták is morálisan érveltek egy immorális közegben, ahol a jog hadilábon állt az erkölccsel, és bûnözõknek tartott olyan embereket, akik naiv, utópista és - hatékonyság szempontjából - felesleges módon egy teljesen uralom nélküli társadalomban hittek. A balszélsõ keresztény Schmitt, az anarcho-kommunista Batthyány Ervin gróf, az exszocdem Szabó Ervin, a tanácsköztársaságban csalódott Krausz Károly, valamint a gyakorló elmebeteg Szittya Emil abban hittek, amit a legprecízebben egy Migray József nevû ember így fogalmazott meg: "Az anarchista világnézet (...) a mindenség életét az egyénben szemléli, kinek szellemi egyénisége mint a mindenség egy mûködési mozzanata nyilvánul. És ez az egyénnek valódi isteni szabadsága és méltósága." Ilyen is volt Magyarországon egyszer, bizony.

A magyar anarchizmus a mindenkori világtrendhez hasonlóan mélységesen baloldali, antikapitalista volt és van, az államhoz és az egyházhoz hasonlóan a kapitalizmust is rabszolgasági okként azonosította. Az anarcho-kapitalisták, a libertariánusok és a liberálisok azonban a szabad egyén politikai/szellemi szabadságát pont a magántulajdonra, az egyén gazdasági/vállalkozási, értsd: önmegvalósítási szabadságára alapozzák.

Magyarország nincs elkényeztetve libertariánus szellemiségû irodalommal, ha pedig nagy nehezen megjelenik egy Hayek, egy Friedman, az többnyire döcögõsen fordított, nehézkes nyelvezetû könyvek formájában történik. Némiképp oldja a helyzetet a chicagói neoliberális/monetáris mesternek és b. nejének most megjelent, napi érvelésre váltható praktikus eszmefuttatása, amely ugyan nem mérhetõ Hayek zseniális Út a szolgasághoz (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1991) címû alapmûvéhez, de azért ad egy képet arról, miért kell a magánszférának visszafoglalnia hatalmas területeket az állami bürokráciától. És ez nem lesz népszerû.

A magukat felvilágosultnak és racionálisnak tartó elit lapokban az elitesedést szapuló szoclib értelmiség soha nem hasonlít jobban a jobboldal barbár frakciójához, mint amikor az átkos neoliberalizmust mocskolja, uszít a globalizáció ellen, és lefasisztázza azt a Friedmant, akinek szabadelvû gazdasági tanácsai nélkül Chile ma is fasiszta diktatúra lenne. Friedman nem uralomnélküliségben utazik, csak utálja a közpénzen fenntartott, önmagát reprodukáló hatalmi bürokráciát, privatizálná a teljes szociális szférát, az egészségügyet és az oktatást - és ez az egyetemi tanszékekbe, alapítványokba és intézetekbe jól bebetonozott, szociálisan elérzékenyülõ értelmiség számára akkora tabutörés, hogy közönyükkel büntetik a könyv megjelenését (ha egyáltalán észrevették: a Magyar anarchizmus kötet jól fogy, Friedman ellenben kinn sincs a polcon. Komolyan!).

Nem véletlen, hogy a közbeszédben és a politikában nincs erkölcsi ereje az individualizmusnak, a szabad piacnak. Kisebb-nagyobb etatizmusok váltógazdálkodják egymást a parlamenti és a médiamocsárban, konszenzusos végcél a nem koraszülött jóléti állam. Pedig érdemes végigfutni Friedmannek és b. nejének gondolatán, hogy "ahol lehetõvé tették a szabad piac mûködését, ahol létezhetett valami, ami az esélyegyenlõséget megközelítette, ott az egyszerû ember olyan életszínvonalra tehetett szert, amilyenrõl azelõtt nem is álmodhatott". Ha már a nagyobb politikai szabadság nem érv a hazai kispályán.

- seres -

Magyar anarchizmus; szerkesztette Bozóki András és Sükösd Miklós; Balassi Kiadó, Budapest, 348 oldal, 1500 Ft

Milton és Rose Friedman: Választhatsz szabadon; Akadémiai Kiadó-MET Publishing Corp., Florida-Budapest, 350 oldal, 1456 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.