A hátsó, három részre osztott falon - mely ilyenformán két járással is szolgál - végig vetítés van: rögök, rétek, fák, felhők, csupa természet, hozzá a négy évszak; még egy olyan Nádas-szerű fa is akad, dús lombbal, aztán lomb nélkül. A nem túl nagy színpadon két színész - Fodor Edina és Szabó Tibor - énekel, szinte lélegzetvételnyi szünet nélkül vagy hetven percig, tangóharmonikán kíséri őket Zénó Apostolache, semmi szinte... A zene Darvas Ferencé, karakterére nézvést cirkuszi-vásári-vándormuzsikusi, akárcsak a két színész fehérre púderezett arca, a kis piros foltokkal.
És van három táncos; egyszerű zöld vászonruhába öltöztetve hol árnyjáték figurái, hol akrobatikus mutatványosok, hol táncosok, csak úgy. Hangulati aláfestésnél mindenképpen többek, mert - különösen a lánynak, Gönczy Katalinnak, de némileg visszafogottabban Fehér Csabának és Szilágyi Benő Ottónak is - arcuk, színpadi karakterük van, röpke drámákat mozognak el, mintegy lekísérve a szövegeket.
A szövegek pedig angol és skót balladák, írja a színlap, köztük sok Robert Burns-vers, balladafeldolgozás, és - gondolom, főleg ez utóbbiból - szépen lassan kikerekedik egy világ. Van "Findley", aki persze végül bejut a lány házába, és titok marad minden, ami ott történt, és van kockás takaró, az ősz és a szél ellen, és a legvége felé persze hogy van "John Anderson, szívem" is. De ekkor már a közben nekivetkőzött játékosok ismét kabátjukba burkolóznak, hátul a fán egy csöpp levél sincs, nemhogy fagyöngy. Mi meg jól elüldögéltünk egy bő órát, és ismét a széppel, a jóval, a kellemessel voltunk elfoglalva, mintha ez lenne normális. Az előadást az igen tehetséges Barabás Olga rendezte.
- ki -
HHHHH
lemez
n The Eclectic Sound Of Vienna Vol. 3. Ismét egy kedves kiadvány az osztrák Klein kiadótól: 12, eddig még kiadatlan, exkluzív felvétel, csupa funk, dzsessz, soul, latin, hip-hop, house és absztrakt elektronika; lassú és középtempójú felvételek, ördögi futamok és angyali vokálok egy csokorba gyűjtve, s mindez jócskán a kellemesség amúgy is tág határai között. A Waxolutionists 01 Restored című nyitódarabja idejekorán figyelmezteti a hallgatót: e helyütt az absztrakt funk legjavával kerül majd közelebbi és módfelett kellemes kapcsolatba - stílusukban a számok jórészt a tíz évvel ezelőtti, zseniális Dope On Plastic válogatásokra hajaznak, a hangzás viszont hamisítatlanul 2004-es. S rögvest jönnek a nagy nevek: a Tosca lüktető Prolója éppúgy a régi szép időket idézi, mint a Christian Candid-féle Intergalactic Boy vagy a Rodney Hunter-féle absztrakt robotdiszkó (Get Down). A kompiláció egyik legszebb darabja Mika, illetve Tschamba Fil és Erobique Who Are You Talking To című éteri szerzeménye: dinamikus, lüktető négynegyedes tánczene, hozzá éteri női vokál, s a végeredmény valósággal simogatja gondoktól felhőzött homlokunkat. Azután jönnek a vaskosabb, osonós-sompolygós zenék, melyek a trip-hop aranykora mellett a nyolcvanasokat is megidézik. A végén azután jócskán dolgozik a fűrész: a lemezt záró beteg rajzfilmzenék rendesen meggyomrozzák a hallgatót - a Grom zárószáma (Just Another Perfect Day) például jó húsz éve, a Neue Deutsche Welle fénykorában is születhetett volna - mintegy bizonyítván, hogy a zenében igenis van feltámadás.
