Mahler roppant terjedelmű, a szerző szándéka szerint az egész világi életet átfogó műve valóban a születéstől a halálig vezette a terem leesett állal bámuló közönségét. Az első tételnél aligha ismerünk szomorúbbat, a második vésztjósló vidámságával, rusztikus tenyeres-talpasságával, a harmadik kacagós groteszkségével, burleszk viháncolásával, kétségbeesett banalitásával hatott frenetikusan. Hogy aztán a zárótétel a halál mindent letörő erejét mutassa meg, a teljes reménytelenséget. A záróütemek után Abbado legalább harminc másodpercig állt mozdulatlanul: a dermedt csöndben vele együtt tisztelegtünk Mahler szellemének. Soha életemben nem láttam még koncerten ehhez hasonlót. Aztán a merészebbek bátortalanul tapsolni kezdtek, és visszatérhettünk az élők birodalmába. Claudio Abbado, a nagy klasszikus iskola egyik utolsó képviselője megmutatta, mit jelent a világuralmi karmesterkedés (a dirigens nemcsak a zenekart, de a publikumot is vezényli), mit jelent a mágus fogalma kultúránkban. Fellépése búcsú volt, kalaplengetés a monumentalitás hajdani korszakának.
- csont -
Zeneakadémia, április 4.
HHHHH
web
n www.freeweb.hu/omara Újabban a képzőművészeti oldalak terén meglévő lemaradásomat próbálom pótolni, és jól teszem, mert ezek a szájtok pihentetőek, mint a képeskönyvek. Igaz, megesik, hogy fél óra, míg a képek letöltődnek, viszont cserébe hamar be lehet pótolni az elmaradt művészettörténeti alapműveltséget. Ám ne menjünk ilyen messzire, sőt még azzal se foglalkozzunk hosszan, hogy létezik már a www.festomuvesz.hu oldal magyarul, a kurátorok és sznobok elektronikus paradicsoma, ahol több száz magyar festő életrajza és stílusának felismeréséhez éppen szükséges mennyiségű képei megtalálhatók. Még egyik kedvencem, a városföldi Frida Kahlo, Oláh Mara is ott van a sorban, akinek viszont már van egy kisebb, barátságosabb weboldala is. Érdemes nézegetni az elektronikus magánfejezetet és mágikus festményeinek feliratait, fejtegetni a különös asszony félelmetes asszociációit a képernyő neonos háttérfényében. Sok minden van ezen az oldalon, ami elgondolkodásra késztet a világ nagy összefüggéseit illetően, például az, hogy Városföld községben milyen furcsa lakcímek vannak, és hogy kerül kapcsolatba a farost lemez, a szalmakazlak és az internet. Világvégi elektromantika. Az is szembetűnik, hogy az oldalon szereplő életrajz meglehetősen autentikus, nem lett az megíratva senki bértollnok fiával.
