Tévé
Tizenkét szék
Szörnyû lehet ez a skizoid állapot a Királyi Televízióban, hogy ott vannak ezek a kereskedelmi tévék, amiket néznek, meg ott van a közszolgálat, ahol nem számít a nézettség, de mégis kéne valami tréfás, fiatalos, hogy ne csak már a Fábryt meg a Lajcsit, szóval valami, ami nem vásári, olcsó, de nem is akadémikusok beszélgetnek, tehát legyen mondjuk valami vetélkedõ, amiben népszerû mûvészek és irodalom, gondolom, összeültek hárman.
A Tizenkét szék sajnos úgy szemét, ahogy van, és fáj bevallani, de errõl nem a tévé vezetõsége tehet, mert lehet Szenes Andrea annyira kompetens vizualitásban, mint egy hebegõ vajaskalács, ilyen szart akkor sem tudna kitalálni, ehhez rendezõ és gegman kell, akik, kiszorulva a piacról, abban bíznak, hogy az MTV minden mézes szalmaszálba belekapaszkodó döntéshozói átengedik az ötlettelen és meglehetõsen szerény szellemiségû vetélkedõjüket, még ha nem is fizetnek azonnal.
Rudolf Péter, ez a tehetséges, szeretetre méltó színész modoros hülyeségeket artikulál a mûsorban, miközben néha feltartja a mutatóujját, majd zongorázik, a versenyzõk pedig egy követhetetlen és értelmetlen rendszer szerint cserélgetik a fotelt sámlira, a közönség pedig kábé annyira szórakozik, mint Zámbó Jimmy egy Tamás Gáspár Miklós- publicisztikán.
Van még díszlet, egy közlönybolt napi bevételét alig meghaladó díjak meg vendégmûvészek, akik néha szavalnak, énekelnek és játszanak. Meg persze vannak nyertesek, biztos, hogy vannak, csak innen, a képernyõ másik oldaláról nem nagyon látszanak.
- pki -
MTV 1
*
kiállítás
Dominic Hislop és Erhardt Miklós: Nagy remény
1997-ben a HOMELESS - saját szemmel projektjükben hajléktalanoknak osztottak szét egyszer használatos fényképezõgépeket, majd a fotókat az alkotókkal készített interjúrészletekkel kiegészítve kiállították. A város mélyén élõk megrendítõ felvételei mögött akkor csak mint arctalan szervezõk álltak, de a mostani kiállításukon két, markánsan különbözõ mûvészeti magatartás érhetõ tetten. Ha életvezetésünkben elsõsorban az élvezetek dominálnak, világunk és a környezetünkhöz való viszonyunk alapvetõen derûs, akkor bátran járuljunk a skót fiatalember mûvei elé. Engedjük, hogy kellemesen elbódítson a marihuánafogyasztás legalizálásáért kiálló transzparens, s a vidámparki színes villanyégõk villódzó fényében belefeledkezhetünk egy hullámvasúti robogás lassított, szakaszosan megtörõ videofelvételébe is. Elnézegethetjük a budapesti utcák üzenethordozó felületeirõl készült fotókat; az ismeretlen önkifejezõk falfirkáit vagy a véletlen montázsait, a levakart, roncsolt, személyes üzenetekkel felülírt választási plakátokat. Kiskorú gyermekünket mindenképpen vigyük magunkkal, feltéve, ha nem idegenkedik a kutyáktól. Van belõlük édi-bédi nagy szemû, óriási csokipapíron, meg egy múlt századi tájképben álló sematizált farkaskutya, testén trancsírozási segédvonalakkal.
Ha viszont üres óráinkban a világ mélystruktúráinak megváltoztatása foglalkoztat bennünket, akkor tanulmányozzuk figyelmesen Erhardt Miklós dokumentumsorozatát, melyben feltehetõen egy ismeretlen célú terrorakció helyszínének fotóit és a cigarettázásra kényszerített áldozat kínzását láthatjuk, ez utóbbit egy szándékoltan rossz minõségû, ismétlõdõ mozdulatokkal tarkított filmen. De mielõtt elmélyednénk a politikai elvek komoly kérdéseiben, lépjünk csak közelebb a kockacukrokból felépített kicsiny falhoz: mögötte kávéhoz való kristálycukor tasakjairól kukucskál Che Guevara és Karl Marx.
- dck -
Budapest Galéria Kiállítóháza; III., Lajos u. 158., március 19-ig
****
színház
Üvöltõ szelek - Szolnok
A Bront‘ lányok termékenysége és hatása nem ismer határokat. Emily Bront‘ költõnõ egyetlen regényével, az Üvöltõ szelekkel minden színházi rendezõ alaposan megszenved, pláne, ha a teljes történetet kívánja bemutatni.
