„Tisztán művészeti feladatot látok el”

Rajna Martin karmester

Huszonnyolc évesen a Magyar Állami Operaház első karmestere, de már három éve a Győri Filharmonikus Zenekart is vezeti. Az operai feladatokról, a rendezésről, a fejlődés és a műveltség szükségességéről és Wagnerről is beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: Mitől jó egy karmester?

Rajna Martin: Az biztos, hogy a legelső és legfontosabb egy őszinte, jóindulatú, de mégis kérlelhetetlen szándék a szerző művének megértésére és interpretálására. Nincs olyan karmester, akitől mindent egyformán szívesen hallgatok, de ha kulturálisan és zeneértésben nagyon közel áll a szerzőhöz és művéhez, akkor átsüt az előadáson, hogy valami időn, korszakokon átívelő igazságot közvetít a műről, amely nem függ az előadó-művészet aktuális esztétikai trendjeitől. Egyformán igaznak érzem Fritz Busch és Nikolaus Harnoncourt Don Giovanni-interpretációját például.

MN: Te mit nézel, figyelsz egy karmesternél?

RM: A zenét hallgatom. Itt volt nemrég Teodor Currentzis, akinek nagy érdeklődéssel hallgatom a koncertjeit. Elképesztő hatást ér el, de legutóbb úgy éreztem, mintha lassan kezdeném megérteni, hogy melyek is azok az eszközök, amelyekkel létre tudja hozni azt a hihetetlen atmoszférát és hangzást, és ettől, bár elismerem, hogy rendkívüli, már kevésbé izgalmas számomra. Ezzel szemben megmagyarázhatatlan az az elképesztő színskálán mozgó zenekari hangzás és kamarazenei összhang, amit például Christian Thielemann tud elérni a drezdai Staatskapelle zenekarral. A misztérium, a megmagyarázhatatlan érdekel a legjobban a művészetben. Ösztönösen megérezzük az igazi kvalitásokat, de hogy mitől, az rejtély.

MN: Fischer Ádám asszisztense voltál a Müpa idei Ring-ciklusában. Mit lehetett tőle megtanulni?

RM: A próbafolyamatra készülve több alkalommal leültünk Ádámmal a zongora mellé, játszottam a darabot, énekeltem a különböző szólamokat, ő vezényelt, majd bizonyos pontokon felhívta a figyelmemet a darab legfontosabb részleteire, megosztotta a tapasztalatait, megoldásait. Asszisztenseként az ő koncep­cióját is magamévá kellett tegyem. Ez volt számomra az egyik legfontosabb és legizgalmasabb része a munkának. Ő pontosan tudja, hogy mi az a négy-öt pont egy Wagner-felvonásban, aminek pontosan így vagy úgy kell megtörténnie, ezeken túl azonban beengedi és használja a zenekar és az énekesek önálló elképzeléseit, és azt hiszem, hogy ez az egyik különleges ismérve az ő Wagner-dirigálásának.

MN: Találkoztál-e ellenállással, netán érezhető ellenszenvvel veled szemben egy zenekarnál, és ha igen, hogyan tudtad kezelni?

RM: Kollektív módon sosem, de természetesen találkoztam, ez teljesen normális, nem szerethet mindenki. Ezt el kell fogadni, nem könnyű, és nekem sem megy mindig, de karmesterként együtt kell tudnom dolgozni még azzal is, akit adott esetben nem kedvelek. De kötelességem a személyes ellentéteket félretenni. Tizenhét évesen álltam először szimfonikus zenekar előtt, tehát edződve vagyok a zenészek kritikáival szemben, a jó szándékú javaslataikért és meglátásaikért viszont kifejezetten hálás vagyok, és sokat tanulok belőlük.