- sisso -
HHHHH
lemez
n Monteverdi: Orfeo Az 1607-ben bemutatott ötfelvonásos mű nemcsak az első opera, hanem az egyik legjobb is. Ennek ellenére keveset játsszák, ami azzal (is) magyarázható, hogy igen nehéz feladat eldönteni, milyen előadói apparátus és hogyan adja elő Monteverdi remekművét, mivel a XVII. századi előadói gyakorlat szerint maga a szerző tanította be azenészeket egy-egy előadásra, és ebből is következően a partitúrát alig-alig látta el utasításokkal; és ha el is látta, akkor sem mindig célravezető az utasításaiból kiindulni. Az Orfeo legújabb előadásának indoka az lehetett, hogy Ian Bostridge, a kiváló angol tenorista az utóbbi harminc év legideálisabb Orfeójának tűnt, mind a hangja, mind az alkata alapján. Bostridge történelem-filozófia szakra járt Cambridge-ben és Oxfordban, intelligens tenor, olasztudása is kiváló; és valóban: parádésan énekli Orfeót Emmanuelle Ha•m lemezén. Emmanuelle Ha•m kétségtelenül nem a legjobb (régizene-) karmester, rosszindulatú pályatársai szerint fakanállal vezényel, és sikereit annak köszönheti, hogy igen csinos nő. Együttese, a Le Concert D'Astrée szépen játszik, különösen jók a zenekar vonósai és a ritornellókban szerepet kapó ütősök; kórusa, a European Voices kórus viszont nem szól makulátlanul; némely tételnél kilóg belőle egy-egy hang. A lemez legszebb részei Bostridge áriái mellett a ritornellók: táncosak, könnyedek. A sztárénekes, Natalie Dessay meglepően, régizenés előadásokban szokatlan módon: operásan énekel. Előadása jelzi, hogy átalakulóban van a régizenés előadói gyakorlat is, kezdenek eltűnni a picike hangú, angol énekes hagyományon felnőtt énekesnők. Öszszességében kiváló előadás: az első részt beragyogja a boldog szerelem, az alvilágban játszódó harmadik és negyedik felvonásban pedig lenyűgöző, sötét erők áramlanak; a pokoli felvonásnak vannak egyenesen ijesztő pillanatai is.
- kolozs -
Virgin Classics, 2004, 5456422
HHHH
könyv
n Balogh Attila: Egyvéleményen Finom és nemes kötet, már kézbe fogva is: a kiállítása, a papírja. Ez fokozza a várakozásokat, az elvárásokat pedig megalapozza - innen már nem rutin a csalódás. El is marad, sietve mondom ezt, mielőtt ilyen előérzet keletkezne. A nyitó novella és a záró - mi is?, mini esszé? - rácsodálkozás között az összefoglaló cím (Humorom) szerint karcolatok volnának, és forma szerint valóban: helyzet, néhányat szökkenő történet, végül csattanó. Csakhogy ez a felszín balladisztikus mélységeket rejt, válogatottan, darabonként vésett szavakból épített, tiszta mondatokat, a tömörségben véglegességet. Roma elesettség, kívülrekedtség adja a miliőt, a reménytelenségből fakadó, abszurdba forduló képtelenségek a történések elmozdulásait, a halál sorsot beteljesítő hatalma vagy a túlélés csodája az, ahonnan egy-egy fordulat elrugaszkodik. Hatalmas súlyok gördülnek az oldalakon. A jó szemű, pontos ábrázolás, a mondatokat átöblítő költészet mágikus erő, beleránt a történetekbe, rájuk szögez, és csak ezután jön még a hátralépés, hogy aztán az együttérzés, sajnálkozás tocsogásából mély lélegzetvétellel kikászálódva, Balogh Attilával együtt mindezt megvizsgálhassuk hűvösebb fejjel is. És ekkor már a mélyére ereszkedhetünk annak a bizonyos humornak is, amely, ha kacag, a zokogás hisztériájával rokon, de inkább csak a szemet csillogtatja meg, derűt sugárzik, nagy melegséget üzen. Közben meg egyszerre igényli és kínálja föl a végtelen szeretetet.