- minek -
Klein Records/Deep Distribution, 2004
HHHH
könyv
n Láng Zsolt A szomszéd nő című kötete a marosvásárhelyi író tizenöt elbeszélését tartalmazza. A címjelzi a vezérmotívumot: zömmel szomszédokról, nőkről van szó. A szereplők idegen égtájakon, idegen ágyakban, idegen repülőtereken és vonatfülkékben, idegen érzelmi faunában mozognak. Minden lépésük veszélyeket rejt: bármely pillanatban elszabadulhat egy új, beláthatatlan lejtésű, érzéki tánc. Az életben, sugallják Láng Zsolt szövegei, roppant ritkán adódnak tisztázható emberi helyzetek: a tisztázás igényét többnyire háttérbe szorítja valamilyen érzelmi vagy hatalmi érdek. Azt mondtam: elszabadulhat - kettős értelemben is. Láng hősei - idegenben - ismeretlen tájak és emberi alkatok szabadságát, rettegéseit, ésszel felérhetetlen és furcsa szokásrendjét méregetik, s egyúttal önmaguk tudati adottságait is vakmerő kísérletnek vetik alá az "elszabadulás" útvesztőiben. Láng elbeszéléseinek nincs középpontja: egy ironikusan humoros vagy humorosan ironikus szemlélet pásztázza itt a balkáni embertípus álomszerűen abszurd sodródásait, csökötten zajló és hamar túlérzékeny görcsökbe keményedő élményvilágát. Olyan írót olvasunk, aki mélyen ismeri a kelet-európai dágványt, sőt az egyetemes emberi ingoványt: a halogatás, a zavaros érintkezések, az emlékezetsorvadás, a hatalmi helyzetek, a szorgalmas ostobaság, a trójaifaló-minőség, a meghunyászkodás, a jövőt is megterhelő múltbeli tévedések, a tétova és befejezetlen egyedi tettek állapotait. Lassan hömpölygő, látszatra archaikus próza ez: óvatosan felfejlő stílusa olyan zárt borítékra emlékeztet, amelyben titok lapul.
És mellesleg hozzászoktat nemcsak a lassú olvasáshoz, hanem egy-egy régi (Jókaiból nem ismert) szavunkhoz. Ki tudná mifelénk megmondani, mi az a mánus? Kismánus, nagymánus?
Kismutató, nagymutató.
- báthori -
Koinónia Kiadó, Kolozsvár, 2003, 198 oldal, á. n.
HHHHH
kiállítás
n Strange Messenger - The Work of Patti Smith címen látható nagyszerű kiállítás Münchenben. A pittsburghi Andy Warhol Múzeum kurátora, John W. Smith 2001-ben ajánlotta fel az énekesnőnek és költőnek, hogy rendezzen tárlatot képzőművészeti munkáiból - Patti Smith a hatvanas évek óta rajzol. Ám az előkészítés közben történt valami, mégpedig New Yorkban, szeptember 11-én. Ez a sokk óriási lendületet adott Patti Smith alkotóerejének, az ikertornyok végét ábrázoló majdnem egytucatnyi rajz mellett megszületett a Twin Death című, jobb híján prózaversnek nevezhető, ugyanakkor naplószerű szöveg, mely elolvasható a katalógusban. A szöveg és a rajzok mélyen összefüggenek. Az alapgondolat Bábel tornyának látomása: "A Liberty Streetről néztem a torony csontvázszerű maradványait, a látvány Brueghel képére, a Bábel tornyára emlékeztetett. A csúcson két égbe nyúló ujj, egy tökéletesen megformált V betű. A béke egyszerű jele." A Bábel-gondolat azonban még egyetemesebb: "Még mindig Bábel gyermekei vagyunk. Különböző nyelveken beszélünk, képtelenül arra, hogy megértsük a másikat. A kolosszális roncs törmelékéből felhangzó üvöltés a mi saját nyelvünk."
Patti Smith rajzsorozatában roppant költői, ugyanakkor teljesen kézenfekvő módon jeleníti meg az alapgondolatot. A ledőlő tornyok teste többnyire írásokból áll, a Koránból vagy az esszénusok ősi irataiból kimásolt szövegekkel. Megrázóan egyszerű képek, a gyász cifrázatlan lobogói.
