"Nem vagyok egy hobológus" (Földes László zenész)

szerző
Poós Zoltán
publikálva
1998/2. (01. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Hobo, a blueszenész állandóan "úton van". Az ír zenével operáló MÉZ zenekarnak készít dalokat, a hatvan éve született Viszockijnak szentelt estjét január 28-án, 30-án és 31-én mutatják be az Orosz Kultúra Házában. Mellesleg idén húszéves anyazenekara, a Hobo Blues Band.

Magyar Narancs: A blues egoista műfaj, ehhez képest gyakran bújsz más bőrébe. Életműved egyharmada afféle panoptikum. Miért?

Földes László: Sose akartam színész lenni. Az nem érdekelt, hogy mások bőrébe bújjak, de hogy azoknak a mestereknek a gondolatait, érzéseit továbbítsam, akik rám hatottak, azt igenis fontosnak tartottam. Én úgy tisztelegtem József Attila, Villon, Morrison előtt, hogy a legendájukkal nem foglalkoztam. Most sem hagytam magam befolyásolni például Szilágyi Ákostól, aki igen nagy Viszockij-filológus, hanem egyszerűen meghallgattam az életművet, és kiszűrtem, ami nekem kell. A szovjet kultúra nyomása alatt nőttem fel. Viszockij nekem az orosz Jim Morrison.

MN: Húszéves a HBB. Van-e olyan HBB-dal, amit már soha többé nem akarsz elénekelni?

FL: A Rózsadomb-bluest. Annyira nem jött össze a zene és a szöveg, amikor a lemezre került, hogy soha nem énekeltem el. Ennek ellenére a közönség valamiért szereti.

MN: Az első lemezt nagyon büntette a kritika, "elemi technikai hibákat" említ. Mik voltak ezek?

FL: Nagyon rosszul szólt például a dobhang. Mivel nem szoktam a lemezeimet hallgatni, másra most nem emlékszem. Nem vagyok egy hobológus.

MN: Annak ellenére, hogy rengeteg új dalt írsz, a koncerteknek van egy kötelező repertoárja a régi slágerekből. Már tíz éve is nagyon untad az első lemezeket. Megbékéltél a slágereiddel?

FL: Rengeteg olyan dalom van, amik elkoptak (Kopaszkutya, Mata Hari), de a közönség imádja őket. Vannak olyan régi dalok, amik fontosak, de nem koptak el. Sokáig csináltam azt, hogy elfektettem bizonyos dalokat, hogy valami affinitásom megmaradjon velük, de vannak, amiket iszonyúan követelnek. Ha egy évben egyszer elmegyek Békéscsabára, akkor el kell játszani azt a hat-hét számot, amit követel a közönség.

MN: Még mindig ingerült vagy, ha "kopaszkutyázik" a közönség?

FL: Elveszítettem az ingerültségemet. A legutolsó turnén minden bulin eljátszottuk a Kopaszkutyát, és bejelentettünk egy hivatalos világcsúcskísérletet. Egy stopperral lemértük, hogy milyen gyorsan tudjuk eljátszani.

MN: A bulvárlapok egy időben megszellőztették, hogy készül a film folytatása. A te neved vagy a zenekaré viszont nem hangzott el. Miért?

FL: Ez nem jogviszony kérdése. A film nem a HBB zenekar története, hanem egy szerep volt. Az elhangzott dalok jó részét megrendelésre írtam. Ebből elég nehezen tudtunk kilépni. A Vadászat idején a közönség még azt üvöltözte, hogy "nem kell nekünk Vadászat, a Kopaszkutyát akarjuk". Szomjas Gyurinak esze ágában sincs folytatni ezt a filmet, nincs is rá pénze. Schuszter Lóránt próbálja ezt a csöves mítoszt fenntartani, mert nincs neki más. A Honfoglalás dal szövegét is én írtam neki, de sikerült most lehagynia a nevem a Stage Power lemezéről, amin rajta van a szvit. Szomjast abban az esetben érdekelné, ha ez a generáció szembenézne magával, hogy mit is csinált azóta. Vannak, akik az Antall József temetését hangosították, és abból gazdagodtak meg, és nem folytatom, mi lett ezzel a politikailag kikezdhető zenészgenerációval. Nagy Ferót viszont - annak ellenére, hogy nem minősítem, amit most csinál -mindig is tehetséges embernek tartottam.

MN: Egy általad kinevelt generációt viszel tovább, vagy van új közönségetek?

FL: Sose törődtem azzal, hogy kinek játszom. Kocsmáktól a sportcsarnokokig bárhol szívesen fellépek. Mivel nem céloztunk meg senkit, nem kell például a tizenéves lányok libidójának játszani. Az ideális kapcsolat az előadó és a közönség között persze akkor áll fenn, ha ugyanabból a generációból kerülnek ki. Én a Vadászat lemezzel értem utol a saját nemzedékemet, addig jó tíz évvel fiatalabbaknak játszottam.

MN: A Vadászat után meglepően könnyed lett az Esztrád lemez. Miért?

FL: Ezt a lemezt a szocializmus 40. évfordulójára terveztem. Úgy gondoltam, hogy mivel én is akkor voltam negyvenéves, ezt egy viccnek tűnő lemezzel fogom megünnepelni. De bizonyos dalokat nem engedtek lemezre tenni, ezért az album torzó. 1945-tel indult a dolog, és felment volna a Videószerelem című dalig, de nem sikerült befogni azt a periódust, ráadásul egy évet csúsztunk is vele.

MN: Végül is ezzel a lemezzel értetek népszerűségetek csúcsára.

FL: Így van. Aztán egy hirtelen jött ötletemnél fogva ´87-ben hazavágtam a zenekart az egy év alatt kiadott Ginsberg- és Jim Morrison-lemezekkel. Taktikai hiba volt: a szélesebb közönség megrémült, hogy a HBB irodalmi irányba megy el. Szerencsére a következő album, a Csavargók könyve megnyugtatta az ortodox rajongókat, és hatalmas siker lett. 1988 óta -amennyire lehet - jól zakatol a dolog.

MN: Tom Waits lenne a panoptikum utolsó figurája. Õ miért volt fontos számodra?

FL: Tom Waits egyszerűen megsemmisített. Olyan kapukat nyitott ki bennem, amik addig ismeretlenek voltak számomra. Egy ennyire rekedt hang milyen jól ellenpontozódik a klasszikus zenei kísérettel.

MN: Az összes popkulturális ikon fellelhető a világodban, David Bowie kivételével.

FL: Zseninek tartom, de alkatilag nem áll közel hozzám. Talán azért, mert semmi köze a blueshoz.

Poós Zoltán

szerző
Poós Zoltán
publikálva
1998/2. (01. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...