Schwajda György szolnoki direktor is a korai elõzményekkel kezd, ezért - meg hogy a három órába beleférjen - kellemetlen eszközökhöz nyúl. Ám rögtön le kell szögezni, az elõadásnak csak ez az egyedüli hibája: sok ezer jelenetre van szaggatva, melyek közül szinte mind kényszerû magyarázkodással kezdõdik. A nézõ ekkor tudhatja meg, hogy az elõzõ sötétség alatt hány óra, hét vagy év telt el. Ehhez társul, hogy az egyes jelenetek túl rövidek vagy túl hosszúak, e két ténybõl pedig a teljes idõérzéketlenség és arányvesztés következik. A mozgás nélküli átállások villantással vágott híradósnittekre emlékeztetnek, és néha egyáltalán nem követhetõ, melyik generáció melyik problémájával küszködünk. Ezt mind a színlapon fel nem tüntetett (talán nem is létezõ) dramaturgra tukmálnám, és máris kezdõdhet a rendezõ, a tervezõk és a színészek istenítése. Mert a darab üvöltõ szélvész módjára söpör végig a nézõtéren, mindenkit székéhez szegez, lenyûgöz. Érdekes, jól megírt történet profi színészekkel és tehetséges titánokkal. Kisebb baki, mégis szembeötlõ, hogy Rátóti Zoltán haja, póthaja és parókája trikolórt alkot. Eredeti a díszlet, mégis stílusos, kort idézõ, a hely szellemével áthatott. Az elõadás minden klisétõl mentes, nincsen egy fárasztó perce sem, még a legunottabb ücsörgés is eszeveszett szaladgálásnak hat.
Ritka nagy színházi pofon az egész, olyan balegyenes, melybõl minden hétre kérnék egyet. Él a színpad, él a történet, a díszlet, a színészek is. A figurák halottak csupán, Szolnokon éppen így kelnek életre.
Koren Zsolt
*****
film
Las Vegas titkos története
Ahogy tetszik. Las Vegas egyfelõl a huszadik század második felének leggusztustalanabb terepe, a létezõ legnagyobb mûbalhé, és mivel a létezõ legnagyobb, szinte természetes, hogy afféle misztikus terepként értelmezi szinte mindenki, Elvis éppúgy, mint Hunter S. Thompson vagy akár Komár és Földes László. Másrészt a leghitelesebb és legõszintébb város mindazoknak, akik arra kíváncsiak, milyen is a világ mostanában. Ilyen. Csillogó, gátlástalan, mûanyag és egy kis közhelyben-járás: minden a pénzrõl szól. L. V. nem ködösít, nem játssza a karitatívot. Ezért még szeretni is lehet.
Pontosabban csak ezért lehet szeretni. Mítoszai éppen olyan mûbalhék, mint maga a város. Egy nyaláb neon. Egy fülbemászó dallam. Egy flitteres öltöny. Valójában egy zsetont sem ér. De akkor mégis miért jött létre ez a semmihez sem hasonlítható hely a sivatag közepén?
A Las Vegas titkos története címû film azoknak készült, akik erre kíváncsiak, vagyis annak a kisebbségnek, aki nem szarja le a lábát, ha láthatja Perry Comót élõben, aki nem játssza el félhavi nyugdíját félkarú banditán, aki sohasem juthat el oda. Az egyórás dokumentumfilm helyére teszi a dolgokat. Kiderül, Vegas nem úgy jött létre, hogy a negyvenes években éppen arra járt Bugsy Siegel, a legendás gengszter, és megálmodta, hogy mennyi szerencsés egybeesésnek köszönhetõ mindaz, amire végül mítoszt lehetett építeni. Ha Nevada állam a harmincas évek elején nem engedélyezi a szerencsejátékot, ha nem épül kormánypénzbõl kicsivel késõbb egy gát, amibõl idegenforgalmi látványosság lesz, ha az ötvenes években a bankok nem adnak pénzt, ha nem jön Castro és így tovább... De fordítva is igaz. Vegas mindenbõl képes volt pénzt csinálni, hogy mást ne mondjunk, még a közeli atomrobbantásokat is turistalátványosságnak adták el.
A dokumetumfilm tárgyilagosan végigmegy az elmúlt hatvan év történetén, nem mond ítéletet, nem hüledezik, hogy így a Szerencsjátékok Mekkája, meg úgy..., nem mondja, hogy menjünk oda, nem mondja, hogy ne. Csak végzi a dolgát: be- és rámutat. Las Vegas esetében ez komoly munka.