- baz -
München, Haus der Kunst, megtekinthető február 29-ig
HHHHH
lemez
n Brahms: B-dúr zongoraverseny; Grieg: a-moll zongoraverseny Az 1921-ben Budapesten született, 1942-ben Svájcba emigrált és ott 1976-ban elhunyt Anda Gézát legkivált Mozart-zongoristaként tartják nagy becsben. Líra, graciőzen kidolgozott szólamvezetés, könnyedség, már-már éteri hang - ezek jellemzik játékát. Felületes pillantásra úgy tűnik tehát, nem az ő stílusa Brahms tízujjas vadromantikája. Annál inkább passzolhat a hatásvadász Karajanhoz, aki a B-dúr zongorakoncertben a Berlini Filharmonikusok élén "kíséri" Anda játékát. A hatalmas első tétel azonban rácáfol a várakozásokra; Anda elképesztő lendülettel veti bele magát azenekari tengerbe, a szekvenciás menet egészen bartókosan dübörög, melyet oly csúcspontra visznek fel, hogy elakad a lélegzetünk, de - feltehetően Karajannak köszönhetően - még innen is van emelkedő. A harmadik részben mintha Brahms elfelejtette volna, hogy zongoraversenyt komponál, a bevezető csellószóló (Eberhard Finke) akár egy gordonkaverseny része is lehetne. Karajan itt csodát művel az arányok megteremtésével, a többi vonós hangszer szinte észrevétlen bekapcsolódása, a fafúvók varázshangjai, a pianók közti finom különbségek révén szinte megbabonázott hangulatot teremt. A zongora most belekerül a zenekar bűvkörébe, rész az egészben, nem vagy alig szólista. A tétel zárórésze, a cselló visszatérése előtt legszebb délutáni álmodozásaira emlékeztetheti a hallgatót. Ez a lecsengés, aztán a zongora belépése és a zene visszabújása az anyaölbe - a lemez legszebb pillanatai.
Edvard Grieg zongoraversenye rossz hírű darab, Alfred Brendel egyenesen szobalányok muzsikájának nevezte, viszont Richter sokat, nagy kedvvel játszotta. Legyen bárhogy is, Anda (ezúttal Rafael Kubelik dirigálása mellett) kihozza a mű erényeit, nemes heroizmusát, finom (olykor kissé valóban csöpögős) költészetét.
- csont -
Deutsche Grammophon - The Originals, 2004
HHHHH
kiállítás
n von gustav Klimt bis Paul Klee - Wotruba und die Moderne A nagy osztrák szobrász, Fritz Wotruba (1907-1975) svájci emigrációja alatt (1938-1945) ismerkedett meg Fritz Kamm-mal. Az egyébként is műgyűjtő bankárt sikerült rávennie, hogy a háború után vásárolja meg a Würthle galéria gyűjteményét. Ez a kollekció az alapja a most Bécsben hatalmas sikerrel bemutatott kiállításnak. A gyűjtemény középpontjában a bécsi modernek (Gustav Klimt, Egon Schiele, Richard Gerstl) a Blaue Reiter (Franz Marc, August Macke, Paul Klee, Kandinszkij), valamint két antikapitalista expresszionista (Georg Grosz, Otto Dix) művei állnak.
Nem rossz ízlés, mit mondjak. Kedvenc festőm, Klee most egy rajzával hatolt a szívembe, a Schaukel (Hinta) valamiféle világlibikókát mutat, ott egynesúlyozik bizonytalanul a rossz mindenség a seggre esés határán - a nagy svájci csodálatosan gyermekrajzos vonalvezetése lenyűgözően rafinált.
A tárlat sztárja persze Schiele, pokoli öngyűlöletről és erotikus túlfűtöttségről beszélő önarcképei mellett a legfelzaklatóbb a Fekvő akt (lásd képünkön). Ez a nő feszülten várakozik. Hogy mire, azt ki-ki döntse el (feszülten) magában.
