Interjú + Kritika

Világrekord

The Sherlocks

Zene

Általában káoszba fulladnak azok a zenekari interjúk, amelyeken az összes zenekari tag részt vesz.

A hazánkba első ízben látogató The Sherlocks esetében ennek az ellenkezője zajlott le: a négytagú brit együttes már a koncert előtti napon megérkezett Magyarországra és elmerült a budapesti éjszakában, úgyhogy az interjú során már inkább fáradtak és másnaposak voltak. Többnyire Kiaran Crook vitte a szót, ahogy az egy frontemberhez illik, de nála láthatóan vidámabb hangulatban volt testvére, a dobokért felelős Brandon. Alex Procter gitáros kevesebbet beszélt, Trent Jackson basszusgitáros pedig meg sem szólalt.

„Megittunk pár italt, aztán kajáltunk valamit, aztán megint megittunk pár italt, és megismerkedtünk a helyi rollerhasználati lehetőségekkel”, vigyorog Brandon, amikor az előző estéről faggatom őket, és azt is hozzáteszi, hogy Budapest olcsó hely, mert Angliához képest minden olcsó. Amikor megemlítem nekik, hogy a dalaik, albumaik hallatán olyan zenekarnak tűnnek, amelynek tagjai igencsak járatosak a brit popzenei történelemben, Kiaran csak annyit mond: „merész állítás”. A többiek nevetnek, a frontember pedig hozzáteszi, hogy biztosan vannak náluk felkészültebbek is.

„A harmadik lemezünket a Covid alatt készítettük, és nagyon megtetszett az embereknek”, meséli Kiaran a Word I Understand című 2021-es albumról, hozzátéve, hogy annyira jó passzban voltak, hogy szinte egyből nekiálltak a következőnek. Az eredmény a People Like Me & You, amely idén augusztusban jelent meg. Arra a kérdésre, hogy szerintük ez lett-e a legjobb lemezük, mindannyian bólogatnak – persze a legtöbb együttes mindig az aktuális munkáját szokta a legjobbnak tartani. „Ha jók a dalok, akkor nagyjából nyert ügyed van”, teszi hozzá Brandon, amit újabb vigyorgás követ a többiek részéről. A srácok egyet­értenek, amikor megemlítem, hogy a Sirens című új daluk a Kasabianre hasonlít. Viszont a Don’t Let It Out szerintük nem olyan, mint a Stereophonics, az énekes szerint inkább a már megszűnt The Enemy nevű zenekar irányából jött az ihlet. A Louder Than Words című dalban elhangzó „she moves in mysterious ways” sorra azt mondja Kiaran, hogy csak improvizálta a stúdióban, nem akart szándékosan fejet hajtani a U2 előtt, a Watson című számban dumáló, valóban Watson nevű emberről pedig azt mondják, hogy személyes ismerősük, majd nevetve hozzáteszik, hogy már 106 éves (valójában 70), de úgy bulizik, mint egy állat.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

És meghalni a gyönyörtől

„A fájdalom politikai kérdés, a gyönyör politikai kérdés” – okítja a haldokló Mollyt (Michelle Williams) egy gyönyörű leszbikus (Esco Jouléy), aki egy személyben radikálisan szabad szexuális felfedező és empatikus szociális munkás is.

Végtére is a gyerek az első

Lehet-e hazugságra építeni értelmes életet, főleg másokét, a családtagjainkét, a gyerekünkét? Persze kizárólag az ő érdekükben! Van-e olyan érdek, ami fontosabb, mint az igazság?

Kísérleti fizika

Öveges József fizikus, piarista szerzetes, tanár, mondhatni mé­dia­­sztár volt a hatvanas–hetvenes években. Közvetlen stílusban, élvezetesen előadott ismeretterjesztő előadásai és a közben bemutatott kísérletek tették ismertté.

Micimackóék felnőttek

Ládaasztal a fő díszletelem a Három Holló pincehelyiségének apró színpadán, olyan, amilyenek mellett a fesztiválokon szoktunk iszogatni. Körülötte jégkockához hasonló, hol egységes kékben, hol különböző színekben pompázó ülések. Gyerekként nem egészen így képzeltük a Százholdas Pagonyt.

A ház torka

Egy Pireneusok mélyén megbújó faluban, a Clavell házban a család egyik nőtagja éppen haldoklik. Hörgő, bűzölgő, démonisztikus tusa ez, pokoli gyötrelem. Nem véletlenül gondolunk a pokolra és érezzük meg egy földöntúli lény jelenlétét.

Mi a művészet?

Hazánk kulturális miniszterének, Hankó Balázsnak – aki a 2023-as és a 2024-es szja-bevallásának „munkáltató” rovatába is „Kultúrális és Innovációs Minisztériumot” írt – érezhető, napi gondjai vannak a nyelvhasználattal.

A javaik és az életük

Válaszolnak… Az a legjobb ebben a szánalmas bolhacirkuszban, hogy válaszolnak, és megmagyarázzák. Hogy az nem is úgy van, mert nem is az övéké, csak épp náluk van, valahogy. Bérelték, lízingelték, amikor egy percre nem figyeltek oda, a nyakukba akasztotta valaki vagy valami. Néztem a tájat, és rám esett, a Jane Birkin meg a táskája, szerencsére nem az egész Gainsbourg család, gyerekkel, kutyával, szivarral.

Honfiak  

–Librettó–

(A helyszín az első négy felvonásban mindvégig a miniszterelnök dolgozószobája.)

Nemcsak a hősök arcai

82 éve, 1943. április 19-én kezdődött, és szűk egy hónapig tartott a varsói gettófelkelés. Miközben a nácik leszámoltak az alig felfegyverzett lázadókkal, porig rombolták a zsidók számára kijelölt városrészt, a túlélőket pedig haláltáborokba küldték, Varsó többi része a megszállás hétköznapjait élte. Hogyan emlékezik ma Lengyelország a világháború alatti zsidó ellenállás legjelentősebb mozzanatára?

„A legkevésbé sem keresztényi”

A nyugati populista mozgalmak és pártok a kereszténység kifacsart értelmezését használják fegyverként a hatalomért folytatott harcban, miközben a hagyományos kereszténydemokrácia identitásválságba került. A Princeton University professzora arra is figyelmeztet: legalább mi ne beszél­jünk szélsőjobboldali „hullámról”.

Mindenki hibázhat

Nem állítható, hogy a KSH direkt hamisítana adatot a szegénységi mutatók kiszámításánál. Mégis, valahogy mindig a „kellő” irányba mutatnak a számok.