- legát -
Spektrum TV
****
film
Szeress, ha tudsz!
A szerelemrõl beszélgetni olyan, mint építészetre táncolni -hajtogatják a jeles idézetet filmünk szereplõi lelkesen, miközben persze csöppet sem gondolják komolyan a dolgot, hiszen végigdumálják az egész filmet a minderre érdemesnek gondolt szívügyeikrõl.
Ahogyan az a fentiekbõl bizonyára kiviláglott, romantikus filmrõl van szó, amely azért jóval többet tud az e mûfajban rendületlenül érkezõ átlagdaraboknál, noha az alapfelállása klasszikus (férfiak epekednek nõk után és fordítva), másrészt viszont egyenesen hat furcsa páros sajátos szív körüli kavarásait figyelhetjük meg. Egy házaspár nõ tagja például a helyi lelkésszel kefél, míg a férj szabad improvizációs gyakorlatokkal kísérletezik a város kocsmáiban, a HIV-pozitív fiatal épp a szerzetesi létformára kényszerítené magát, amikor nyakába akaszkodik a város tán legjobb nõje, az idõs úriember élete végéhez közeledvén pedig éppen ifjúkori tévelygéseirõl vall nejének a tévéshow mellett. S akkor még nem is szóltunk mindenkirõl.
Willard Carroll író/rendezõ ugyan gyakorlatilag egy az egyben a klasszikus Rövidre vágva szerkezetét csaklizta el, tehát párhuzamosan játszódó epizódokat kapunk egymástól csak látszólag független szereplõkkel, viszont a jelenetek többsége igen frappánsan van megírva, unatkozni nem nagyon bír a nézõ, csak néhol bosszankodhat azon, ha a folyamatos egyensúlyozás közben át-átcsusszan a dolog a giccshatáron. Nem utolsósorban pedig legalább egy tucat olyan színész fordul meg a vásznon - ifjú sztárocskák úgy, mint a mozi nagy öreg hõsei -,akikért egyáltalán érdemes egy amerikai kommerszre jegyet váltani. Legyünk bár fikarcnyival sem okosabbak a moziból kijövet, a szépséges Angelina Jolie éppúgy megérhet egy estét, mint a remek formát hozó, örökifjú Sean Connery.
-greff -
Forgalmazza a Budapest Film
*** és fél
tévé
Színház az egész...
Az egyre sebesebb manõverekre képes Királyi Egyesen betömték a Szomszédok után maradt ûrt. A Színház az egész... kéthetenkénti téma, van benne néhány nagyágyú, reciklált Taki bácsi és Vágási Feri, valamint nagyszámú, képernyõrõl vadidegen pónem. A "szappanoperák átlagánál jóval igényesebb", jellemezte a primõrt Bujtor István fõszereplõ, rendezõ, producer. Bujtor eme pozícióhalmozása a közszolgálati legújabb folyamában önmagában is ráijeszt a közízlésre, ám ezt csalafinta eszközökkel még tetézni is sikerül. A vidéki színház, melynek életébe megadatik a kéj, hogy betekintsünk, a gyõri Kisfaludy Színházban modelláltatik, a fõszereplõ Bujtor szerepe szerint ide kerül új igazgatónak. Némileg az abház televízió etikáját kísérti meg a tény, hogy multifunkciósunk pont itt rendez amúgy, és játszik a Kakukkfészekben, és ebbõl következõen az említett elõadásból a nyitóepizódban bõségesen láthatunk. A zárójelbe foglalt kicsi "X" nem volt ott a képernyõ sarkában, de manapság már ritkán élnek vele. Nem tudható, a színészbüfék világa, a városi kuturális bizottsági csaták mennyire szegezik majd oda a T. nagyérdemût a képernyõk elé. Mint ahogy az sem, hogy a hadonászó ripacsériában meg-megvillanó, hitelesnek nevezhetõ percek aránya növekszik-e majd a sorozatban. A néha pusztítóan kínos percek közé (a már említett színdarab állva tapsos ünneplése etc.) néhány hálás poént ültetett Korcsmáros György (a valódi) gyõri színigazgató-forgatókönyvíró. Nemjátszikaznemisnyer Pityit viszontláthatjuk színészként. Kern András átlengedez a castingon. A Színház az egész... következtében pedig egyfajta sajátos alakzatban ismét feltûnik majd a színház mint olyan a képernyõn, ahonnan úgy rúgták le, hogy csak úgy nyekkent. Bár a visszatérésnek nem errõl a típusáról álmodoztunk.