Nő van itt minden mögött. A méltatlanul elfeledett Richard Gerstl például szerelmi bánatában (a zeneszerző Schönberg feleségét ostromolta) lett öngyilkos. Önarcképe alapján nem csoda: egy komplett eszement néz velünk farkasszemet. Látható tőle még a zeneszerző Schönberg családját ábrázoló csoportképe is, ami arra vall, hogy nagy szeretettel ápolta szenvedéseit.
Nagy kiállítás.
- baz -
Bécs, Albertina, nyitva március 7-ig
HHHHH
web
n www.thebricktestament.com A Lego nevű, végtelenségig variálható és bővíthető, vödörben hordozható összerakós játék használati utasítása úgy szól: 18 hónapostól 5 éves korig ajánlott. Ám jól tudjuk, hogy ráérős és kreatív felnőttek hadai őrülnek meg a plasztiktéglákból összerakható kisebb világokért és a videoklipdíszlettől kezdve a képzőművészeti múzeumi modellekig már számos ilyen alkotás aratott sikert. Természetesen a neten is találhatók fanatikusoldalak. Van, aki A Gyűrűk Ura jeleneteit állította össze legóalkatrészekből és tette közzé fotógalériával a hálón is, van, akit Shakespeare darabjai izgatnak, és a Lego Biblia is eszébe jutott már valakinek. Brendan Powell Smith fanatikus játékos összeállított egy képes manuált bibliai jelenetekből, magyarázatokkal, hogy gyermeki lényegét megossza a világgal. Minden rázós részt ellátott az erőszak, a szexuális kontextus, a meztelenség, illetve a káromkodás feliratokkal, nehogy agyerekeknek is eszükbe jusson a korhatáros részeket, mondjuk Szodomát és Gomorrát felépíteni. Smith tavaly már könyvet is publikált az összegyűjtött anyagból.
"Most akkor játsszuk el azt, apu, amikor a harapófogó kezű Isten megteremti az eget és a földet, mesterséges légzést ad Ádámnak, és nekiajándékozza az édenkertet rózsaszín locsolókannával" - siránkozik majd megannyi, internet-közelbe engedett kisded. Persze építsünk nekik isteni legóországot, de a pornólegó meg az Armageddon legóoldalakat egy darabig azért tartsuk titokban előttük.
- sisso -
HHHHH
lemez
n Peter Gabriel: Hit Amikor egy sikeres zenekar frontembere szólókarrierbe kezd, próbálkozása nemegyszer kudarcba fullad (mi több, volt társait is romba dönti), de a legjobb esetben sem képes túlszárnyalni a közösen elért sikereket. Talán a rajongók nem tudnak megbocsátani, talán nem lehet ily módon új híveket szerezni, a rosseb tudja. A Genesis és Peter Gabriel sorsa azonban másként alakult. Gabriel az együttes addigi csúcsát jelentő 1974-es dupla lemez (The Lamb Lies Down on Broadway) turnéja után lépett ki a Genesisből - amely szellemi vezére távoztával nem omlott össze, hanem 1976-ban tető alá hozott egy újabb kiváló anyagot (A Trick of the Tail), s a dobok mögül a tűzvonalba küldte Phil Collinst, akiből aztán lett, aki lett.
Peter Gabriel néhány évnyi kísérletezgetés után ugyancsak nívós lemezek sorával rukkolt elő: összetéveszthetetlenül egyéni zenei és szövegvilágát dicséretesen reprezentálja a jelen válogatás, amelyen valamennyi nagy sláger rajt' van a Solsbury Hilltől (1977) a (videoklipműfajt megújító) Sledgehammeren (1986) keresztül a Growing Upig (2002). Általában kötelező megemlíteni a szabadságjogok melletti következetes kiállását, továbbá különcségét (évekig csak arcát elrejtve lépett föl, egy kísérlet keretében majmokat tanított zongorázni stb.), de Gabriel habitusát legalább ennyire jellemzi felettébb rokonszenves szervezői-produceri munkássága is. Ez többek között egy világzenei mozgalom (a WOMAD) és egy ezt (is) támogató lemezcég életre hívását eredményezte. Pályája már eddig is kerek történet, amiben ráadásul az a legjobb, hogy koránt sincs vége.
- bund -
Real World/EMI, 2003
HHHHH