- kyt -
Amaro Drom, 2003
HHHHH
design
n UNI"S DIVAT A közelmúltban arról szólt egy brüsszeli hír, hogy az új európai parlamenti képviselők nem viselhetnek majd fehér zoknit a "szolgálati" öltönyhöz. Brutális megjegyzés, az biztos, de azt hiszem, ezen már túl vagyunk, ahogy az almazöld, padlizsán- és barackfagyi színű zakókon is. Talán az osztrák paraszt- és vadászöltözet inspirálta felsőruházati darabokat kellene még hanyagolniuk közéleti férfiúinknak. A bőrzsinórra húzott, domborműves western giccsnyakkendő, mely a rendszerváltáskor rendkívül népszerű csokornyakkendőt váltotta fel nemzeti elkötelezettséget (!) üzenve, szintén a múlté. Viszont aggódom, hogy ha Lengyel László politológust meghívják egy kis elemzős tereferére egy külföldi tévéstúdióba, akkor ott is a V-nyakú mellényében vagy a szürke, norvég mintás kardigánjában jelenik meg, igazi hungaricum bemutatóként. Vajon hordmég valaki rajta kívül ilyet Európában? Gyártják még ezt a ruhadarabot egyáltalán, vagy az utolsó körúti kötödés biztosítja a nagy ember számára? És "baj lehet" Juhász Endre integrációs miniszter szemüvegkeretéből is. Ezt a Junoszty képernyő méretű, szögletes szemüveget már csak Kulcsár István külpolitikai újságíró, Ágh Attila politológus és Grunwalsky Ferenc operatőr viseli. Vajon miért ugatok bele, hogy Juhász miniszter úr viselheti-e megszokott, kedvenc szemüvegkeretét Brüsszelben? Azért, hogy ne a 70-es évek légkörét sugalló öltözködési ízlésével képviselje a mai Magyarországot, felidézvén ezzel a hiánygazdaságból fakadó esetlenségünket. Csak akkor vagyok hajlandó konzervatív fazonként elfogadni a vastag, műanyag szemüveget, amennyiben klasszikus formájú gépjárműnek minősítjük a Wartburgot. Lehet, hogy sokak szemében ezek a kötekedő szempontok eltörpülnek az igazi csatlakozási kérdésekhez, integrációs feladatainkhoz képest, de akkor, kérdem én, miről is szólt az a fehér zoknis figyelmeztetés?
Szőnyei György
HHH
film
n Fék nélkül Hát én most már elmegyek autóversenyzőnek - sóhajtottam jó néhány évvel ezelőtt egy dugóban a családi Skoda megfelelő helyén (második sor kettes szék), majd a Michel Vaillant-képregénybe visszamerülve megnyertem a Grand Prix-t. Akkor még nem tudtam, hogy a (nálam is) jobb autóversenyzők környezettanulmányt készítenek a pályáról, ha nem megy egyedül, akkor megkérnek egy indiánt vagy egy eszkimót, hogy segítsen, mert ők tudják, hogy ha a tenger felől fúj a szél, akkor a jég sós lesz, és könnyen törik.
A legújabb francia autóversenyzős mozi, mely Michel Vaillant- képregényekből készült Luc Besson producerezésében, nem a száguldásra teszi a hangsúlyt, hanem arról regél, hogy kell egy csapat, mely csak együtt nyerheti meg a versenyt. Aktuális és főként eredeti gondolat. Az istállók elnevezése meg beszédes. A jókat megtestesítő Vaillant francia eredetű szó, jelentése bátor, hősies, míg az angolszász hangzású Leader, aki a rossz megjelenítője, főnököt, vezetőt jelent. Ráadásul az angolszászok minden versenyen csalnak, ami ugye felér egy Irakkal. A világ - bár leegyszerűsítve, de - leképeződik a műfaji filmek történeteiben. Itt most a franciák győznek, és tanulság is van: nem az a lényeg, hogy ki irányítja az eseményeket, hanem az, hogy ki ússza meg élve.
Persze azért erről még megkérdezhetünk egy eszkimót is.
- csm -
Forgalmazza az InterCom
HH
vásár
n A Költészet Vására a szentendrei BKV-múzeumban Nemrégiben a metróval járók már tapasztalhatták, hogy a tömegközlekedés és a líra nem csak buszjegyben jár: a Versmetró elnevezésű akció keretében kortárs költők verseit olvashatta a tisztelt utazóközönség a szerelvényekben, ami kétségtelenül hasznosabb elfoglaltság, mint a másik arcába bámulni vagy épp ellenkezőleg, szemérmesen elfordulni, és komoly képpel azt lesni, hogyan szalad az alagút.