H. T.
MTV 1, minden második csütörtökön
**
színház
Budapest Táncszínház: Blue és Triplex - Trafó
A Kortárs Mûvészetek Házában hál´ istennek el vagyunk kényeztetve kiváló külhoni produkciókkal. Nem is nagyon van rá alkalmam, hogy észrevegyem a honi sajátosságokat, amik valószínûleg vannak, és remekül teleszövik a kinti irányzatokat csárdás motívumokkal, ahogy az rendjén való. Na jó, a csárdás túlzás, de tudják, nem is konkrétan arra gondolok. A Trance Dance és mutációi is ilyenek voltak. Elõzetes tevékenységük alapján ezt vártam igazából a Budapest Táncszínháztól is. Ám õk ehelyett megindultak a nemzetközi lejtõn. Látvány, mozgástechnika, technológiai típusú zene, jelmez, látomások nagyon rendben, gondolatok, történet, jelleg, motívum követhetõség szétzilálva. Két, általam felettébb kedvelt és vezetõ koreográfus-tanár Berger Gyula (értõ szív) és Frenák Pál (szenvedélyes izom) skiccelte fel ezeket az elõadásokat, de valahogy olyan, mintha a próbák világából nem tudott volna kilépni maga az egész, kék fény show ide vagy oda. Helyes kis work in progresst láthattunk, a gyakorlatoknak azon a szintjén, amikor már minden elvágódás és feltápászkodás profi módra, a kecses, energikus mozdulatok egyszerre mennek, a szereplõk formái pedig, komolyan mondom, annyira szépek, hogy nem is ártott eltakarni õket azokkal a fantáziadús ruhadarabokkal. Egy eljövendõ mozgásmûvészeti szoborparkban vagy panoptikumban járunk. A kreált világ, a személyes kapcsolatok és sorsok szövevénye pedig csak nem hozakodik magával elõ, hiába próbálja a nézõ eldobni azt az elemzõ agyát. Sõt minél jobban próbáltam, annál kevésbé ment.
- sissova -
*** +1 a revüért
könyv
´rizd meg... - emlékkönyv
Delejes izgalommal szerettem egykor antikváriumok képeslapos-dagerrotípiás dobozaiban kotorászni. Aztán az évek alatt egyre hitelesebb rémtörténeteket sikerült az idegen arcok, ismeretlen terecskék mellé moziznom. Különös könyvet lapozok-olvasok sokadszorra, ´rizd meg... a címe, a borítóján egy városnév áll még: Szécsény. A nógrádi kisváros egykoron élt néhány száz fõs zsidó közösségének állít emléket a túlélõ, a helybéli születésû Ács Irén fotómûvész gyûjtötte fényképanyag és a mûvésznõ Levendel Júlia által lejegyzett monológja. Ebben a sekönyvben-sealbumban egy végérvényesen elpusztult miliõrõl tudunk meg ezt-azt, a teljesség igénye nélkül. Valahogy olyan módszer szerint, mint amikor nagymami elalvás elõtt elõadja a családtörténet 508. epizódját a hatodik ismétlésben, míg el nem álmosodik. Ács Irén (egykoron Haas Baby) élvezetesen mesél: szinte hallható, ahogy nagy ritkán felnevet, vagy hangja csuklik el. Hamuvá lett rokonai, osztálytársai, szomszédai csodával határos módon megmaradt fényképtekintetei között kanyarogva futnak történetei. Az ember pedig néha megáll egy-egy ponton, és elképzeli Klein Sándornét (aki egy képen elegáns vitrinnek dõlve somolyog bájosan) mondjuk pucéran a krematórium elõtt, vagy a kackiás bajszú Bernát bácsit félájultan a rámpán, és félredobban a szíve. Ács Irén már csak az õ fejében élõ hõseivel, arcképgyûjteményük közzétételével dermesztõen szépet tett. A mit sem sejtõ kisemberek, akiket a náci halálipar tett történelmi figurává, egyszerû és szabványos életükbõl emeltettek át ennek a soá-sagának a lapjaira. Az õ sorsuk megmutatása adja meg az igazán mély és kíméletlen szembesülés lehetõségét. A mûteremben beállított vagy kiránduláson váratlanul elkattintott felvételekrõl reánk szegezett tekintetek nem tanúskodnak a bekövetkezõ balvégzetrõl. Megkérdõjelezhetetlenül természetesek. Ettõl olyan torokszorító.
- halász -
Liget Könyvek, 2000, 1500 Ft
*****