A múlt szombaton a BKV újabb lépést tett a líra felé. Gryllus Dániel ötletének, a francia eredetű Költészeti Vásárnak ugyanis a társaság Szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeuma adott otthont, a húsvétra való tekintettel egy héttel a költészet napja előtt.
Arra számítottam, hogy az egyébként sem túlságosan ismert múzeumban, ebben a használaton kívüli HÉV-remízben az érdeklődés körülbelül akkora lesz, hogy a fellépők (Kaláka, Sebő, Merlin Kommandó) név szerint üdvözölhetik a közönség minden egyes tagját. Ehelyett a bejárat előtt sorban állás, odabent pedig telt ház fogadott, vásári hangulat, zenészekkel, standokkal, dedikálásokkal. Nem emlékszem, hogy - az ünnepi könyvhét forgatagát leszámítva - valaha is láttam volna ennyi embert irodalmi rendezvényen, pedig itt belépőt is kellett fizetni.
A nap hőse kétségtelenül Kányádi Sándor volt, aki fellépésével olyan sikert aratott, mint egy popsztár. Ám a legkellemesebb meglepetést az okozta, hogy a rendezvény - noha a fellépők, többek között Czigány György, Kántor Péter, Kemény István,Kiss Benedek, Lackfi János, Oláh János, Takács Zsuzsa, Tóth Krisztina, Varró Dániel, nem gyakran ülnek egy asztalhoz - csak és kizárólag a költészetről szólt. Csoda Szentendrén.
- legát -
HHHHH
koncert
n Schiff András Beethoven-koncertje Nem tudom, a pénteki hangverseny milyen volt. A szombati (Beethoven: B-dúr, c-moll és G-dúr zongoraverseny, Budapesti Fesztiválzenekar) frenetikus. Eddig azt gondoltam (meggyőződéssel), hogy Schiff nagy világa Schubert zenéje, bár tudtam (nem voltam róla teljesen meggyőződve), hogy Baché. Szombat óta - és erre igazán nem számítottam - azt kell gondolnom, hogy Schiff otthona a Beethoven-zongoraversenyek vidékén van. Korábban nem hallottam még olyan felszabadultan és felszabadítóan zongorázni, mint szombaton a B-dúr és c-moll versenyműben. Kétségtelen, hogy régebben is oldottan muzsikált, de játékában néha volt valami fenségesen fojtogató, feszélyező. Miközben belefeledkeztünk Schubert zenéjébe, észrevétlenül bele is döglöttünk. Így érthető, ha az ember agonizálás közben nem arra gondol, hogy most menynyire felszabadították. Régen élvezettel lestük, hogy van egy zongorista, aki ennyire odaadóan muzsikál, most pedig azt, hogy egyszerűen lubickol. Ehhez persze kellett a Fesztiválzenekar is. Miközben a Nemzeti Filharmonikusok elképesztő intenzitással és eredménnyel gyúrnak a fúvós- (különösen a rézfúvós-) szekciójukra, addig a Fesztiválzenekar stabilan Magyarország legjobb vonóskarát tudhatja magáénak. Persze az olyan kidolgozott, perfekt, színes, dinamikai árnyalatokban végtelennek tűnő játék, mint amilyet szombaton produkáltak, még az ő praxisukban is ünneplésre ad alkalmat. Schiff sokat sejtető zongorázása ezúttal nem provokálta az intellektust. Csak úgy mellesleg nyitott ablakot a korai B-dúr zongoraverseny első tételének kadenciájában a kései B-dúr művek hátborzongató fantasztikumára, odavetett megjegyzésként pedig a c-moll zongoraversenyt nem a heroikus Beethovenhez kapcsolta, hanem a korai zongoraszonátákhoz. És milyen jó volt így! Csak a G-dúr zongoraversenyben nem kapkodtam a fejem percenként, csodálkozni való persze itt is volt: a vonóspizzicatók mintha Schiff balkezének kisujjához lettek volna kötve.
Molnár
Zeneakadémia, április 3.
HHHHH
